Csehov Mickey egérrel

 

 

A Három Nővér Csehov egyik legtöbbet értelmezett drámája színházakban,  ezért nehéz tényleg újat mondani róla.  Minden színház előbb-utóbb előrukkol a saját Három Nővér - értelmezésével, aztán hol sikerül nekik ez az attrakci ó, hol meg nem annyira.Ez mostani Serban rendezés sikeresen végrehajtotta a nagy barvúrt: újat is, talányosat is és ütőset is mutatni Csehov Három Nővér-jéről. Semmi közhely, semmi bézs színű, balalajkás, szamováros Moszkvába vágyakozás, ami olyan nagy kísértést jelent, és amitől olyan nagyon közhelyesek is tudnak lenni aztán a Csehov-előadások.

Elsőre kicsit zavarba jöttem ettől az előadástól.
Olyan Három nővér volt, ami leginkább Becket Godot-ra vár
va abszurdjára hasonlított, egy nagyon fura Irina alakkal. Ha korábban azt mondják nekem, hogy tetszeni fog egy olyan Csehov, amelyikben Miki egerekkel rohangálnak a színpadon, és előadás közben rá kell majd pislantanom legalább egyszer a színlapra, hogy biztosan Csehovot nézek és nem Becketet vagy Mrozeket, akkor elcsodálkoztam volna.

De tetszett.

Nagyon tetszett.

Az könnyen lehet, hogy elsőre, páldául a dikákoknak, nem ezzel az értelmezéssel kell kezdeni a Három Nővér-rel való ismerkedést.
Furcsán unatkozó emberek voltak ennek a Három Nővérnek az alakjai, akik olyan idegenül bolyonganak a saját sorsukban, mintha az nem is az övék volna. Magányos univerzumként keringtek egymás körül, és nemhogy a másikat, de önmagukat sem látták. Irina volt az egyetlen, aki ki tudott törni ebből. (Ami az eredeti Csehov darabban nem ilyen érzet volt ) Ezen a ponton a közhelyes Csehov- előadásokban romantikus, érzelgős bézs színű pátosszal vonják be ezt a hiábavalóságot. Serban itt dobott egy nagyot. Groteszknek mutatta. Nem  biztos, hogy ez valóban groteszk, de akár annak is lehet látni.

Én ebből az előadásból értettem meg a búgócsiga jelenetet. Noha már többször is láttam és olvastam a darabot, eddig csak  öncélú manírnak tűnt, amit Csehov már a fél szemmel a színházi előadásra kacsingatva írt bele. Innen is elnézést kérek ezért mindekitől.
A Három nővér alakjai -és végső soron Csehov figurái általában - pont olyanok, mint a búgócsiga: hasztalan és meddőn pörögnek önmaguk körül magányosan, teljes odaadással, a jó nagy semmiért.

Csehov egyébként a saját darabjait - a Három Nővér kivételével-, vígjátéknak tartotta. Noha a vígjátéki elemek egyáltalán nem adják magukat a darbjaiban, azokat tudni kell látni benne. Ebből a mostani Három Nővér-ből Serban groteszket faragott. Az? Talán...És ezen a ponton én is előrukkolnék a saját Csehov-értelmezésemmel, ami most, ebben az előadásban nagyon összetalálkozott  a rendezőjével:

A zsenijének a titka számomra az, hogy gyerekkorában kénytelen-kellett kifejlesztett magában egy olyan látásmódot a világgal kapcsolatban, hogy kívülállóként látta a tragédiákat, bár pontosan érezte őket, mintegy felül és kívül emelkedett rajtuk. Ez a tragikus gyerekkorának és a brutális apjának volt köszönhető. (Gereben Ágnes Csehov életrajzában írja ezt megrendítően le.) Az erőszaknak kitett gyerekek gyakran így védekeznek, mintegy kívülről látva a dolgokat, ugyanakkor hallatlan érzékenységgel rezonálva rá. Az érzelmi hatásoktól így védendő meg magukat.

Pontosan ez a fura kettősség érhető tetten Csehov darabjaiban. Ám az emberek többsége nem érti ezt a látásmódot, épp ezért azt sem, hogy ő miért látta és tudta látni humorosnak ezeket a dolgokat. Mivel "normálisan" az ember benne van a tragikumban, nem kívülről rezonál rá. Csehov-hősöknél sokszor kettősség  van: vagy belepusztulnak a hősei abba ami történik, mert benne vannak a tragikumban -  lélekben mindenképpen, de néha fizikailag is elpusztulnak ettől, gondoljunk az Ivanov Anna Petrovnájára-, vagy kívülről nézik és fanyarul mulatnak rajta.
A néző sem tehet másként. Vagy-vagy. Vagy kívül marad a tragikumon, vagy belülről látja. Ami nem zárja ki persze a másik érzékelését is, de csak egyik élmény válik személyessé.

Ebben a Három nővérben van egy jelenet, amikor az egyik nővér férje, a tanár, az iskolájának az igazgatójának a fényképét veszi elő a tárcájából (!) és úgy mutogatja a fotót a többieknek, mint egy szerelmes a szerelmesét. A felesége jelenlétében, aki láthatóan mélységesen boldogtalan. Aki ebben benne van, érzi, hogy ez mennyire szörnyű szituáció. Aki kívülről nézi nevet egy ilyen balféken és egy ilyen helyzeten. Csehov világában az a magával ragadó, hogy mindkét lehetőség benne van. Csak a nézőn múlik, hogy melyiket látja meg. És egyik sem érdem. Csak állapot. Akár aktuális nézői állapot.

Serban Három nővér- előadásában is benne volt mindkét lehetőség.

Véleményem szerint, ez a legtöbb, amit egy Csehov-előadásról el lehet mondani és amit az létre tud hozni.

 





szerző: Pajer Hajnalka






























































.