Duende gumicsizmában

 

 

 

"Égni a vágytól és hallgatni róla - ez a legnagyobb büntetés, amit magunkra mérhetünk."
Federico Garcia Lorca

 

Mindig gyönyörű ünnep, ha budapesti színház Lorcát tűz műsorra.

Lorca a "könnyek Andalúziája" költőjének tartotta magát. A napfényes, kasztanyettás, narancsligetes andalúz világ mellett létezett egy másik Andalúzia is.  A  sötét tónusú, emberi tragédiákkal terhes, merev, ősi tradícióiba bezárt, abból sem kitörni nem tudó, sem nem akaró  Andalúzia.  Lorca minden darabja, a Vérnász, A Bernarda Alba háza és a Yerma is ezt a világot mutatja be tragikusan és megrázóan egy-egy andalúz falusi történetben.


Lorca ízig-vérig színházi ember volt, a darabjaival és a színházával harcolt e sötét világ ellen. Amellett, hogy maga is vándortársulattal járta Spanyolországot, nem csak megírta, de meg is rendezte, el is játszotta a darabjait, sőt a tragikusan rövid élete ellenére, még  kiforrott színházelméleti írásokat is ránk hagyottl.

Művészete középpontjának a sajátosan spanyol lelkiállapotot, érzésvilágot, a duendét tartotta.
"... a duende erő, nem pedig cselekvés; harc, és nem gondolkodás. Egyszer egy öreg gitárművésztől ezt hallottam: A duende nem a torokban van; a duende belülről jön föl, a talpból.Nem képességről van hát szó, hanem valóságos élő stílusról, egyszóval vérről;  valami nagyon öreg kultúráról és pillanatnyi alkotásról. Ez a titokzatos erő, amit mindenki érez, de egyetlen filozófus sem tud megmagyarázni,  végső soron a föld szelleme. "


Mindig ez Lorca darabjainak a kulcsa. A duende. A Lorca előadásoknál az a viszonyítási pont, hogy ez meg van-e bennük vagy nincs. Na meg persze a sajátos lorcás andalúz női lélek és az andalúz szenvedély. Egy férfitől meglepő mélységgel ábrázolt női lelkek a Lorca darabok kulcsai. A női érzésvilág, szenvedély, amit páratlanul érzékenyen, szinte női lélekkel tudott ábrázolni.
Ha arra a kérdésre kellene válaszolnom, hogy a Radnóti mostani Yermájában meg vannak-e ezek a dolgok, kicsit zavarba jönnék. Nyomokban, azt hiszem valami volt.

A Yerma színpadraállításának a  kulcsa az, hogy találnak-e a társulatban megfelelő Yermát. Ha az van, már semmi egyébbel nem lehet nagyon az előadást elrontani. A Radnóti szerencsés helyzetben volt. Van olyan színésznőjük, aki a tökéletes Yerma.

Csak épp nem rá osztották a szerepet.


Wéber Kata Yermája  gyenge volt és abszolút hiányzott belőle a tűz, a duende. Kell valamennyi megélt asszonyi sors, ahhoz, hogy valakiből áradjon a színpadon az a tragikum, ami a gyermeket és szerelmet görcsösen akaró, és ebbe a szenvedélybe elsorvadó nőhöz kell. A soha meg nem született gyermekét sirató, abba lassan belőrülő, végül férjgyilkossá váló nő figurájához ez a megélt asszonyi sors elengedhetetlen. Ez nem színpadi technika, nem  színészi ügyesség.  Ez vér. ("Nem képességről van hát szó, hanem valóságos élő stílusról, egyszóval vérről.") Wéber Kata színtelen és hiteltelen Yerma volt.  Az már apróság, hogy időnként még a szöveget is elkenten, hadarva mondta hozzá.


Persze nehéz lehet andalúz duendéhez átlényegülni egy pillepalackokkal kirakott színpad közepén, aminek olyan az atmoszférája, mint valami holland tejgazdaságnak. Gondolom a díszlet és a színpad berendezése nagyon "bátor"  és "modern" tett volt ebben a rendezésben, mert szakított a lorcás színpadi közhelyekkel. A sötét tónusú színpaddal, tradicionális színekkel a feketével és a fehérrel, a dísztelenséggel, a színpadi kelléktelenséggel, az eszköztelenséggel. Éppen csak nem működött. Egyedül a jelmzes volt a helyzet magaslatán akkor, amikor Yermára gumicsizmát adott. Igen, ez tényleg egy gumicsizmás Yerma volt.

A bárányok és kosok, amik maszkban örökké ott bégettek, múúúztak a színpadon, egészen sajátosak voltak a pillepalackok között. Gondolom, a jelenség az internacionalizmus jegyében a görög tragédiákat akarta megidézi a spanyol tradicionális világban, egy holland tejgazdaság díszletibe ágyazottan. (A görög Dionüszosz-játékok színpadán öltött egykor kecskejelmezt a színészi kar. A kecske Dionüszosz állata volt és egyben a férfierő szimbóluma is. A kecskék kara volt interakcióban az előadott kép szereplőivel. Akárcsak itt a Yerma-előadásban: az állatok állandó interakcióban voltak Yermával. A tragédia egyébként egykor maga is erről kapta  a nevét. A  görög kecske: tragosz szóból)  Nem tudom, hogy a Yerma radnótis színpadán állandósult állatsereglet ezt, vagy valami mást hivatott volt megidézni. De  erre, vagy ennek valami - az előadás alatt mindvégig a  társulat bennfentes ügyének megmaradt - változatára  tippelnék én nézőként.

Rába Roland rendezőként érezhetően a duendét akarta megkerülni. Hogy szándékosan, vagy csak így skerült, azt nem tudom. Egy visszafogott, szenvedélytelen, inkább csak kesergő Yermát állított színre. Mindenesetre érdekes kísérlet, ha Lorca színpadra álmodásánál épp Lorcát akraják megkerülni.

Az hogy az előadás végül is nézhető, a többi szereplőnek köszönhető. Elsősorban Tóth Ildikó pogány asszonyának. Az az őserő, ami áradt belőle, az a szenvedély és élet, tűz és lobogás, és mély asszonyiság, az pont yermányi volt. A Radnótiban ő lett volna a tökéletes Yerma.
Száva Viktória Mariája, aki az andalúz asszonyiság tipikus fejlődésvonalát képviseli Lorcánál, életvidám színes nőből, gyerekeket szülő, fokozatosan fekete ruhás, tradicionális, beszűkült andalúz nővé váló alakként, nagyon jó volt.

Adorjáni Bálint, Yerma tejbetök férjének az alakjához talán túl férfias volt. De lehet, hogy az andalúz tejbetökség az éppen ilyen. :)


Ha valakinek nincsenek nagy igényei a Yermával, Lorcával kapcsolatban, akkor egy viszonylag nézhető előadást kap a Radnótiban. Mindenki döntse el maga, neki elég-e ennyi Lorcából.  Nekem nagyon nem volt. Magasan volt a lécem eleve. Néhány évvel ezelőtt a Katonában láttam a Bernarda Alba házát. Annak az előadásnak az ereje a mai napig kísér. Néha-néha ma is visszatérek egy-egy élethelyzetben gondolatban az előadáshoz. Ehhez a Lorcához biztosan nem fog ilyen mély kapcsolat fűzni.

Kár.