Idézet

Van egy színház, végtelen és mibennünk lakik,
Világtalan angyalaink játszogatnak itt,
Nyugtalanok, szerepük egy megfojtott ima.
És a dráma mindig mindig csak tragédia.

József Attila

KORÁBBI ELŐADÁSOKRÓL:
Lope de Vega: A kertész kutyája. Vígszínház,( 2011. június)

Velazquez képről jöttem,mesterségem címere...

 


„Ismered azt a mesét,
melyben a kertész kutyája,
bár nem éhes, társai
csontját mégis megszaglássza?”
(Lope de Vega:Kertész kutyája, I. felvonás)


Lope de Vega (1562-1635)

Amikor Lope  de Vega írni kezdett 1580 körül, Madrid városnak  csak 2 színházi társulata volt. Ám  amikor majd 50 évvel később  örökre lehunyta a szemét, már húsznál is több társulat működött a spanyol nemzeti dráma és színház elképesztő tempójú felvirágzásának köszönhetően, ami főként hozzá és Calderónhoz  köthető.Döbbenetes életművet hagyott ránk. Több drámát, írt mint Molière, Shakespeare, az antik drámaszerzők összesen ! Ebből csak kb. 500 maradt fent az egyébként állítólag 1000-nél is többől. Ő maga dicsekedett el vele egy levelében (amiből szintén elképesztő mennyiséget írt össze az élete során), hogy 24 óra alatt megírta, színpadra alkalmazta az egyik darabját.

Korabeli kritikák hiányában azt ugyan nem tudjuk, hogy a nagy sebbel-lobbal való színpadra állítás után milyen színvonalú előadások lettek ezek, de a  drámái közül nem egy a barokk színház máig is érvényes és fényesen ragyogó ékköve. Mindezt - ne feledjük - II. Fülöp és a spanyol inkvizíció fénykorában és olyan fészkében, mint Madrid.Először szerepeltet női színészt spanyol színházban, amiből akkora korabeli kultúrbotrány kerekedett, hogy a király másfél évre be is záratja a színházakat Madridban. Ennek ellenére II. Fülöp azért titkon  szimpatizálhatott de Vegaval és a színházával, mert különben nehezen lenne érthető, hogy a néha igencsak frivol felütésű darabjaival hogyan úszta meg a spanyol inkvizíciót, amikor mások sokkal kevesebbért is ripsz-ropsz máglyán találták magukat.

A spanyol színház Lope de Vega korában

A teljességhez persze az is hozzá tartozik, hogy a barokk dráma fénykorában Lope de Vega (is) számolatlanul ontotta magából - komédiái mellett - a patetikus, katolikus lovagi drámákat, eposzokat, a nemzeti érzületet erősítendő. Az 1000-nél is több színművének a többsége  ilyen.

Ezekben a tandrámákban mindig a katolikus lovagi erény és felfogás győzedelmeskedett. Hőse általában egy lovag, Krisztus lovagja volt (Athletico Christii), aki  világi lovag volt, mindenféle erkölcsjobbító és próbáló kalamajkába keveredett, de abból mindig győzedelmesen jött ki. Az ellenreformáció dúlt a színházakban is.A katolikus Spanyolország ekkor vívta Angliával és a protestáns hatalmakkal a legnagyobb harcait mind az európai politikai befolyásért, mind a kontinens vallási- ideológiai befolyásáért, ehhez elkeltek a lelkesítő propaganda-színdarabok is, amiket a corral színházakban nagy tömegeknek mutattak be. Gondolom, cserébe meg elnézték neki, ha becsúszott egy-két frivolabb hangvételű, kevésbé patetikus, vígjáték dolog is, mint például a mostani darabunk, a Kertész kutyája is.

Más kérdés, hogy a világirodalomba aztán de Vega elsősorban ezekkel az akkor melléktermékeknek tekintett, surranópályás darabjaival vonult be, máig ezeket játszák a színházak, és a katolikus lovagi erényekkel foglalkozó darabjai merültek feledésbe.Azt, hogy erre a hatalmas írói teljesítményre mégis mikor volt ideje de Vegának, el sem tudom képzelni, mert hihetetlen tempójú és fordulatokban gazdag, kalandos, igazi túlzsúfolt  barokkos  életet élt.  Kora nagy spanyol hadjáraiban vett részt, tanúja volt az Armada nagy ütközeteinek. (Ez a katona-író figura, aki nemzeti eposzokat ír, korántsem idegen a kor szellemétől, gondoljunk csak a mi Zrínyinkre.) Se szeri se száma a gáláns hódításainak, aktív szereplője volt a madridi közéletnek. Élete végén aztán Szent Ágostonhoz hasonló spirituális átalakuláson ment keresztül:  a Cassanova - szerű nagy kalandorból, hírhedt szoknyavadászból és színházi emberből, a bűneit megbánó, aszketikus szerzetes lett. Onnantól már a de profundis, a "mélységből kiáltok  hozzád" érzés hatotta át az írásait. Sőt, csatlakozott a Szent Inkvizícióhoz, eljárásokat vezetett, és a hit nevében ő maga is máglyára is küldött embereket. Ám ez  már kevésbé dicsőséges fejezete az életének, úgyhogy térjünk is vissza a színházi énjéhez.

Az életvitele mellett már az is figyelemre méltó lett volna, ha néhány darabot megír. Ám Lope de Vega spanyol irodalomnak mindenképpen, de talán még a világirodalomnak is a legtermékenyebb alkotója volt. Csak a színpadi műveinek a szereplői több ezerre tehetőek, egy kisebbfajta városkát megtöltenének a szereplői.Halálakor olyan végtisztességet kapott a madridi közönségétől, amilyet színházi alkotó sem előtte, sem utána soha, sehol a világban nem kapott: imádott városa 9 napos nemzeti gyászt viselt érte.

A magyar színházak e termékenység és a drámatörténeti jelentősége ellenére  ritkán tűznek de Vega darabot műsorra és akkor is többnyire csak a Kertész kutyája van műsoron. Ritkán műsorra tűzik még az 500 ismert darabjából  a Hős falu-t, vagy a Furfangos menyasszony-t is. De ennél Lope de Vega is és a darabjai több figyelmet megérdemelnének a budapesti teátrumokban. Ez a másik nagy hatású kortárs drámairóra Calderónra is igaz. Aki ugyan "csak" 120 drámát írt, de őt is csak az Élet álom című darabjáról ismerjük jobbára.

 

A Kertész kutyája - Vígszínház

A Vígszínház szép kerek fordulót ünnepelt júniusban, éppen századszor ment a Kertész kutyája. Az, hogy a közönség érdeklődése nem lankad, és a még a századik előadással is simán meg lehetett tölteni egy akkora színházat, mint a Víg, az egyrészt de Vega  darabjának az érdeme, de a rendezésé és a szereplőké legalább annyira.A színlapi felütés a mostani Vígszínházas feldolgozás alapkonfliktusáról ez:

„Lope de Vega leghíresebb, legtöbbet játszott komédiája mai kifejezéssel élve egy szexuális zaklatás története. Nemcsak azért izgalmas, mert a szerző a világirodalomban elsőként nyúl ehhez a frivol témához, hanem azért is, mert a zaklatást egy nõ, sőt: egy főrangú dáma kezdeményezi. Diana, a nápolyi Belflor grófság úrnője (Bajor Gizi egykori legendás szerepét a Vígszínház színpadán Eszenyi Enikő alakítja), ahogy tudomást szerez titkárának, Teodorónak szerelmi afférjáról, azonnal közbelép, és igyekszik megkaparintani magának a jóképű ifjút. Ám mire a titkár – régi szerelmét feledve – behódolna, már el is taszítja magától, akár a spanyol közmondásból ismert „kertész kutyája”, aki épp csak megszaglássza a másik eb csontját; igazából nem kér belõle, viszont mást sem hagy enni „

Itt mindjárt illene is tisztázni a terminus technikust, hogy vajon mi a szexuális zaklatás fogalma? Mitől szexuális zaklatás a szexuális zaklatás? A Kertész kutyája véleményem szerint ugyanis nem erről szól! A szexuális zaklatásnak a lélektani alapkritériuma, hogy az egyik fél ne akarja a másik ostromát, számára az zaklatás legyen.De a Kertész kutyájában erről szó sincs! A titkár Teodoro meglepődik a grófnő ajánlatán, de megörül neki, és inkább azt nem tudja eldönteni, erről szól az egész darab: melyik érte vetekedő hölgyet válassza: a szegény szolgálót, akihez vonzódik, vagy a gazdag dámát, akihez ugyan kevésbé vonzódik, de a rangjához, a pénzéhez már annál inkább. A legfőbb mozgatórugója az, hogyan tud ő a legtöbbet profitálni a kellemes megjelenésből? Az érte vetekedő hölgyek közül ki légyen az „A” terv és ki a „B”? Ez  aztán állandóan kavarog a cselekményben Belflor grófnő aktuális szeszélyeitől mozgatva. Aki hol meghódítani akarja  férfit, hol meg ellöki magától a már magát épp nyeregben érző Teodorot.Az  tényleg nem Teodoron múlik, ahogyan ezeket a terveket váltogatja a történet során, mert sokkal inkább a hölgyek vetekedésének a bábja ő. De vajon tényleg ez lenne a szexuális zaklatás?! Ezt én egészen másnak nevezném. A cselekmény barokkos mércével mérve egyébként így is nagyon frivol, és így is elsőként nyúl a drámairodalomban szerző ehhez a témához az 1500-as évek végén.Diane Belflor grófnő az a bizonyos spanyol mesebeli kutya, akit de Vega  címben is megörökített. Nagyon mély az  az  emberismeret, ahogyan de Vega ebben a drámájában máig érvényesen megírta  ezt az oly egyszerűnek tűnő, mégis olyan bonyolult, örök emberi kérdést:

„Ismered azt a mesét,
Melyben a kertész kutyája,
Bár nem éhes, társai
Csontját mégis megszaglássza?”

Ez nemcsak arról szól de Vegánál (és ebben a rendezésben sem), hogy megkívánja valaki, ami a másé, pusztán csak azért mert az a másé, hanem arról is, hogy kezdődik a „ez kell nekem ” érzés? Mi van előbb, az igény, hogy valami kell és aztán ahhoz keresünk tárgyat? És annál jobb, minél inkább küzdelmesebb a megszerzése, mert a másé? Vagy a „kell nekem, mert a másé” teremti meg az igényt, hogy éppen ez az érzés kell nekem?Nem igaz a színlapi mondat sem a szexuális zaklatás témafelvázolás mellett, hogy: igazából nem kér belõle. A versike csak azt mondja, aktuálisan nem éhes. Szó sincs arról, hogy azért ne kérne belőle! A darab éppen arról szól, hogy noha nem éhes, nagyon is kér belőle.A darab rendezésének az egyik legnagyobb erénye (Ács János), hogy ezt a kérdést nagyon jó dinamikával járja körül. Felveti, de egyáltalán nem rágja agyon. Sokáig ott marad az emberben a kérdés, de a rendezés semmit nem akar vele a szánkba rágni, mindent a nézőre bíz. Méltányoltam.

A most bemutatott budapesti darabok kapcsán már többször felmerült az újrafordítás témája, ami sem a radnótis Yerma, sem a víges Rómeó és Júlia esetében nem sikerült valami átütő erejűre. A Kertész kutyájának a Térey János által való újrafordítása viszont nagyon jól sikerült (igaz, ez azért nem mostaninak mondható, mert már pár éves). Pont az a nyelvi ízlésesség, mélység, mégis modernség, a témához, korhoz, hangulathoz illő passzolás jellemezte, mint ami egyébként ezt az egész darabot átlengte. Nem akart öncélú modernkedést (mint a szintén víges újrafordítás Rómeó és Júliáé ami ezen teljesen fel is áldozta a témát), de mégis lendületes, nagyon jó szöveg volt, a barokkos verseket élvezhetően modernizálta, úgy, hogy  a barokkos jelleget sem nélkülözte. Ezt is nagyon méltányoltam azon az estén.

A másik nagyon emlékezetes ebben a darabban a kísérőzene volt. Halvány kis utalásként a barokk színházra földszinti páholyban ült egy spanyol gitárral a zenész (Lukács Péter), és nem csak a virtuóz gitárjátéka volt lélegzetelállító a nézőtér sötétjében, hanem az is ahogyan a rendezés ezt beleszőtte a darabba.  Gyakran a színészek instruálják őt, mit játsszon, épp  az aktuális lelkiállapotuknak megfelelően. Arról már nem is beszélve, hogy ő maga is úgy nézett ki, mintha most frissiben lépett volna le egy Velasquez festményről, hogy egy kicsit pengessen nekünk.A szereplők is nagyon a helyükön voltak a rendezés és a fordítás mellett. Eszenyi Enikő fantasztikus volt Diane Belflorként, bár annyival könnyített lehetett neki a pálya, hogy ő ezt már megrendezte egyszer, e ttől az előadástól függetlenül, úgyhogy alaposan átrághatta már magában Belflor grófnő alakját és lelki mozgatórugóit. Ez látszott is azon a mélységen mély, mégis könnyed komédiázáson, amit mutatott. Megejtő volt, ahogyan a saját érzelmeinek kiszolgáltatott, már hervadozó szépséget, a kicsinyes szerelmi ármánykodásait ötvözte az örök női esendőséggel, de egy percig sem feledve:ez azért egy komédia.

Szőcs Arthur Teodorója tökéletes volt a bizonytalan selyemfiú szerepében, akinek az egyetlen kényelmetlensége, hogy még ő maga is a kertész kutyájának tartja magát. Miközben igyekszik azért önmagát -ez is egy divatos kifejezés manapság – „jól menedzselni” a hölgyek nagy gerjedelme között.Epres Attila  elég halovány volt ezen az estén, de egy-egy mozdulatból, felvillanásból az volt érezhető, hogy ő sokkal többet szokott ebbe a figurába belerakni.A színház által  valahogy kihagyhatatlannak érzett, lassan-lassan svájcibicska jellegű Tornyi Ildikó itt is, ebben a darabban is megfordul Teodoró szerelmeként, a szegény szolgáló szerepében. Ebben a darabban sem nagyon feltűnő belőle semmi, hacsak nem a svájcibicska jellege.A jelmeztervező (Gyarmathy Ágnes) külön ódákat érdemelne, teljesen m éltatlanul a végére hagytam őt és Menczel Róbert gyönyörű díszleteit:a visszafogott, mégis olyan sok mindent tükröző jelmezeik és színpadképeik, díszleteik telitalálatok voltak.

Ez egy nagyon jó és emlékezetes előadás.  Talán a színlapi figyelemfelkeltő szöveget érdemes lenne átgondolni, a szexuális zaklatás dolog körül (persze tudom én, hogy nem a barokk dráma hívószóra, hanem a szexuális zaklatásra tódulnak be a népek tömött sorokban a színházba,  de ennek a darabnak egyrészt nincs ilyen marketing eszközökre szüksége. Másrészt meg a darab nem is egy szexuális zaklatásról szól, hanem egy nem azonos társadalmi helyzetben lévő férfi megkörnyékezésről, amihez a másik is igencsak partner szeretne lenni. És a tetejébe még, a megkörnyékezés sem szexuális szövevény,  sokkal inkább lélektani, gondoljunk a cím által felvetett és beharangozott örök emberi játszmára.)

Nagyjából ez a színlapos dolog az egyetlen, amit komolyabb kifogásként tudnék emlegetni. Egyébként nagyon, nagyon rendben volt az egész.

Bár ennyi lenne mostanság a víges előadások legnagyobb hiányossága.

 

 

Szerző: Pajer Hajnalka


























































.

0 hozzászólás

Szólj hozzá

A témához nem írható hozzászólás.