Boguslawski lötyögtetve

 

A darab előzménye Spiró György: Ikszek című regénye volt. Ennek a könyvének a felhasználásával (főleg leegyszerűsítésével) írta meg Spiró György a színházi változatot, az Imposztort. Kifejezetten Major Tamás számára, akinek a halála előtt, 1983-ban ez volt az utolsó  szerepe és aszínházi búcsúja a Katona József színházban.

Méltó volt hozzá is, és a búcsúhoz is ez a szerep. Spiró az Imposztorban egy olyan karizmatikus, nagy színészegyéniséget örökített meg, aki a pályája alkonyán még egyszer egy utolsó nagyot dob az előadással, de olyan nagyot, amivel legendává válik. Ennek a színházi történetnek a kibontakozását láthatjuk a darabban, méghozzá egy próbafolyamaton és egy bemutató előadáson keresztül.

2002-ben Pécsett volt még egy, ha nem is legendás, de emlékezetes Imposztor színrevitel. Érdemes az egykori színlapba beleolvasni:

"A legtöbb drámaírónak az lenne a hasznos, ha adott személyekre írhatna darabokat. Én eddig egyetlen ilyen feladatot kaptam, Major Tamástól. A mű megírásában nagy segítséget jelentett, hogy ha megakadtam, magamban hallottam Major hangját, ami máris további lendületet adott. Úgy hiszem, Az imposztor nagyon jó dráma lett." - nyilatkozta a szerző a mű budapesti bemutatója előtt.

A darab egy nagy színész vendégjátékáról szól, arról hogyan működik a legenda - ez esetben az 1800-as évek elején, Vilnában. A darab főhőse, Boguslawski, "a lengyel színház atyja", aki kibontakoztatta a nemzeti színjátszást, összeforrasztotta a nemzeti kultúra fönnmaradásáért való küzdelemmel, megfáradt, eladósodott öregember, akinek már nincsenek magasabb céljai, csupán üzleti vállalkozásnak tekinti a vendégjátékot. A legenda és a valóság, a várakozások és tények szembeállításával kezdődik a darab. Elkezdik próbálni a Tartuffe-öt, a munka során feltámad az igazi Boguslawski, a Mester, s a színpadon mind tisztábban ragyog fel a művészi igazság...
Ahhoz, hogy ezt a szerepet bárki kortárs színész eljátszhassa, át kell jutnia a színházcsinálás, az iskolateremtés, a színház fennmaradásáért folytatott szélmalomharc poklán. Kevés ilyen művész van ma Magyarországon. E kevesek közé tartozik a főszerepet játszó Jordán Tamás."

A Tivoli előadásával azonban mindjárt itt kezdődtek a gondok. A főszerepre egy olyan színészegyénisége kellett volna, aki alakításában  meg tudja közelíteni a  színházi előzményekhez, méltó a dráma Boguslawski-jához. (Boguslawski egyébként valóban létező, a felvilágosodás korában élő, színházi ember volt.) Olyan színészi alakítás kellet volna,aki el tudja hitetni, hogy ő képes a nézők színe előtt 180 percben legendává válni. Ez ebben az előadásban nem sikerült. Kovács Lajos sem átütő, sem karizmatikus Boguslawski nem volt, úgyhogy hiába Spiró nagyszerű drámája, hiába az egyébként nagyszerűen játszó szereplőgárda, egy igencsak közepes előadás lett ez a mostani Imposztor.

A darabban a vidéki lengyel társulat próbájára egy igen kiégett, cinikus Boguslawski érkezik. Nem is titkolja, hogy kizárólag csak a pénzért van itt. Aztán a Tartuffe próbái során egyszer csak élettel, tűzzel teli emberré alakul át fokozatosan ez a kiégett ember. Mintha a színházban  talált emberi középszerűség, Molière nagyszerű drámája, a társulat felszínessége és az elvtelen talpnyalás, amit a  most készülő darabba bele is akarnak csempészni, mind-mind egyszerre galvanizálná a személyiségét. Boguslawski egyszerre élni és sziporkázni kezd!

Ismeretlen mélységeit mutatja meg próbán a társulatnak a Tartuffe-nek, miközben a színészek tátott szájjal hallgatják. Mind a mély moliere-i gondolatok, mind a társulat felszínes Tartuffe–értelmezése („Csak semmi bonyodalom, sem intellektuális, semmi politikai") olyan mértékben stimulálja, hogy Spiró darabjában a szürke, megfáradt emberből, fokról-fokra a mi szemünk láttára lesz egy ragyogó, tündöklő színész és színházi ember Boguslawski. A Nagy Metamorfózis a szemünk előtt játszódik le. ...
Játszódhana le...

Csakhogy ebben az előadásban nem játszódik le.

Ami a dolog első részét, a szürke, megfáradt Boguslawskit illeti, hát az túlságosan is rendben volt... Ám a többi, az nagyon nem. Kovács Lajos erőtlen, minden karizmát nélkülöző és egysíkú Boguslawski volt. Ahogyan megérkezik a darab elején, pont úgy távozik a végén is.

A Tivoli előadásának a végét amúgy is csak az érthette pontosan, aki ismerte az eredetei történetet hozzá, mert ebben az előadásban nem sok jön át belőle. Kovács Lajos Boguslawskijáról nemigen hiszi el az ember, hogy ő "lengyel színház atyja", az élő színházi legenda. De ez nem csak az ő hibája, hanem Pozsgai Zsolt dramaturgé is, és Árkosi Árpád rendezőjé is akik szabályosan kiherélték a darab végét, és a darab végi  nagy színházi robbanást.

Amiért valamelyest mégiscsak nézhető az előadás, az a többi szereplő.

Kazynski, direktort Spindler Béla alakította kiválóan, aki egy egyszemélyes kis színházi intézményként jött-ment a darabban. Őt  akár még Boguslawsiként is el lehetett volna képzelni, olyan átütő erejű volt a játéka.

Rogowski-t a társulat „sztárszínészét” Mihályi Győző hozta, akit már régen láttam színházban, és szinte el is felejtettem mennyire jó színész. De most ismét rácsodálkozttunk. A hiú, közepes tehetségű ripacsot csak igazán nagy tehetséggel lehet hitelesen hozni. Mihályi Győző tudta hozni.

Az est fénypontja számomra mégis Nagy Enikő Kaminskája volt. A vidéki díva, aki épp rádöbben mennyire "pocsékolja" önmagát, de aki egyébként ugyanolyan középszerű, mint az egész társulat. Ám  a hiúsága az mindennél erősebb hajtómotor, és ez mégiscsak kiemeli a többi közül. Szóval ez a Kaminska Nagy Enikővel lebilincselő volt.

Ha nincs valakinek jobb dolga, szánhat egy estét erre a darabra, főleg a mellékszereplők (Nagy Enikő, Spindler Béla és Mihályi Győző) miatt, de egy Spiró és főleg Boguslawski light-ot fog kapni.

Nem rázva,még csak nem is keverve. Csak úgy odalöttyintve.


























































.