Átunatkozók

Újságíró: - Itthon ne lenne? Ahol szinte akármi történik, mindig tapsol a közönség?

Trill Zsolt: - Végül is, igaz. Méretes bukásig egészen Grúziáig kellett utaznunk"

(Interjú Trill Zsolttal)

ÁtuEzt az interjút éppen egy időben olvastam az Átutazók bemutatásával. És  valóban: nálunk aztán akármi is történik a budapesti színpadokon, rendíthetetlenül tapsol a  közönség. Egyszerűen nem buknak, mert nem bukhatnak meg előadások a budapesti publikumon. Az elmúlt 20 évben eset nem volt rá Budapesten, hogy egy előadás de facto megbukott volna. És nem azért, mert nem volt olyan előadás egy sem, ami ne érdemelte volna meg.  Három eset lehetséges: vagy imádja az előadást a közönség, és akkor 100, de akár 1000 estét is lehet belőle játszani. Vagy középszerű, rosszabb esetben egy jó nagy vacak, és akkor egy- két év alatt, csendben, szépen, halkan, langyos érdektelenségtől övezve, nagyon kíméletesen kimúlik. Persze azért estéről-estére udvarias tapsok közepette. A harmadik eset ritka és az az, amikor nagyon igényes, művészi és jó is az előadás, csak  nem kasszabarát.


A Vígszínház éppen áprilisban fogja egyik darabjának az 1000. előadását ünnepelni. Azt viszont nem  hiszem, hogy a színháznak szállító cukrászoknak előre el kellene gondolkodniuk akárcsak az Átutazók 100. előadás tortájának a formájáról, mert ezzel az előadással nagy kihívás lesz a bérletes időn túl, éveken át tartósan megtölteni egy akkora színházat, mint a Víg.
Valószínű, hogy csak gyorsan elfelejthető, egy-két évados, persze a szokásos udvarias tapsoktól körülvett előadás lesz a Víg repertoárjában. Fárasztó, unalmas, nézőt próbáló, még abban az egyetlen felvonásban is, amibe szerencsére sikerült belepaszírozni Hanoch Levin darabját.

Érthetetlen, hogy miért nem működik a darab, hiszen nagyszerű a szereposztás. Olyan színházi csodák láthatóak benne, mint Törőcsik Mari (aki egyetlen hangot sem szól az egész előadás alatt, mégis önálló kis ünnep minden perc, amit a színpadon tölt), vagy Halász Judit, Lukács Sándor, Reviczky Gábor, Kern András, Igó Éva, vagy Harkányi Endre. Olyan nagyszerű a rendezője, mint Eszenyi Enikő. Mégis,egy kisebb fajta tortúrává válik végigülni a darabot.


Az előadás 8 temetés köré felfűzött történetcsokor. (jelen sorok írója nagyjából a 4. magasságában kezdte el számolni, hogy még mennyi vár rá ebből, mikor lesz meg végre a nyolc...) A temetések között megtudhatjuk, hogy kifélék-mifélék az elhunytak és a szeretteik. Életük mely szakaszában távoznak az árnyékvilágból, és esetleg azt is, hogy miért. Megtudhatjuk, hogy létezik olyan ember a világon, akinek az univerzuma a körül forog, hogy hány bridzspartnere van, ebben méri az életet és a halált. Megtudjuk, hogy létezik olyan asszony a világban, aki a "kihal a családod, ha nem lesz kisbabám"-mal tudja  a 2. gyerek után is revolverezni a férjét.  És megtudhatjuk még azt is, hogy létezik olyan család, aki vonatozik a  családfő után, ha annak fingania kell. De hogy az ilyen és hasonló felvillanó életképeknek mi közük van egymáshoz, az előadáshoz, mire fűzte fel a rendezői és persze az írói elképzelés, arról nem sok derül ki. Az  előadás már magával a darabválasztással el lett rontva. Álmoralizálgatós, álrealista darab. "Komédia nyolc temetésben" a megjelölése. Ez úgy nagyjából mindent el is mond: erőlködően vicceskedő, miközben innen erkölcsi magaslatokra akar eljutni. Nem is működik az egész.  A "költői " szépség, amit még a színlap állít, az vagy nyomdahiba, vagy  azt jelentheti, csak költötték, költötték és költötték rá a színház pénzét.


A színészek sem teszik úgy igazán oda magukat. Persze olyan rutinos színészekről beszélünk, akik bármit, bármikor rutinból is elfogadható szinten játszanak. De az kis plusz, amitől izgalmas lesz az előadás, a többségben most nem volt meg.  Ez alól talán Törőcsik Mari a kivétel, aki csodálatos és megható az idős, elkóborló hölgy szerepében. Jó még Hegyi Barbara háziasszonya, Majsai- Nyilas Tünde csúnyája, és Járó Zsuzsa prostituáltja,  akikről még szintén érezhető, hogy benne vannak a darabban. A többiek önmagukhoz képest szürkének tűntek.

A rendezés, a díszletek a Vígtől és Eszenyi Enikőtől meglepően laposra sikeredtek. A nagyszínpados játszás meg végképp érthetetlen, hiszen a játszóhely felét sem tudja az előadás kitölteni, és nem is a nagyszínpadra való az előadás. Úgy általában nehéz szabadulni attól az érzéstől, hogy az egész csak azért került a Víg színpadára, mert kellett valami utolsó bemutatónak az évadban. Lehetőleg olyan darab, ami kis díszletetigényű,  Eszenyi Enikő rendezheti meg. A színháznak meg volt egy Hanoch Levin kötete még az Élet, mint olyan után megmaradva, ami egy portörlésnél leesett,  épp Eszenyi Enikő lábára; és ha már így, akkor gyerünk...!

Egy igazán nagy és méltányolandó pozitìvumot fedeztem fel az előadásban: akár már kilencre otthon lehetünk utána, ha jó helyen lakunk.




szerző: Pajer Hajnalka



















































.