A szomszéd cipője

 

"Figyelmeztetlek benneteket, hogy olyan életművet hagyok rátok, mint az olaszokra Dante, az angolokra Shakespeare. Ez neketek csibéim, legalább ötezer évet jelent, ha csak valamennyire is tudtok bánni vele. Ne hagyjátok füstbe szóródni, se mennybe szállni, legyetek kissé reálisabbak és praktikusabbak"

(Weöres Sándor:Testamentum)

Weöresnek ez a drámája A Kétfejű Fenevad egy sajátos magyar történelmi panoptikum. A magyar történelem alulnézetből, erőteljes alsóhangon. Mondanám én, hogy az a bizonyos adys Kompország, az került itt most Weöres szemszögéből megörökítésre, de már annyian elkoptatták  előttem ezt a fordulatot, hogy  most hagyjuk is ki és maradjunk a "történelem alulnézetből"-nél.

A darab pályája (ha van egyáltalán ilyesmije  a színdaraboknak), elég kalandos volt. Weöres Sándor a 70-es évek elején írta. Az 1972/73-as évadban el is kezdték az ősbemutató próbákat, de  a próbafolyamat közepén a mindenható kultúrpápa Aczél György leállítatta a próbákat és törölték a műsortervből. Weöres ezen annyira megbántódott, hogy soha többé nem írt színdarabot. És az ősbemutatóra is még 10 évet kellett várni, 1983-ban mutaták be színházban.


A kultúrpolitika akkori állása szerint persze nem tartoztak indoklással, de állítólag nem is annyira a  történelmi kritika ütötte ki a biztosítékot a hatalomnál, vagy főleg nem az, hanem a darabban folyton előforduló, tocsogó, lucskos zsidózás.

Egyébként Weöres darabjában a "magyarozás" sokkalta tocsogósabb és lucskosabb, mint a "sidózás" (sic!),
Ám nyilván pontosan az is  volt Weöres célja, hogy provokáljon. Kifordítson minket a kényelmes, megszokott történelem-szemléletünkből, akár egy  kesztyűt az öt ujjával. (Nem gondolom egyébként távolról sem, hogy Weöres antiszemita volt, egyáltalán nem volt az, de azt igen, hogy szervesen a magyar történelem részének tekintette ezt, legalábbis azoknak az eltorzult figuráknak a világában, akik felvonulnak a Kétfejűben. És ebben valószínűleg igaza is volt.)

Én a Katona József társulatával úgy vagyok, hogy ha a vasúti menetrendet adnák elő, arra is elmennék.
Nos jelentem, ez a darab majdnem olyan volt, mintha az lett volna.
A színészek jók voltak, Weöres darabja nehéz, súlyos, ütős, eltaláló.
De a rendezés, az bűn rossz volt. Bűn is volt, meg rossz is volt. (elkövető: Máté Gábor)
Bűn volt Weöres ellen és bűn a színészek ellen.
Rossz volt, mert alpári gegek egymás után eldurrogtatott patronjainak  tucatja bűzlött a színpadon, és a bűzős gőztől már nem igen látszódott semmi más a darabból. Persze azért intellektuális sztaniolba volt csomagolva a petárda alja. Ettől az első felvonás közepéig teljesen összezavarodva ül  ám a szegény néző, mert nem egykönnyen hiszi el, hogy a Katona József színházban ilyen alpári, közönséges dolgot mutogatnának neki. Nem ahhoz van ő ott szokva.
Sokáig magában keresi a hibát. Ám a kollektív tábornoki önkielégítésnél és tévé zavaros szimbolikájú ki-be hurcolásánál már határozottan testet ölt az addigi a kényelmetlen érzése: hogy ez a rendezés ennyi, és neki nézőként nincs is már egyéb feladata ezen az estén, mint szépen elüldögélni a jó melegben, nézni kedvtelve ezeket a nagyszerű színészeket, ahogy egy szép virágot szokás: kissé üveges szemekről visszacsillantva ezt az üres szépséget. Ha meg  esetleg ennél komolyabb intellektuális kihívásra vágyik ezen az estén: még eltűnődhet azon, hogy a  szomszédos nézőtársai vajon miért pont azokat a cipőket viselik, amiket. Miért dacolnak egyesek az időjárással, mások meg mondjuk a divattal, vagy a saját összképükkel.
Persze ehhez igazán nem szükséges jegyet váltani a Kétfejű Fenevadra.
És én ezt a magam részéről nem is javallanám  senkinek.
Kivéve persze ha  amolyan vasúti menetrendes viszonyban van a Katona társulatával.

Ez  a mostani rendezés pontosan végrehajtotta Weöres Testamentumát. Legalábbis azon részét hogy " Ne hagyjátok mennybe szállni"

Nem hagyták.

 




Szerző: Pajer Hajnalka








































































-