Ami  átcsúszott az isteni cenzúrán

"Szerettél? Magához ki fűzött?Bujdokoltál? Vajon ki űzött?"
(József Attila:Karóval jöttél-részlet)

Ha végig csak két szereplő van egy előadás alatt a színpadon  hosszú monológokkal, egy viszonylag dísztelen színpadon, akkor vagy jutalomjáték számukra -és számunkra-  az előadás és lubickolnak a szerepben, vagy egy hatalmas  megpróbáltatás mindenki számára az egész. Vagy, vagy   Nincs középút. A Vénusz nercben határozottan egy lubickolós előadás. Telekes Péter és Bata Éva kettesben vannak végig a színpadon,  és egyetlen percre sem válik unalmassá az előadás.

A történet szerint Thomas,a dramaturg/rendező az előadásához keres szereplőt. Már vége van a castingnak, a lámpákat eloltották, épp készül a rendező  is elmenni, amikor beesik az utcáról egy meglehetősen szétszórtnak tűnő, de igen dinamikus hölgy a szerepre jelentkezvén. Szétszórtnak tűnik, de valójában nagyon is  kiszámított minden amit csinál, és ez majd fokozatosan derül ki az előadás alatt. Az előadás, amire a női főszereplőt keresik: Leopold von Sacher-Masoch: Vénusz nercben című könyvének a színpadi átirata. Ez a könyv valóban létezik. A magyar kiadás A bundás Vénusz címen jelent meg.  Sacher- Masoch, és a könyv témája a névadója annak a pszichológiai jelenségnek, amit ma mazochizmusként ismerünk

Az előadás két síkon halad, és állandóan ugrál a két sík között:  egyrészt eljátsszák egy rögtönzött próba ürügyén,  némileg megvágva és átalakítva a regényt. Másrészt  szemtanúi leszünk, hogy a játék – amivel eljátsszák a regénybeli eseményeket - miként válik valósággá a rendező és a színésznő számára, miként kerül elő  lépésről-lépésre mindkettőjük eddig rejtett, erotikától túlfűtött lénye. Méghozzá a mazochizmustól és a szadizmustól túlfűtött lénye. (A szadizmusnak egyébként egy másik férfiú, De Sade márki volt a névadója, aki szintén megihlette már a színpadi írókat, de az előadásban ez nem téma). Az előadás egyik fontos tétele, hogy ezek komplementer, kiegészítő szerepek, és akár fel is cserélhetőek, mert ez egy duális lelkivilág. Maga a regény is erről szól. Hogyan hívja egymásból két ember elő azt, amit mazochizmusnak és szadizmusnak nevezünk lelki értelemben? Miért komplementer, csakis és kizárólag együtt létező jelenség ez emberi kapcsolatokban? Hogyan alakulnak ki és cserélődnek fel a szerepek? Felcserélhetők-e ebben a viszonylatban? Hol vannak az ember rejtett határai, amikről maga sem tud? Ezeket itt, ebben a történetben mind lelki és szerelmi értelemben kell érteni.  Leopold von  Sacher-Masoch a mazochizmus névadója  regényében a mazochizmus csak az erotikával és a szerelemmel (!) azonosítja, és az idők során alakult át sokkal konvencionálisabb jelentéstartalommal bíró szófordulattá.

Az előadásnak nagy érdeme, hogy mindvégig az ízlés határain belül marad. Bár maga a téma is, a regény is, és ez a sajátos lelki transzformálódási folyamat is  rázós téma, mégis bravúrosan megoldotta Marton László rendezése, hogy benne legyen a lényegi mondanivaló, de egy pillanatig sem silányul ócska gatyaletolós, polgárpukkasztós botránydarabbá az előadás.  Bár nyilván lesznek, akik így is meg fognak pukkadni tőle, nekik viszont  érdemes lenne elmélyülni kicsit abban, pontosan miért is irritálja őket ennyire ez a téma. Ebben a művészi ízlésességben persze benne van a két színész nagyszerű, rengeteg színt, árnyalatot felvonultató, megdöbbentő lelki mélységekbe is lemenő játéka, és az újrafordítás remekbe szabottsága is, ami Várady  Szabolcsot dicséri.

Azt mindenki  saját maga tudja eldönteni, hogy őt érdekli-e  két ember között zajló ilyen fajta dinamikának  a színházi eszközökkel való bemutatása.  Mindenki tegye fel magának a kérdést -tényleg tegye fel - még a pénztár előtt, (és ne az előadás alatt cöccögjön majd rontva mások estéjét): hogy a téma meghaladja-e a prüdantériájának a küszöbértékét? Ha úgy érzi igen, akkor csukja be szépen a pénztárcáját egyetlen határozott mozdulattal, és forduljon sarkon. Ha azonban nem, akkor tényleg érdemes megnézni ezt az előadást, mert kitűnő előadás, kitűnő színészekkel és mélyen elgondolkodtató másfél órában egy nagyon bonyolult, a legtöbbünknek ugyan némileg egzotikusan ható, de feltétlenül köztünk élő emberi játszmáról, aminek az eredetét és valódi jelentését is oly sok félreértés övezi.

Szerző: Pajer Hajnalka

 


 

A címadó sort Pilinszky egy verséből kölcsönöztem:


Hommage à Sheryl Sutton II.

Először ahogy leleményed
átcsuszott az isteni cenzurán.

Aztán könyökig, mint a kesztyű,
aztán egészen, mint a zsák,
aztán egy delfin szép uszása
a tengeren.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-