Óh, lájk, miért vagy te lájk?

 

A Rómeó és Júlia a világ drámairodalmának az egyik legismertebb, és a legtöbbet színpadra állított darabja. Nehéz róla igazán újat mutatni színházban.

Van néhány ilyen darab, ami ezért-azért mégis újra és újra műsorra kerül. Akkor aztán törhetik a fejüket a rendezők, dramaturgok, hogy az övék mitől lesz majd nagyon más, mint a többi. Ez egy kicsit már színházi kényszer is. Lassan az számít majd forradalmi  tettnek, ha valaki merészeli hagyományosan, kosztümösen, klasszikus szöveggel és díszlettel  rendezni ezeket a darabokat.

Annyi bizonyos, a Vígszínház Rómeó és Júliájában tényleg semmi közhelyes, semmi sablonos nem volt, de csak ez önmagában nem mindig erény. Vékony az a vonal, ami az eredetiséget és az eredetieskedést elválasztja a színházban.És ez az előadás is ezt bizonyította számomra.A színház azzal akart elsősorban kitűnni a mostani Rómeó és Júliával, hogy kifejezetten a tinédzser és az ennél kicsit idősebb, de a harminc alatti korosztálynak szánta a darabot. Már amit a Vígszínház, Eszenyi Enikő és Varró Dániel a fiatal korosztály színházi/képi ízlésvilágának gondol a Rómeó és Júlia esetében, meg úgy általában is.

Ennek jegyében úgymond "újrafordították" a darabot. Vagy inkább újraferdítették, mivel ennek az előadásnak a szövege nem egyéb, mint Shakespeare szavaitól, monológjaitól csak igazán nyomokban befolyásolt újraértelmezés, szabad asszociációs megoldásokkal.Én  szeretem és általában élvezem is az irodalmi szemtelenséget. Feltéve, ha az valóban hozzátesz valami értéket az adott dologhoz. Ám e "fordítás" (az egyszerűség kedvéért emlegessük így a továbbiakban is a Varró-féle szöveget),kissé  alábecsüli és lenézi a célközönséget. Semmit, de a világon semmit nem sikerült két és fél óra alatt felfedeznem, amit értékként tudnék most felemlegetni az "új" szöveggel kapcsolatban s amiért "elengedhetetlen volt" az átírás. Shakespeare szövegének az újrafordítása helyett, ha lenne ilyen cselekvés a magyar nyelvben, nyugodtan használhatnánk a "shakespeare-plázásítás" szót.

A Rómeó és Júlia összes, de tényleg az összes gyönyörű monológjának a költői szövege ki lett ebben az előadásban hajítva a kukába. A bál- jelenet monológjától, a szerelem megszületésének a monológjától, az erkély-jelenten át a kriptabolt jelenetéig. Helyébe valami újított szöveg hangzott el. Ettől lett aztán gondolom nagyon baró és cool Shakespeare csajszira nyomulós, épp csak a nézőtérről nem lájkolható cucca. (Ez utóbbi megoldásán igazán  dolgozhatna még egy kicsit a Víg, nehogy egy pillanatig is unatkozzanak, netán elmélyedjenek az előadásban vizuális effektek hiányában a fiatalok.)

Az eredeti drámában nagyon hangsúlyos több szempontból is a szöveg. Minden szereplő sajátos verselést kapott, ami a jellemfejlődéssel együtt változik a dráma során. Rómeó szavai a történet során egyre inkább szonettformában öltenek testet. Ez lehet, hogy elsőre uncsin hangzik, de ennek nem kell a nézőtéren a tudatában lenni. A nézőtér lelke, hallgatván az előadást és a szöveg atmoszférájának a változását, együtt öltözik fokozatosan díszbe Rómeójéval az egyre emelkedettebb sorokkal. Na ebben az előadásban ilyesmi aztán nem fordul elő majd a nézővel, sem a szöveg, sem a rendezés okán.

A színháztörténet során számtalanszor próbálkoztak Shakespeare szövegének és a cselekményének a modernizálásával úgymond „követve a kor szellemét”. És minden ilyen színházi kísérlet elbukott, vagy legalábbis semmiféle igazán mély nyomot nem hag yott a drámatörténetben. William Davenant a 18. században komolyabban is próbálkozott vele, de gyakran elhagytak átköltők/fordítók különböző  jeleneteket a műből. Georg Benda pedig boldog végkifejlettel zárja le az operaadaptációt. A 20. században aztán már törekedtek az eredeti szöveg visszaadására. Ugyanis egyszerűen nem működött semmiféle szövegmodernizálás és cselekmény-megmásítás a Rómeó és Júlia esetében. Varró Dániel sem fog ezzel a fordítással újat hozni ebbe a trendbe. A Rómeó és Júlia egyszerűen úgy örökérvényű mestermű, ahogy Shakespeare azt megálmodta és ahogy (például) Kosztolányi költőien és  hűen tolmácsolta.

És jegyezzük meg: Shakespeare szülőhazájában nincs olyan kényszer, hogy "modernizálni" kellene a szöveget, ott ma is az eredeti szöveggel adják elő.

Pár éve olvastam egy könyvet, amiben nápolyi kisiskolások számoltak be az irodalmi és egyéb élményeikről. A könyv címe egy kisiskolás Rómeó és Júlia értelmezése volt: "Rómeó alulról jegyezte el Júliát"- foglalta össze a nebuló az erkély-jelenet dolgot. Nos, nyugodtan adhatta volna Varró is ezt, vagy valami hasonló címet ennek az irományának, mert a Rómeó és Júlia cím igencsak  túlzás a szövegére.

Az eredeti Shakespeare sztorinak vannak erőteljes dramaturgiai hiányosságai. Ám a nyelvezet által megteremtett atmoszféra teljesen ellensúlyozza ezeket. A Varró - féle szövegben az ellensúly, a szavak mágikus, teremtő és sodró ereje nincs benne. Ezért ordító dramaturgiai hiányosságok tömkelegévé eszkalálódik a Víg Rómeó és Júliája, miközben a sztori nem változott gyakorlatilag semmit. Ezek benne vannak az eredetiben is, csak Shakespeare szövege, annak a gyönyörű irodalmi magyar fordítása - Kosztolányitól például-, elvonja a figyelmet ezekről, sőt hihetővé és hitelessé teszi ezt a mesét. Nekem ez volt a legérdekesebb jelenség az egész előadásban. Ha másért nem, ezért érdemes megnézni a darabot. Mikre gondolok?Arra, hogy 2 perc alatt teremtődik egy hatalmas "sírig tartó" szerelem. Egyik pillanatról a másikra Rómeó kidobja a lelkéből a korábbi imádottját egy báli álarcos alakért. Azt az imádott Rózát hagyja el egy perc alatt, akiért perccel azelőtt még halni is képes lett volna. Soha nem látott szerelemre gyúl Júlia iránt, ami ugye az ilyen előzmények ismeretében elég kétes értékű fellobbanásnak tűnhet. Félórás báli ismeretség után, amiből legalább 20 percet eleve álarcban töltöttek, már eldobnak maguktól mindent Júliával: apát, anyát, nevet, múltat, jövőt. Mindent. (Ó, Rómeó, miért vagy te Rómeó?/Tagadd meg atyád és dobd el neved!/S ha nem teszed: csak esküdj kedvesemmé –/S majd én nem leszek Capulet többé!”)

"ROMEO
Ki az a hölgy, ki ottan amaz úrnak

Ékíti karját?

SZOLGA
Nem tudom, uram.

ROMEO
A fáklya tőle izzóbb lángra lobban!

Szépsége úgy csüng az éj arculatján,
Mint fényes ékszer szerecsen fülén!
Túl szép e földre, nem való ide!
Ki hófehér galamb, ahhoz hasonló,
S aki körötte van, fekete holló.
A tánc után majd meglesem, hol ül
S érdes kezem kezétől üdvezül.
Szerettem eddig? Nem, tagadd le, szem.
Csak most látok szépet, ma éjjelen."

A dadának ki kell deríteni ki a báli ifjú, miközben alig hihető, hogy arcról Júlia, vagy maga a dada ne ismerte volna fel korábbról a vele egy középkori kisvároban élő, főellenség család sarját. Ne látták volna legalább egyszer egymást egy középkori kisvárosban?

"JÚLIA
S ki nem táncolt ma este, ott mögötte?

DAJKA
Nem ösmerem.

JÚLIA
Menj nyomba, kérdezd meg nevét: - ha nős,

Akkor a sírom lesz a nászi ágyam."

Lőrinc barát találomra ad egy üveget, aminek a hatását, dózisát soha senki nem próbálta, de a barátnak abszolút semmi aggálya nincs, a méreg óramű pontossággal működik is. És akkor még a barát, ilyenkor dramaturgiailag igazán elvárható, morális dilemmájának a teljes hiányáról nem is beszéltünk.

Shakespeare olyan gyönyörű monológokat ad ezekhez Rómeó, Júlia és Lőrinc szájába, hogy ezek mind tényleg nem számítanak, fel sem tűnnek. Elsodor minket a gyönyörű szöveg káprázata és minden hihetőnek tűnik. Ahogy a bűvésznél is tudjuk, hogy illúzió, de a hatása alá kerülünk a varázslatának. Így van ez Shakespeare mágiájával is.

Varró szövegeivel azonban csak ordító dramaturgiai hiányosságoknak tűnnek ezek mind, és az egész Rómeó és Júlia sztori. Pedig hangsúlyozottan semmit nem változtatott magán a cselekményen.

Az eszenyis rendezés felvonultatta a Vígszínház teljes technikai arzenálját. Émelyítően sok volt az effekt, már nem a történetet szolgálta a technika, hanem a technikát a történet. Ha már itt tartunk egy praktikus tanács a jövendő nézőknek: erkélyre és erkély alá semmiképp ne vegyenek jegyet! Rómeó és Júlia hajmeresztő akrobatamutatványokkal mászik az előadás alatt, egyik nézőtéri erkélyről a másikra, cirkuszi mutatvánnyá silányítva a világirodalom egyik leglíraibb szerelmi jelenetét. A szövegre garantáltan senki nem figyel majd a nézőtéren, Rómeó többször maga is belevihogott a szerelmi monológjába, amikor egyszer-kétszer megcsúszott a Vígszínház páholymagasságában a lába a korláton. Az alatta ülök azon töprenghettek, hogyan lehetne majd a méltóság látszatát megőrizve, ámde fürgén elugrani, ha mégis a nyakukba pottyanna Rómeó. A nézőtér továbbá egy óriáskivetítőn követheti azokat a piruló fülű szerencsétlen nézőtársakat, akik imigyen, minden előzetes figyelmeztetés nélkül részeseivé is válnak az erkély-jeleneteknek. Vagy mert éppen beugranak a páholyukba és megszólíttatnak Rómeó és Júlia által, vagy mert éppen felettük billeg Júlia hátsója, netán az ölükbe ül. Az erkély-jelenet ilyetén cirkuszi manézsjelentté és kandikamerás jelenetté avatását annyira hangsúlyosnak gondolta a Vígszínház, hogy videópályázatot írt ki tinik számára, a "Forgasd le a saját erkély-jeleneted" címmel. Ez utóbbi ötlet egyébként nekem tetszik is. Ezzel az egész páholyban való ki be mászkálással, nézők ölébe ülésével és általában a nézőtér színjátszó térré avatásával nem maga a  megoldás a probléma. Sőt... A probléma az egésszel az a pont, ahová beszúrták. Az erkély-jelent nagyon intim a drámában és ehhez ez a megoldás  nagyon nem illett.

Motoroznak a színpadon, igaziból felgyújtanak egy autót, Júlia mindvégig videókamerázik a darabban. Rómeó "nemes" társasága egy kültelki banda, kültelki szavakkal, köldök alá súlyozott, erőteljes ágyéki gesztusokkal és főleg mondatokkal.

Varró és Eszenyi változatlanul Veronában hagyja a cselekményt (elhangzik), de a kivetített díszlet (az előadás szerves része egy nagy vászon, ahova időnként ezt-azt: nézőtársakat, jeleneteket, épületeket kivetítenek) szóval a kivetített alapdíszlet a Vígszínház épülete, Budapest utcái, a Margit-híd. Mit mondjak? Varró szövegéhez képest ez logikátlanság  - ami egyébként nyilván nem  logikátlanság, hanem az elvontság netovábbja  - már igazán kis semmiség.

Rómeó (Varju Kálmán) egyébként tökéletes Rómeó lenne az eredetiben is, és ebben a körülmények ellenére is nagyon élvezhető a játéka. Bata Éva Júliája szerintem egy kicsit közönséges, egy kicsit túlkoros (lélekben) a 14 éves pelyhes lelkű szépséghez, de szintén élvezhető volt. Börcsök Enikő dadája óriási sikert aratott azon az estén, amit én láttam. Méltán. Ugyan Varró szövege egy egész más dadát mutat, mint amit megszokhattunk, de Börcsök Enikő ebben is, mint mindenben zseniális.

Mindezek ellenére én mégis  ajánlanám ezt a Rómeó és Júliát megnézésre. Pontosabban: ez nem a Rómeó és Júlia, hanem annak egy paródiája, amit távolról sem paródiának, hanem "fiatalbarátnak" és "modernnek" szánnak a Vígben szövegileg, képileg. De kell ez a darab, ahhoz, hogy újra teljes pompájában érezzük és értékeljük Shakespeare  Kosztolányi által magyarra fordított, gyönyörű szövegét. Higgyék el, ez az előadás megtanít rá újból bárkit, aki kicsit már belefásult volna az untig ismert veronai történetbe. És azért is ajánlom, mert ha hiszik, ha nem, ennek ellenére nagyon szórakoztató az előadás.

Feltéve, ha azt nem a Rómeó és Júliaként akarjuk nézni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-