Hetvenkedő  trendiségutA hetvenkedő katona. Pesti színház, kritikaTitus Maccius Plautus római köztársaság korabeli író volt. Nem tudni pontosan, mikor élt  (Kr. e. 250 körül és Kr. e. 184 körüli időpontra teszi a színháztörténet.) S habár római szerző volt, a darabjai, amiket ma ismerünk, mégis szinte mind görög helyszínen, görög díszletekben játszódnak. Ennek az oka vélhetően nem is annyira a görögök kigúnyolása, hanem a saját társadalma felé megfogalmazott vaskos társadalmi kritika becsomagolása volt. Plautus célja a nevettetésen kívül – hiszen elsősorban ízig-vérig komédiaíró volt - a társadalmi mondanivaló és kritika szórakoztató közvetítése volt. A főhőse általában egy okos és furfangos rabszolga vagy szolga volt, aki mesterien manipulálta mind a környezetét, mind a gazdáját. Az viszont legtöbbször valamilyen felfuvalkodott, egy-egy  jellegzetes társadalmi osztály kikarikírozott figurája volt. A bonyodalmak mindig szövevényesek és többszálúak a darabjaiban. Plautus a színházi előfutára volt Moliere-nek és Shakespeare-nek.

A hetvenkedő katona című darabja  is nagyjából ennek a jellegzetes plautusi sablonnak felel meg: görög színen játszódik, egy okos szolga manipulálgat,  többszálú bonyodalmak szövődnek, miközben a felfuvalkodott műmájer hérosz, a  katona, a minden haszon nélkül való, szájhősködő, páváskodó alak kerül kigúnyolásra. Kerülne… Ám a Pesti színház most bemutatott Hetvenkedője legfeljebb  nyomokban  tartalmaz Plautust.

Ismerik ugye a viccet?

Két kortárs művész beszélget:

- Odaszarjak?

- Ááá, úgysem értenék meg...

Akár ez is az eszünkbe juthat A hetvenkedő katoná-nak erről a feldolgozásáról. Nagyon trendi, nagyon kortárs, nagyon érthetetlen, nagyon zavaros. Olyan odaszarós. És mintha ez nem lenne éppen elég, tipikusan az a darab, ami a hiányzó tartalmat, ízlést, mondanivalót  olcsó gatyaletologatós poénkodásokkal, cicik, seggek  mutogatásával akarja kitölteni. Messze az eredeti tartalomhoz szükségesen túl vannak az ülepek, a mellek, és alsóneműben rohangáló emberek száma az előadásban. Ha mindez  érezhetően hozzátenne valamit az előadás értékéhez, még rendben is lenne. De a cél kizárólag a valódi mondanivaló hiányának a kitöltése volt ezzel is, mint ahogy a teljesen öncélú, hömpölygő trágárságfolyammal is. Mondhatni - illeszkedve az előadás stílusához- , odaszartak alaposan, aztán vagy értjük, vagy nem a "magasművészetet" ebben.

A darabban hangsúlyosan a fő szál az olcsó zenei poénok tömkelege. Egy-kettő el is menne, de 10. ilyen poén után már kifejezetten unalmas és fárasztó a dolog. A seggek, a tökök és a csöcsök mellett még az  ízléstelen zenei gagyi „ókorosítása” a művészi mondandó Plautus darabjáról. Michael Jackson és Elvis Presley, vagy éppen az Ének az esőben dallamára dalolásszák a Errare humanum est –et  és még néhány elcsépelt latin mondást.

Kár az előadásért, hiszen az elmúlt évtizedekben legendás Hetvenkedő-előadások születtek ( a darab végén utalnak is a radnótis Taub János- feldolgozására). És emiatt a várakozások is felfokozottak lehetnek. Ha valaki a Hetvenkedővel kapcsolatos nosztalgiázás címen akarná ezt a darabot megnézni, az nagyot fog csalódni, mivel ez a nyomában sincs azok nagyságának. És ha Plautust akar nézni, szerintem akkor is. Egyetlen esetben érdemes megnézni igazából: ha csak röhögni akarunk egy estét, úgy ahogyan egy amúgy sem szinvonalas buli után, hajnali háromkor lehet röhögni a nagy semmin vagy a bármin.

A rendezőnek (Szőcs Artur) láthatóan az volt a célja, hogy ő kiélhesse az összes színházi fantáziáját, amik a diliboltból bevásárolt petárdákként pukkantak és bűzölögtek az előadásban Plautus ürügyén. Szinte mindenhol.

A színészek – dacára a rendkívül igénytelen feldolgozásnak- nagyon jók voltak. Épp az előadás alatt döbbentem rá, hogy a Víg kinevelt egy olyan fiatal színészgenerációt, akik annak ellenére, hogy egy ízléstelen  vacakban kell játszaniuk, nagyszerűen, koherensen és  összeforrt csapatként képesek játszani. Bármit. Talán még két másik budapesti társulat képes erre. Kiemelkedő volt Mészáros Máté, a szolga, aki lényegében mindvégig színen van. Kiváló volt még Bata Éva és Géczi Zoltán is.  Csőre Gábor címszereplő hetvenkedő katonája áldozata volt a rendezői koncepciónak, de ettől függetlenül is eléggé súlytalannak tűnt. A hetvenkedő attól lett volna hetvenkedő ebben a feldolgozásban, hogy lila alsónadrágban, szőrtelenítés közben ajnározza magát  béna ókori Rockyként…Vagy néha a fenékvágásba betűrt alsóval, meztelen üleppel a közönség felé, humorizáálgat. Elsősorban nem Csőre Gábor hibája, hogy innen indulva már nem igazán lehetett mutatni  igényeset. A hetvenkedő rendező mindenképpen találóbb cím lett volna az előadásnak. Nyilván a saját akaratán kívűl, de itt pont ez a jelenség, a hetvenkedő,  "én ilyen trendi vagyok" típusú, páváskodó, olcsó, moderneskedő (és nem modern), felszínes poénokra épülő rendezés került Plautus ürügyén kikarikírozásra. Így aztán a Pestiben a jegy áráért végső soron mégiscsak hozzájuthatunk valami kis plautusihoz.

 

 

szerző: Pajer Hajnalka

.