Magyarország, én így szeretlek?



"Nekem a lobbi a hobbim"

(előadásból)

 

 


Egy ilyen darabot megírni és bemutatni elég kockázatos vállalkozásnak tűnik.Erősen kétesélyes vállalkozásnak látszik, olyan meglehetősen hangos és a kritikákat láthatóan rosszul tűrő csoportokat parodizáló "nagyoperettet"(!), vagy "kurzusoperettet" bemutatni, aminek a nézői tetszési indexe és élvezeti értéke amúgy is -mondjuk így némi eufemizmussal átitatva- erősen közéleti szimpátiák által determinált lehet. Viszont, ha bombasiker lesz -és érzéseim szerint ez az lesz - épp ettől a bátorságtól lesz az. Mindjárt az elején meg is emelem a kalapom ez előtt.

Kifejezetten merésznek hat olyan kulturális közegben, ahol például színházi botrány lehet abból, hogy az Ember Tragédiájában az orgiának megírt  orgiát, orgiának ábrázolják, és még csak nem is botrányosan. A hisztériát pedig olyan emberek gerjeszthetik  e témában  akik még csak nem is látták a szóban forgó színházi produkciót. Sőt, a tüntetni összecsődített  szélsőségesek eltévednek a színház elé igyekezvén, mert még azt sem tudják pontosan, a színház hol van...., ahol a darabot adják. Akik a "nemzeti kultúra" védelmében lépnek fel, de a Nemzeti Színház megtalálásához GPS kell nekik. Ez az előadás merészen beint nekik... is. Meg másoknak is. De erről majd később.

Szóval ebben a közegben egy ilyen jellegű darabot bemutatni, mint a "Virágos Magyrország", bátor vállalkozás, de ez pontosan az a válasz, amit a manapság dívó ordas és penetráns közéleti hülyeségekre színházi eszközökkel adni kell.


A rendező-író a következőket nyilatkozta a darab műaji sajátosságairól:
A műfaj több rétegéből táplálkozik az előadás – mondta Kovács Dániel, felidézve, hogy az operett születésének idején a műfaj a napi aktualitásokra, közállapotokra utaló, kicsit parodisztikus geg-sorozatot jelentett, operai környezetbe ágyazva. Offenbach operettjeiben – operácskáiban – gyakran szerepeltek mitológiai alakok, akik megfeleltethetőek voltak a korabeli párizsi "celebeknek".
Új fordulatot az 50-es, 60-as évek jelentettek Magyarországon a műfaj számára, amikor a szocialista vagy termelési operettet, a kurzus-operettet kitalálták. Ez az állami propaganda része lett, a futó ideológiát népszerűsítő műfajjá lépett elő látványos zenés műfajként, amelyen a nép szórakozik. "Ebből a hagyományból elindulva próbáltuk megalkotni a magunk nagyoperettjét" – fogalmazott a rendező, hozzátéve, hogy a darabot – az eredeti történetet, zenei anyagot – a Katona József Színház művészeire írták.
Mint mondta, maga az a helyzet, hogy a Katona József Színházban készítenek operettet, önmagában is kicsit ironikus, de próbálták komolyan venni a műfajt. "Nem akarunk paródiát csinálni. Annyira komolyan akarjuk venni ezt a dolgot, ami már időnként egy picit túlcsordul, túlhajlik" – fogalmazott, hozzátéve: nem az a cél, hogy állandóan kikacsintgassanak a nézők felé.
(Kultúra.hu)


Ám aki ezt a darabot megnézni, az pontosan úgy fogja érezni, hogy igenis kikacsingatnak rá egy operettparódiából, amelynek a legfőbb célkitűzése az, hogy görbe tükröt tartson a jelenlegi mentális és közéleti állapotoknak. És lássuk be, igazán van minek... A demagógiától tocsogó, apatikus, ám a felpántlikázott lózungokra, népvezérekre, üres szónoklatokra mindig éhes és nyitott 2012-es magyar társadalom valóságos kincsesbánya ilyen szempontból.
De csak ilyen szempontból.  És ez a darab felszínre is hozott belőle rengeteg "kincset".

Azonban ha a rendezőnek valóban nem az volt a célja,hogy ezt "kikacsingatósan", egy paródiának ható darabban bemutassa, akkor ez egy nagyon rossz rendezés. Az ő kritériumai szerint. Ám  a nézőtér kritériumai szerint egy fergetegesen sikerült közéleti operettparódia. (Már maga a műfaj is bombasztikus poén.)


Nem hiszem, és egyben erősen remélem is, hogy 10 év múlva  a poénok 50%-ánál több érthető lesz majd a darabból. De itt és most 2012. Magyarországán nagyon is átjönnek.
Mivel olyan hatalmas közéleti, társadalmi gegfolyam hömpölyög végig a történeten, sajátságos jelentéstartalommal, általában duplafenekű poénokkal, ami gyakorlatilag számba vehetetlen, ezért ezekre  részletesen nem is térnék most ki. Elég annyi, hogy elképesztően jó az egész. Nagyon ritka az olyan darab, pláne 3 órán keresztül, ahol minden egyes poén az elejétől a végéig tökéletesen átjön, érthető, és meg is  tudja fogni a nézőtér figyelmét állandó élességgel, de ez vitán felül  egy ilyen darab.


Az alaphelyzet a következő: A történet napján egész Magyarország tévéstábostul, bulvárlapostul, kormánymédiástul Tunyándra, egy ( képzeletbeli) kis magyar  falucskára figyel, mert itt ér véget a nagyszabású ünnepségsorozat, a SZÍVÜNK (Szent István Vándorünnep Nemzeti Kincseinkből). Nyulassy Viola helybéli virágkötőt egy csodálatos virágszobor megalkotására kérték fel a záróünnepség alkalmából, amely a magyar koronát jeleníti meg virágból. E jeles alkalomra  visszatér szülőfalujába Szigeti Jácint a faluból elszármazott, ám azóta nagy emberré lett,  jelenleg vidékfelemelési kormánybiztos, aki nem mellesleg Nyulassy Viola egykori szerelme is. Ő,  de főleg a titkára prototípusa annak a  peckesen járó, arrogánsan beszélő, zselézett hajú politikusi nemzedéknek, akik  életükben ugyan  egy percet sem dolgoztak, de a felsőoktatásból azonnal a Parlamentbe és  a végrehajtó hatalomba kerülnek. E minőségükben aztán élet és halál urai, mert megtehetik... Itt és most.

A bonyodalmak akkor kezdődnek, amikor kiderül, hogy Szigeti Jácint revizori minőségben érkezik, nem csak a szíve húzta  a vadvirágos kis falujába vissza. A 3 millió forintot jött elszámoltatni, amit a falu kapott. De se virágos korona, se 3 millió forint. Csak közmunkások a helyi szélsőjobbos figura által "menedzselve". A programra elnyert pénzt ugyanis lenyúlta a helyi újgazdag vállalkozó Bölcső Sándor. Mert ő is megteheti. Itt és most. A bonyodalmak aztán szép sorjában elkezdenek feltárulni sok énekelés közepette, kibogozódni és megoldódni szintén sok énekelés közepette. Például úgy, hogy megy egy telefon a megfelelő helyre, és 2/3-os törvényt módosítanak a magántulajdonról zenésen, táncosan - mint alkotmányos alapjogról-  ami 10 perc múlva kihirdetésre is kerül a Közlönyben...  Volt gond, nincs gond...Mert így oldódnak meg a gondok.  Itt és most.

Külön történet a történetben a tarsolylemezes, "turbómagyar",aki sajátos, magán-katonai egyenruhában parádézik, és amúgy a falu szélsőjobbos, alakzatban közlekedő, tahó polgárőre. A közmunkásokat "rendezi" a maga meglehetősen sajátos módján. És nem nagyon kell túl nagy képzelőerő, hogy a figura köztünk járó "Zagyva" példáit beazonosíthassuk itt és most a mai magyar közéletben.


Az előadásban Ötvös András (Jácint), Ónodi Eszter (Nyulassy Viola), Tasnádi Bence ( titkár), Pálmai Anna (Rózsi, a tűzrőlpattant menyecske), Elek Ferenc (Bölcső Sanyi újgazdag), Borbély Alexandra (a lánya), Bodnár Erika (Polgármester), Kocsis Gergely (fia) és Rajkai Zoltán( Polgárőr) játszik fantasztikusan. Nincsenek jók és rosszak, vagy közepesek, mindenki szenzációsan jó volt ebben a "közéleti nagyoperettben", ami valóban az 50-es 60-as évek termelési dalaihoz hasonlított hangulatában. Ha kést szegeznének a mellkasomhoz, akkor én Pálmai Annát és Rajkai Zoltánt emelném ki, mint a legeslegjobbat, na de tényleg csak akkor.

Számomra ez volt az évad egyik legjobb darabja. Úgy maga a szenzációsan megírt darab (Vinnai András- Kovács Dániel) , mint a rendezés miatt (Kovács Dániel), és a színészi játék miatt is. Nem vagyok benne biztos, hogy ez mindenkinek való darab, mivel nem vagyok abban biztos, hogy mind a 10 millió honfitársunk méltányolni tudná majd a darab humorát maradéktalanul. De aki úgy érzi ezek után is, hogy ő majd tudja, az feltétlenül nézze meg. Persze megfelelő mennyiségű zsebkendő-munícióval felszerelkezve, mivel garantáltan könnyesre neveti majd magát 3 órán át. Maradandó élményben lesz része.


A végén csak egy igazán apró kétely  és kérdés marad az emberben hazafelé: Vajon miért a Kamrában állították színre? Miért nem vitték a nagyszínpadra? Ott a helye!