Két gombóc női lélek

Nem könnyű egy olyan darabot színre vinni, mint a Kramer kontra Kramer, amiről nagyjából mindenkinek vannak emlékei a film alapján. Nem könnyű, mivel óhatatlanul mindenki a film élményéhez méri majd a darabot, az pedig mára már a filmtörténet egyik nagy legendája,  erős és  évtizedekig élő, érvényes élményt adva.

Egy rádiós műsorban,  az alkotókkal történő beszélgetés közben hangzott el,  hogy a színdarab az eredeti könyv és  nem a film alapján készült.  Ezt erősen kihangsúlyozták. Ám a film és a mostani színdarab történetszövésében olyan nagy különbségeket  nem nagyon lehet felfedezni. Hacsak azt nem, hogy a film gazdagabban, plasztikusabban és hát igen, kicsit hihetőbben bontotta ki a történet.

A Kramer kontra Kramer története egy társadalmi sztereotípiát közelít meg szokatlan módon. Az általában, ha nem is elfogadott, de bevett társadalmi gyakorlat, hogyha az apának "olyanja van", akkor elhagyhatja a családját, és gyermek a továbbiakban az anyjával él. Ez nem számít kirívó gyakorlatnak, és az apának sem kell a társadalom megkövezésétől tartania, vagy akár erkölcsileg naponta szembesülnie cselekedetének a súlyával a reakciók tükrében. Furcsa mód, majdhogynem természetesként kezelik azt a modern társadalmakban: igen, van olyan apa, aki nem alkalmas az apaságra vagy egyszerűen ami még gyakoribb - nincs kedve a felelősséghez. Nem olyan nagy ügy...Ám azt már nem kezeli a társadalom ilyen megértően, ha ugyanezt az anya teszi meg. Ha ő hagyja el a családját, az már nem távolról sem olyan "nemnagyügyesen" van elkönyvelve, mint az apa esetében. Persze kérdés, hogy lehet-e akár az egyik, akár a másik esetében ezt megértően kezelni?A Kramer kontra Kramer azt akarta megmutatni: mi van ha az anya nem alkalmas az anyaszerepre, milyen okai vannak, hogyan éli meg ezt ő, hogyan a családja és a környezete?
A film végén az  a legmeghatározóbb élmény - , hogy igen, elfogadni, mint gyakorlatot nem lehet, de megérteni talán mégis meg lehet, hogy mit és miért tesz Joanna Kramer alkalmatlan anyaként.
Ugyanezt  a darab nem adja meg. Ez a mostani feldolgozás a Belvárosi Színházban - az eredeti írói - és azért én remélem rendezői szándékokkal ellentétben - valamiylen kisklás folytán csak egy nyafka, hisztis, önző, felelőtlen, labilis Joanna Kramert mutat, akit nem hogy nem értünk majd meg az utolsó jelenetben, hanem a darab a megoldásaival sajnálatosan még jobban ráerősít majd azokra a társadalmi sztereotípiákra, amik ezt a kérdést övezik. (Már amennyire persze egy színházi előadás képes ráerősíteni társadalmi sztereotípiákra.)
Joanna Kramer okai nem tárulnak fel előttünk.  Sem az esendősége, sem a belső vívódásai. Kizárólag csak az jön át, hogy ez egy hisztis, ingatag, bizonytalan nő, aki ingatagságában nem alkalmas anyának és a végére ezt ő is belátja. De hogy mi miért történik, abból semmit nem értünk meg.

A társadalmi sztereotípiáknak pontosan ez a felszínesség a melegágya, amit olyan jól tetten lehet érni ebben a feldolgozásban.
Sem a könyvnek, sem az írónak nem ez volt az eredeti szándéka, mondanivalója. Valahol, úgy nagyjából a rendezés és a dramaturgia környékén szörnyen félresiklottak ebben a Kramer kontra Kramerben  a dolgok. A különleges, elgondolkodtató élmény helyett, valami sztereotípiáktól hemzsegő,  közhelyes történetet látunk.

Joanna Kramer Kovács Patrícia, egész jó ebben a szerepben. Bár azokat a kereteket tudja csak kitölteni, amit a rendező (Rába Roland) és a meglehetősen sok kérdést és kétséget felvető színpadi dramaturgia kijelölt a számára.
Nagy Ervin Ted Kramerje nagyon jó volt. Ha van valami, ami nívós volt ebben az egyébként erősen közepes feldolgozásban, az hozzá kapcsolódik. Ő nagyon kimunkáltan megmutatja nekünk, hogy milyen a házasságokban az "elbeszélés", milyen az, amikor valaki az apaszerepet úgy gondolja, hogy ő a pénz beszállítója, és e mögé bújva hárít el minden felelősséget a családban. Nagyon jó alakítás volt.

A gyerekszereplők felváltva alakítják Billy Kramert. Kovács Patrícia egy interjúban azt mondta, egy gyerek nem tud rossz lenni a színpadon, lényegében nekik nincs is szükségük instrukciókra, természetesen jók. Ezt én is meg tudom erősíteni, azzal kiegészítve, hogy ahol viszont nem volt briliáns a gyerekszereplő - itt-ott előfordult- azon mindig kifejezetten érezhető volt a felnőttek által ráerőltetett manír.

A Kramer kontra Kramer, a bonyolult női érzelemvilágot megmutató, és erre nagyon érzékeny történet.  Meglepő módon ezt egy férfi írta meg Avery Corman. Néha előfordul, hogy férfiak tudnak úgy belehelyezkedni az alkotásiakban a női lélekbe, helyzetekbe, hogy valódi, érvényes és hiteles mondanivalójuk van a témáról. Így van ez Tolsztoj Kareninájával, Garcia Lorca bármelyik nőalakjával, Pedro Almodóvar felejthetelen nőalakjaival, Csehov nőalakjaival és így van Avery Corman Joanna Kramerjével is.Rába Roland láthatóan vonzódik a rendezéseiben ezeknek az alkotóknak a munkáihoz és úgy általában a női lélek belülről történő megközelítéséhez. Legutóbb is a Radnóti színházban a Yermát, a meddőségébe beleőrülő nőt akarta megmutatni egy rendezésében, de ez neki - a női lélek ábrázolása és megmutatása- sem a Yermában, sem ebben a Kramerben nem megy olyan hitelesen, mint a fent említett uraknak. Nem is hiszem, hogy ezt a témát a rendezéseiben olyan nagyon erőlteti kellene a jövőben, láthatóan nem az ő terepe. Azt pedig  már csak remélem, hogy mondjuk legközelebb nem Karenina női létéből eredő lelki zűrzavarainak a közhelyesítésével akarja megörvendeztetni  a nagyérdeműt rendezőként.

Mindazonáltal a Kramer kontra Kramer a Belvárosi Színházban egy viszonylag szórakoztató és élvezhető nyári előadás. Nagy gondolatokat és mélységeket nem fogunk tőle kapni a női lélekről.
Olyan könnyű kis nyári valami, mint mondjuk két gombóc fagyi: soknak tűnik első látásra, de az elfogyasztása után jövünk rá, lényegében a nagy semmit élveztük.

 

Szerző: Pajer Hajnalka