Norvég Odüsszeusz, ha  kotorászik.

 

"Ne hidd, hogy vak és hiú bolond vagyok! Hidd el,
hogy üres óráimban egészen becsületesen kotorászok
és boncolgatok a tulajdon szívemben, még pedig ott,
ahol a legjobban sajog"

(Henrik Ibsen levele Bjornsterne Bjorsonnak, 1867.)


Ha jól meggondoljuk, a Peer Gynt  egy ilyen monumentális nagy kotorászás. Sőt Ibsen egész írói munkásságát áthatja ez a sajgásokban való kotorászás. Nem dühödt igazságkeresés, nem szelíd történetmesélős igazságkeresés, nem is patetikus, heroikus írásokban manifesztálódó, hanem kotoroszós. Ahogy az ember fiókokat borogat ki, rendez el, kezébe vesz tárgyakat, elteszi. Újra előveszi, eltűnődik rajta, és látja, érzi a történeteiket.Ez a kotorászós történetmesélés nagyon emblematikus Ibsen írásaiban. A leveliben épp úgy, akár a színdarabjaiban.

Peer Gynt-nek mindjárt két ilyen kotorászós olvasata is van: Egy önéletrajzi ihletésű, hiszen Ibsen levelei és életrajza alapján pontosan rá lehet mutatni azokra a részekre, ahol a saját élete történéseit és a hozzá kapcsolódó érzéseit örökítette meg egy nagy misztikus norvég mesének álcázva. A másik kotorászós olvasata pedig egy filozófikus, az emberi lét értelmét (értelmeit) boncolgató, nagy misztikus emberi mesének álcázva.

Schöpflin Aladár  így írt a Nyugat, 1932. 2. számában a Peer-ről:

"Megvallom, önámítónak tartom, aki azt meri mondani, hogy ezt a költeményt maradéktalanul megérti, de éppen abban érzem leginkább izgató voltát, amit csak sejtve értek belőle. A logikai tartalom helyett a költő szuggesztiója hat rám, szabad teret engedve képzeletem kalandvágyának. Színházat, rendezőt, színészt méltán ambicionál ez a különös remekmű, leginkább azért, mert színpadi megoldását c sak megközelíteni lehet, elérni nem."

Ez a mostani Ascher-rendezés az Örkényben ha nem is érte el, de nagyon nagyon megközelítette a megfejtést! Különösen az első felvonás után van az az érzése  a nézőnek, hogy itt most pazar módon  feltárult, mert feltárták előtte a Peer Gynt-et. Aztán a  második felvonás ismét elbizonytalanítja, hogy aztán a zárójelenet újfent és véglegesnek tűnő-módon a bizonytalanságba taszítsa.

Ha hagyja...

"Oldd meg, ha tudod nekem.
Hol éltem Isten-bélyeges énnel,
mi tartott, s őrizett erejével?"
(Peer Gynt, Zárókép)

Ezek a mondatok Peer szájából hangoznak el az utolsó felvonás, utolsó jelenetében és Solvejget kéri erre. Ez  azért meglepő kérés Ibsen drámájában, mert az egész Peer Gynt arról szólt, hogy hol és hogyan élte le az életét Peer miután megszökött a falujából! Mi tartotta és őrizte őt meg, ahogy meseszerű, norvég Odüsszeuszként hánykolódik a csudálatos, meseszerű kalandjai között. A néző abban a hiszemben nézi végig a történetet, hogy fokozatosan rétegről-rétegre hántja le a történet rétegeit, hogy  évről-é vre követi Peer történetét, hányattatásait. Jellmének az alakulását, az emberi kapcsolatait, és akkor meg az utolsó felvonás, utolsó jelentében kiderül, hogy nincs semmi tanulság?! Csak a Nagy Büdös Semmi van?! Hogy igazából semmit nem tudunk?! Hogy Peer Gynt nem tud semmit ?! Mi sem tudunk semmit?! KI TUD ITT EGYÁLTALÁN VALAMIT?! Hiszen ezt a kérdést Peer nem csak Solvejgnek, hanem nekünk nézőknek  is felteszi. (És igen a lehántós hagyma hasonlat érzet sem véletlen műve, mert a híres hagyma hasonlat nem csak Peer-re, hanem erre az Ascher-féle előadásra is igaz szerintem. Gyönyörű volt, amikor ez a végén hirtelen kibomlik az ember előtt.)


Hogy erre a kérdésre, kételyre (van-e a Nagy Büdös Semmin túl valami) mit lehet válaszolni,  az elsősorban az adott előadás rendezésén múlik. Ebben az előadásban úgy állhatunk fel, hogy mi már talán tudjuk mivégre volt ez az egész. Ha nem is megoldásokat, de a vezérgondolatokat megkaptuk hozzá, addig addig kotorásztunk Ibsennel és Ascherrel, a színészékkel, hogy sok átgondolni valóval távozhatunk a színházból.


A másik, ami nagyon karakteres és újszerű ebben az Ascher-féle Peer Gynt felfogásban és rendezésben, hogy kihagyott minden romantikus helyzetet, minden lágyságot, minden pátoszt és érzelmességet az előadásból. Azok a részek, ahol esteleg Ibsen erre felé haladt  a drámájában, itt karcos, fanyar, száraz helyzetekké alakulnak. Mondjuk köztünk legyen szólva, én Aschertől nem is vártam, hogy amikor Peer visszatér már öregen a falujába, szólnak a templom harangjai és közeleg Solvejg, akkor majd beadja a romantikus, kicsit csipp-csöpp Grieg-féle Solvejg dalt (ami ilyenkor majdnem kötelező közhelyes elem a Peer-feldolgozásokban). De azért Aase halála, ahogyan Peer csendesen, szelíden, nagyon-nagyon szeretve a halálba játssza a haldokló édesanyját, nagyon megrázó Ibsennél. (Nekem egykor olvasva a darabot is elfutott a  könny a szememet ennél a részél).  Ám ebben az előadásban nagyon abszurdosítottra sikeredett, eltávolítva róla szikével minden érzelmet.

És ha már  a zenénél tartunk: senki ne várjon lágy, érzelmes Grieg melódiákat az unalomig ismert Peer Gyntjéből. Kicsit progresszív, kicsit száraz, kicsit karcos a zenei aláfestés, pont olyan, mint az előadás.


A harmadik újdonság ebben a Peer Gyntben, hogy kiemeli a dráma érzéki vonalait. Igen! Peer Gynt itt  egy érzéki, erotikus népmesei hős, mint ahogy az egész előadásban hol ilyen-hol olyan formában felbukkan az érzékiség és az erotika. De sohasem romantikus formában! Ami - mármint az érzéki vonal-  azért a Peer Gynt-feldolgozásokra, de talán Ibsen drámájára sem annyira  jellemző.


Ascher mindezeket azért tudta nagyszerűen megvalósítani és kibontani  maradéktalanul ebben az előadásban, mert káprázatos színészi alakítások  jeleníthetik meg az Örkény társulatával az újszerű Peer elképzelését.


Polgár Csaba Peer Gyntként nagyon dinamikus, nagyon sokszínű, egy percre sem engedi el a nézők figyelmét. Fantasztikus Peer Gynt volt.


Számomra azonban az este abszolút sztárja Takács Nóra Diána volt! Fantasztikus volt, ahogyan a karaktereket hozta. Tökéletesen illeszkedett Ascher fanyar, kicsit karcos, száraz,  érzéki Peer Gynt-jéhez. Nem is tudom, hogyan lehetett eddig Peer előadásokat csinálni nélküle?! Hiszen a tökéletes Peer Gynt mellet (Polgár Csaba), ő  a tökéletes Ingrid, a tökéletes Zöld Ruhás nő. (Az mellékszál, de fontos mellékszál, hogy dacára annak,  valószínűleg nem ő lesz a következő Playmate, mégis bevállalta a bevállani valókat, olyan tiszeteletet érdemel és olyan színészi nagyságot mutat, hogy szavakat is nehezen találok rá. Minden elismerésem, kalap le, és így tovább.)


Csuja Imre Manókirályként tengerészként és néha egyszerűen csak a tömeg tagjaként szintén csak szuperlatívuszokat érdemel! Ebben az előadásban amúgy is jellemző volt, hogy fantasztikus összjáték volt  a társulat tagjai között, a mikor épp "csak" tömegek voltak. (De a Manóország, az Őrültek háza, a Próféta-hívek tömegjelenetei távolról sem töltelékdolgok a drámában!) Megkockáztatom, hogy az Örkény társulatánál kevésbé összeforrott játékkal nem is szólt volna ekkorát a Peer Gynt bármelyik tömegjelenete.


Solvejgként Szandtner Anna volt látható. Ő is nagyon-nagyon rendben volt. Az ő karakterében, amikor Solvejgként volt színpadon az üde, áttetszőnek ható és tisztaságú, nordikus szépség volt. (Ami egyébként a Peertől függetlenül, az ő esetében megtévesztő látszat. Mert ugyan szőke, nordikus szépségnek tűnik, de igazi latin temperamentum. Zárójel bezárva.) Amikor azonban más jelenetekben lépett színre, akkor tökéletesen szakított ezzel a tiszta, áttetsző Solvejg - képpel, és egy erősen érzéki Manókirálylány volt például.


Aase Kerekes Éva volt. Engem mindig megrendít, amikor szép nők mernek öregeket, és saját koruknál éltesebb szerepeket játszani! Kerekes Éva is ilyen Aase volt. Ugye Gobbi Hildának az ő arcával könnyű volt annak idején  Aase-t megjeleníteni, na de egy szép, törékeny nőnek... Kerekes Éva még annyival is többet vitt az előadásba az eddig megszokott Aase-jellegen túl, hogy az ő Aase anyóját nézve feltárult az ember számára, hogy egy ilyen bohókás, a szeme sarkából oda-oda csippentő Aasenék, csakis ugynolyan bohókás lehet a fia... Aase szerepére szintén sok közhely ráragadt, amit ez az előadás mind-mind ledobált róla! És ehhez kellett Kerekes Éva is. Nagyszerű volt!


Für Anikó, Csuja Imre és Bíró Kriszta majdnem végig színpadon vannak. Gyakorlatilag mellékszereplőként főszerepelnek. Ezt hallatlan intelligenciával, kifinomultsággal, színészi munkával teszik. Három ilyen nagy színész, mert statisztálni folyamatosan, és hogy!

Epres Attila Gomböntője, ebben az előadásban egy precíz, száraz bürokrata volt, aki hivatali kötelességéből, kicsit kedélyesen ismerteti Peer-rel a verdiktet: hasztalan volt az élete, mert még egy rendes bűnt sem tudott élete során elkövetni! Ahhoz is valamilyennek kell lenni. Mehet a nagy kanálba, masszának, aztán megpróbálnak majd valami karaktereset kiönteni belőle legközelebb, ha új embert formálnak.

Vajda Milán bumfordi szereplője: vőlegényként, matrózként szintén veretes, pazar alakítások voltak. Mind a ketten hasonlóan Für Anikóhoz és Bíró Krisztához mindvégig mellékszerepekkel főszerepelnek is.


A rendezésen, a színészeken túl nekem nagyon tetszett még a színpad dísztelensége is! Annyira dísztelen volt a színpad és annyira nem volt semmi, hogy a technikai munkatárs a pulttal együtt látszik a színpadon. A súgó a nézőtér első sorában ül, és onnan súg. Sőt egy jelenetben beszédbe is bonyolódik Peer-rel. Ez a dísztelenség tökéletesen illeszkedett ehhez a Peer Gynt-höz! A nagy titkok -mondja az előadás- nem a látszatban vannak! A képzeletünkben! Ahhoz meg úgysem kell semmi díszlet, vagy kulissza. A történetek bennünk vannak.  A mesevilághoz,  a nagy titkok elmeséléséhez, ahogyan Peer elmeséli, elég csak a képzelet.  Egy színpadi létra lehet mentőcsónak, ha elég szuggesztíven játszanak vele és ha mi elég jó közönség vagyunk hozzá. Peer kezelheti maga a színpadi csörlőt, a társulat maga bonthatja a díszletmunkásokkal a díszletet, mert ez mind nem számít! Mert ebben a mesében és fantasztikus Peerben mi mindent, de az égvilágon tényleg mindent el fogunk hinni! Az előadás végén döbbenünk rá, hogy a falu, aki csügg Peer abszurd és elképesztő történetein,  mi magunk vagyunk!

A fordítás és dramaturgia is érdemel pár szót: Ez a Peer Gynt fordítás Kúnos László és Rakovszky Zsuzsa munkája. Én egy kicsit riadtan olvasom manapság a színlapon, amikor azt szerepel, hogy "új fordítással dolgoznak", mert láttam néhány lila, önmegvalósító baromságot, amit Shakespeare szövegként, vagy Tenessee Willimasként akarnak mostanság elsütni "újrafordítás" címen....és ami persze marha modern és újszerű volt....
Nos itt ilyen probléma nem volt:  lüktető, gazdag és szellemes az új fordítás és nagyon-nagyon élvezhető. Áprily kalsszikus fordítása már tényleg egy kicsit nehézkes. Szükség volt egy ilyen művészi igényű újításra. (Bár ez sem mai keltezésű azért)

Nekem nagyon tetszett az is ahogyan sűrítették és dramatizálták a szöveget (Gáspár Ildikó). Ő tudja a nagy attrakciót, ami azért nem minden dramaturgnak sikerül és nem is mindig: úgy dramatizálni, újszerűvé, egyedivé tenni a szöveget, a történetet, hogy az írói szándék és a lényeg mégse vesszen el.


Ascher Tamásról írták egy interjúban a premier előtt:


"Mint felidézte, nagyon sok szép Peer Gynt-előadást látott élete során, sokat külföldön, néhányat Magyarországon is, és mindig voltak benne unalmas részek, vagy olyanok, amelyeket erőfeszítés volt végigülni. "Minden ambícióm az volt, hogy ebben ilyenek ne legyenek"

A nézőtérről jelentjük: Nem is voltak!

 

KÉPEK AZ ELŐADÁSRÓL: LINK