Fekete komédia a csinovnyiklélekről

 

 

"Ha mindezek után valaki azt kérdezné:
hol láttam én mindezt?...
kezemet a szívemre téve kell mondanom:
Sehol!!! ... és  mindenütt"
(A. Szohovo-Kobilin)


Van olyan vélekedés, hogy az igazán nagy írók mindig egyetlen nagy témát variáltak a műveikben. Én ugyan nem teljesen osztom ezt a nézőpontot, de Szuhovo - Kobilinről ezt biztosan el lehet mondani. 3 drámát írt,  és a mind a három a bűn, az igazságszolgáltatás abszurditását járja körül az 1800-as évek Oroszországában. Szuhovo-Kobilin Tarelkinének a hangulata nagyjából olyan, mintha Gogolt és Kafkát ötvözték volna egy fekete komédia keretén belül.

Az, hogy a fő témáját ebben találta meg, az a saját sorsának a legfőbb eseményéhez kapcsolódik. 1850-ben a Párizsból hazahozott szeretőjére, néhány nappal a szakításuk után, vérbe fagyva találtak rá. A gyilkosság gyanúja Szuhovo-Kobilinre terelődött, akit sokszor letartóztattak majd elengedtek a 7 évig tartó nyomozás során, amely végül is eredménytelenül zárult,  a vádat bizonyítékok hiányában ejtették. (Így aztán mindörökre az irodalomtörténet egyik nagy rejtélye  marad, hogy gyilkos volt-e az író vagy sem.) A rendőrségi és jogi hercehurcái közepette alaposan megismerte a korabeli Oroszország igazságszolgáltatási gépezetét, annak minden abszurditásával, korrumpálhatóságával. A groteszk hivatalnoki világot és gépezetet,és a hivatali ügymenetre annyira jellemző a csinovnyik lelkületet. Mindezeket  persze ismerhetjük Gogol és Csehov írásaiból is, ám Szuhovo-Kobilin darabjai ezt más, rendkívül szórakoztató és abszurd aspektusból dolgozzák fel. "A kisember alakja az orosz realizmus" témában rendszersen felsorolják Gogolt, Dosztojevszkijt, Tolsztojt és Csehovot a képviselői között, de a szintén  kortárs Szuhovo-Kobilint rendre kihagyják e körből. Méltatlanul. Az ő helye is ott lenne a névsorban.


Tarelekin egy csúszó-mászó lelkületű kishivatalnok, csinovnyik az orosz cári bürokrácia rettentő gépezetében. Nem rosszabb és nem is jobb, mint a többiek, de inkább csak nem jobb. Ám egy napon valami terhelőt talál a főnökére nézve. Elhatározza, hogy megszervezi a saját halálát magával víve azt a terhelő dolgot a későbbi terveihez. Csakhogy a főnöke Varravin rájön a turpisságra és leleplezi Tarelkint. De nem úgy, ahogy gondolnánk! Nem rámutat, hogy ez itt Tarelkin, a csaló, aki felvette egy halott személyazonosságát! Nem! Ő maga is álruhába öltözik, elhiteti a cári rendőrséggel, hogy ez sem nem Tarelkin,  sem nem Kopilvov   (akinek a személyazonosságát felvette Tarelkin), hiszen mindketten halottak, legalábbis "papíron", ami a csinovnyikok világának fundamentuma.  Hanem ez az alak itt nyilván egy "fordult farkas", egy vérszívó lidérc. És Tarelkin így, ebben a minőségében, a fordult farkasság vádjával kerül bele  a cári igazságszolgáltatás rettentő gépezetébe.Egy "vérszipoly, szipolylidérc, szopórém". Aki "szivornyával rendelkezik, szivornyája rendkívüli hosszúságú, a szivornya végén szívócsecs, aminek a segítsgével kiszívja a lüktető életet az emberekből". Tarelkin úgy kerül bele a rendőrségi hercehurcába, hogy senki meg nem bizonyosodik arról, hogy egyáltalán van-e neki a fent nevezett szerve. És ez az abszurd vád indítja el a "képtelen komédiát" (ahogy a színlapon olvasható),és abszurd helyzetek sorát eredményezi a darabban.


Tarelkint Debreczeny Csaba alakítja szenzációsan. Egyszerűen elképesztően jó az átváltozásokban (Tarelkinből Kopilovvá a nézők szeme láttára változik át, és aztán még egyszer a darabban Kopilovból vissza Tarelkinné). Egészen elképesztő,és nagyszerű ahogy Debreczeny Csaba ezt a két groteszk figurát hozza!
Vajda Milán a rendőrközeg, aki felfedezi -némi sugallatra -a "fordult farkast". És azt hiszi, hogy most ezzel a nagy dobással a rendőrhivatalnoki pályája csúcsára érkezett meg, fantasztikusan jó  az előadásában. Olyan humorral hozza az ostoba, csinovnyik lelkületű közeget, aki  korrumpálható, kegyetlen, de rettentően groteszk alak, hogy az előadás alatt a nézőknek a könnyei folytak a nevetéstől. Különösen annál a jelentnél, ahol egy egész kenyeret készít el magának szedvicsnek, és tömi magában, miközben teli szájjal a lélek nagyszerűségéről és éteri mivoltáról értekezik. Pazar alakítás volt!
Takács Nóra Diána két szerepben is látható, az elején, Mavrusakánt, Tarelkin házvezetőnőjeként, a második felvonásban meg egy gőgős és ostoba földbirtokosként. Mavrusáról olvastam, hogy a saját nagymamája alakjából építette fel Takács Nóra Diána ezt a figurát. A nagymamájáról aki ült rettentően kövéren a konyha közepén és onnan irányította az életet. Nagyon jó volt! A férfiszerepben meg egyenesen zseniális volt.  Amikor rátarti  földbirtokosként beidézik a kihallgatásra, miközben odavizel a földre és kint felejtett himbilimbivel ordít az elvezettetése közben, hogy "Nem tudják kivel szórakoznak, ő a trón lábánál áll, a TRÓN LÁBÁNÁL" , az este egyik nagy pillanata volt.
Bíró Kriszta, mint az özvegy és, mint a zsidó kereskedő szintén illeszkedett a többiek nagyszerű alakításához. Talán nála volt a legütősebb, ahogy két karakterként a színpadra lép(egyszer Kopilov özvegyeként, egyszer zsidó kereskedőként) és mennyire ütősen más figurát tud kihozni akár 5 perc különbséggel.
Gyabronka Jószef kerületi rendőrkapitányként maga volt cári Oroszország nagy hatalmú, korrumpálható hivatali hatalom megtestesítője.
Epres Attila előbb Varrvarinként lép színpadra (akiről Tarelkin valami terhelőt tud), majd Polutatarinov kapitányank álcázza magát, hogy Tarelkin leleplezze "mint fordult farkast" - valójában azért, hogy a terhelő iratot visszaszerezze-. A veszélyes, alatttomos, cinikus és számító hivatalnoknak az abszolút megtestesítője volt.


A rendezőnek (Mácsai Pál) nem lehetett túlságosan megnehezített ezt a nagyszerű, sziporkázó humorral megfűszerezett, képtelen komédiát megrendezni ilyen színészekkel. És a színészeknek is jelentős segítséget kaphattak egy ilyen rendezési koncepciótól. Nagyszerű volt a rendezés is. Tele fantasztikusan ülő, néha az abszurdig elvitt groteszkitásokkal és poénokkal.


A fordítás Elbert János munkája, akinek ez volt az egyik legkedvesebb munkája a saját bevallása szerint, mivel  a nyelvi lelemények és ötletek a gazdag tárházát adta az eredeti szöveg a magyar fordítónak.


A Tarelkin halálát az Örkény színházban egyszerűen nem szabad kihagyni! Nem csak azért, mert belepillanthatunk a nálunk egyébként viszonylag ismeretlen Szuhovo-Kobilin világába  (ami méltó társa a kortárs, de sokkal ismertebb Gogolnak )hanem azért is érdemes megnézni, mert egy rendkívül szórakoztató, ugyanakkor nagyon elgondolkodtató estének lehetünk  a részesei.

Én is csak azt tudom mondani így a végén:

"Ha mindezek után valaki azt kérdezné:
hol láttam én mindezt?...
kezemet a szívemre téve kell mondanom:
Sehol!!! ... és  mindenütt"