A hév ellensége

 

riti"Mindenki valami függönyt próbál húzni a valóság vagy bizonyos jelenségek elé. Éppen ezt érzem Ibsen lényegének: a függönyök állandó letépkedését."

(Zsámbéki Gábor rendező)

Olyan magas a labda Ibsen  „A Nép ellensége” és a mai a magyar közéleti  viszonyok között, olyan sok áthallás és párhuzam kínálkozik, hogy  az előadásra menet az  embernek még meg is lehet az a kényelmetlen érzése,  hogy borítékolható előre az este végeredménye.

Aztán a színházban éri a nagy meglepetés: nemhogy a labdákat nem csapják le, hanem néha még a nyakakat is behúzzák, ha véletelenül elsuhan a fejük felett egy-egy markánsabb lehetőség arra, hogy lecsapjanak egy mai közéleti labdát. (Itt értelemszerűen nem az amúgy is, -Ibsen zsenijéből - adódó áthallásokra gondolok.)

A Katonában egy korrekt iparos munka keretén belül színre vitték Ibsen darabját.

Ennyi történt. Pont. Itt- ott, ahol elkerülhetetlen volt némileg érintették vele a mai magyar valóságot is, de csak nagyon csínján. Alapvetően egy gyáva,  középszerű  előadást sikerült ezzel összehozni.  Ami a Katonától óriási csalódás.  Az persze ízlés kérdése, hogy valaki mennyire szereti, ha a színház a máról szól, és van is  bátorsága a máról szólni (én például szeretem), de a Katonában ez eddig  nem is volt kérdés.  Mertek és  tudtak szólni a mi gubancos közös ügyeinkről a színház eszközeivel. A nép ellenségében a  dramaturg  (Török Tamara) és  a rendező (Székely Gábor) biztonsági játékot akart: nehogy már valaki azt hihesse, hogy ők most itt komolyabb, aktuális közéleti mondanivalóval akarnak előrukkolni !  Megelégszenek annyival, amennyit Ibsen a saját koráról, a saját korához beleírt a darabba, ami persze az örök emberi természetnek köszönhetően  a mára is érvényes, aktuálisnak hat, de ez Ibsen és nem az előadás érdeme. Ennél viszont egy mákszemnyivel  több, a máról szóló kitárgyalni valót  nem tettek  bele az előadásba (Talán egyedül a politikusi kampányfilm klissének a kifigurázása volt az egyetlen hozzátett markáns dolog.) Persze az is lehet, hogy csak a jelen sorok írója látott mostanában sok, bátor és igen erős Mohácsi-előadást. (Egyébként pedig A nép ellensége értelmezéseiről a Színház c. újság éppen most egy elektronikus tanulmánykötetet állított össze, mivel a magyar színpadokon (is) komoly hagyományai vannak az adott társadalmi közeghez illeszkedő feldolgozásainak.)

A Nép ellenségében kiderül, hogy egy kisvároska vize, amire az egzisztenciájukat, a turizmust, a boldogulásukat építik a kisvárosban, fertőzött. A helyi doktor hiába próbálja meg a figyelmet felhívni  erre, egyre erőteljesebben, a többség alaposan manipulálva van mind a sajtó, mind a polgármester, azaz a politika részéről. A kisvároska addig békés lakói, a doktor paciensei a manipuláció hatásásra vöröslő fejjel és eltorzult arccal üvöltenek a doktorra, aki áruló, aki a nép ellensége, akit szerintük egyenesen a szomszéd város küldött kétségbe vonni a városka eredményeit. A 'zemberek boldogulását akarja idegen érdekekből aláásni. A doktor végül egyedül marad, hiába van a kezében írásos bizonytíék a víz fertőzöttségéről. Elbukik, a városka pedig továbbra is éli  a kis életét a fertőzött vízzel ellátott fürdőjével. Ebből a sztoriból azért sokat ki lehetett volna hozni színházi eszközökkel. Csakhogy ez nem történt meg. Biztonsági játék keretén belül előadják Ibsen történetét. Kis túlzással, én még azon  sem lennék komolyabban meglepve, ha utóbb kiderülne, hogy körzővel és vonalzóval méricskélték és rajzolták meg a biztonsági zónát az alkotók, ahol még nem léphetnek rá komolyabb senki tyúkszemére, - főleg azokéra nem, akikére rá lehetne -, de azért kényelmes "bátorsággal" elmesélhetik nekünk Ibsen sztoriját. Hát nem is léptek rá komolyabban senkiére. A médiát, a média manipuláló erejét talán egy kicsit megfricskázták, ott egy kicsit aktualizálták a drámát, de meg azt is olyan kis helyesen, hercigen, amolyan "egyem a kis szívüket, de helyesek" tipsúan, nagyon kiszámíthatóan.

Kulka János a Nemzetiből ugrott át a polgármester szerepére. Sajnos az előadás jellegtelensége alól sem ő, sem mások nem igen tudták kivonni magukat. Fekete Ernő érezhetően csak a megszokott paneljeiből épíkezett. (Mondjuk nála az sem kevés.) Rezes Judit is meglehetősen szürke volt önmagához képest. A történetben ők hárman a legerősebb szereplők a dramaturg akaratából, mivel erősen meg lett húzva a darab, és lényegében csak az ő konfliktusuk erőterét hagyta meg, és köré csoportosította a történetet.


Ha a célközönség a középiskolások tábora volt, akiknek sterilen, minden húsbavágó mondanivaló nélkül  be akartak mutatni  egy korrektül eljátszott Ibsen darabot, akkor küldetés teljesítve. A nép ellensége tankönyvileg eljátszva, és úgy teljesen rendben is van. Ha azonban a színházban komolyabb gondolkodnivalót akartak nézőknek adni, kiforgatva őket a kényelmes kis nézőpontjaikból, megkapirgálva és felmutatva Ibsen történetéből a mára vonatkozó és húsbavágó tanulságokat is, akkor a Katona  leülhet, hármas alá.


Szerző: Pajer Hajnalka



Elektronikus tanulmánykötet a darab értelmezéseiről. (Színház magazin)





 

.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

.