Ami széthullik


"Gyakran az az érzésem, hogy a könyveket olyan emberek írják, akik nem szeretnek engem" (Tatjana, I. felvonás)

A budapesti Katona József színház igen sokat tett azért az elmúlt években, hogy Gorkij darabjait méltó helyére tegye a budapesti publikum köztudatában.

Ha nagyon őszinték akarunk lenni, Gorkijról az az általános és felületes vélekedés, hogy az valami poros, uncsi, szocreál dolog. Miközben ő legalább olyan színházi szerzője volt az orosz irodalom és színház nagy korszakának, az orosz realizmusnak, mint Csehov. Aki aztán el is foglalhatta a méltó helyét a színházi klasszikusok között a köztudatban, míg Gorkij nem annyira. Ennek az oka elsősorban abban keresendő, hogy Csehov már nem élte meg a sztálini  szovjet időszakot, az ő nevét és főleg tollát nem köti senki és semmi ehhez, Gorkijét viszont igen. Ha Gorkij életművéből levonjuk ezt a vitatható fejezetet, és a kommunista kultúra rátelepedését az íróra, akkor az orosz irodalom nagy korszakának egy méltatlanul elhanyagolt szerzőjének, a csodálatos és megrázó darabjai állnak  előttünk.

A Katonában most bemutatott Gorkij  darab, a "Kispolgárok",  több szempontból is igen  fontos állomás Gorkij életművében.  Elsőként is azért, mert ez volt az első színdarabja.  Lényegében életrajzi elemeket, a saját életének az alakjait és tragikumát örökítette meg egy keserű, húsbavágó, megrázó, mégis lenyűgöző erővel megírt darabban. (Ritka az, hogy valakinek mindjárt az első színházi próbálkozása ilyen átütő erejű zsenialitást mutasson fel, mint amit Gorkijnak ez az első színműve.) Fontos állomása az életművének még azért is, mert ezt a darabot a Sztanyiszlavszkij  Művész Színházának a felkérésére írta meg. Ekkor, ezzel a darabbal kezdődött a színháztörténeti szempontból sem elhanyagolható jelentőségű együttműködése Gorkijnak, a Művész Színháznak és Sztanyiszlavszkijnak.

Amikor a  színház elkezdte a próbákat, Gorkij rögtön szerzői utasításokkal akarta ellátni a társulatot a Kispolgárok kapcsán, amit a társulat visszautasított, és a saját elképzelései szerint vitte színre. Gorkij ugyanis inkább a társadalmi- ideológiai, hogy ne mondjam világjobbító mondanivalóra akarta helyezni a hangsúlyt, - ami a szereplők szájából elhangzó hosszadalmas monológokban öltött testet (Nyugalom, ezek  már a Katona  darabjában nincsenek benne, nem kell aggódni...)  Gorkij ugyanis attól tartott, hogy a pontos instrukciói nélkül, a színházi szempontokat előtérbe helyező Sztanyivszalvszkij-féle  tolmácsolási jelleg miatt, elveszik az ideológiai töltet az akkori Kispolgárokból.

Nem tudom, hogy az akkori végeredménnyel mennyire volt elégedett Gorkij, de ez a mostani Kispolgárok előadás a Katonában rendkívüli erejű és atmoszférájú előadás lett.

Nem  hiszem, hogy szavakkal pontosan nyakon lehetne csípni ezt a jelenséget, aminek tanúi lehetünk a Katona Kispolgárok előadásában. Benne volt eleve a darab zsenialitása,  a társulat elképesztő erejű összjátéka, az egyes alakítások megrázó ereje és kidolgozottsága.  A rendezés, ami sikeresen egyensúlyozott az aprólékos karakterkidolgozás és a történet egyben tartásának, a sodró erejének a megtartása között . Benne volt az elképesztő vizuális erővel rendelkező, a játékhoz maximálisan illeszkedő díszlet. És persze a zene. Biztos még ezer más dolog is benne volt, amit a szem nem is vesz észre, de mégis ott lüktet élő,  eleven csodaként a Katona  Kispolgárok előadásában.

Egy dologban biztos vagyok: A Katona Barbárok előadása után (ami szintén nagyon jó Gorkij - előadás volt),  a   most bemutatott másik Gorkij, a Kispolgárok kapcsán beszélhetünk már a Katonában a szemünk láttára megszülető   Gorkij-jelenségről.

A Csehov- játszásnak nagy hagyományai vannak az utóbbi évtizedekben a budapesti színházi életben, de  a Katona nagyon sokat tesz most azért, ezzel a darabbal és a korábbival is, hogy a Gorkij daraboknak is létrehozzon egy ilyesmit.

A darab története látszólag nem túl bonyolult. Tulajdonképpen nagyon hasonlít a Csehov darabok drámaitlan drámáira. Furcsán unatkozó emberek   története a Kispolgárok, akiknek az alakjai olyan idegenül bolyonganak a saját sorsukban, mintha az nem is az övék volna, hanem valaki másé, amit most, egy élet erejéig, kölcsönvettek. Van akin lötyög ez kölcsön-sors, van  akinek szűk,van aki fordítva vette fel, van  akinek  toprongyos, van akinek cifra maskara, van akinek az alkalomhoz nem illő ünneplő. De egy közös biztosan van bennük: magányos univerzumként keringenek egymás körül, és nemhogy a másikat nem, de még önmagukat sem látják rendesen. Mindenki játszik egy szerepet, ami egyenként nézve lehet tragikus, nevetséges, szánni való, vagy szomorkás, de mivel ezek  egymás mellett, egy család életében  léteznek, egy kerek egész történetté állnak össze. Egy család történetévé, ahol generációs ellentétek feszülnek, ami végül is a család széthullásához vezet. (A színlap és a műsorfüzet tökéletes volt ehhez: használt oroszos teáscsészék egymásra rakva, amint éppen eldőlnek. Az a Bagossy Levente tervezte, aki a díszletet is.) Senkinek sincs saját, valódi életstratégiája az élethez, de a szülőké már senkinek nem kell.


Makszim Gorkijnak nem ez volt az eredeti neve, ezt a nevet csak felvette, ami azt jelenti: "Keserű Maxim". Ha Csehov is felvett volna egy nevet, ő talán az "Irónikus Anton" lett volna.

Csehov és Gorkij drámaitlan drámái között is éppen ez  a különbség, noha az atmoszférájukban, a figuráikban, a drámáikban sok rokonságot mutatnak.  A Kispolgárokban, hasonlóan a Ványa bácsihoz és az Ivanovhoz, egy elhibázott öngyilkossági jelenetnek leszünk tanúi. De míg Csehovnál Ványa bácsi és Ivanov öngyilkossági kísérletei a történtek némileg komikus, irónikus lecsengései,  addig Tatjana öngyilkossági kísérlete a Kispolgárokban egy nem annak szánt, de mégis keserű vád lesz a családja felé. Ha Csehovot és Gorkijt össze kellene hasonlítani, akkor érdemes lenne a darabjaikban felbukkanó öngyilkossági kísérleteken és azoknak darabbeli kontextusain keresztül tenni mindezt.Számtalan hasonlóságuk mellett a legfőbb különbségek ezeken keresztül jól kirajzolhatóak lennének. És  a Katona előadása ebben is zseniális volt.

A legutolsó dolog, amit Tatjanáról gondolnánk, hogy ő egy balfék, noha Ványához és Ivanovhoz hasonlóan az. Egy önhibájából élni nem, de rendesen még meghalni sem tudó, szomorú alak.

(Gorkij 19 éves korában maga is elkövetett egy sikertelen öngyilkosságot, és az előadás során felvetődik az emberben, hogy Tatjana alakjában magáról beszélt el dolgokat Gorkij.)

Zsámbéki  Gábor rendezte ezt a darabot. A legfőbb erényének azt tartom,amit már említettem, hogy tökéletesen egyensúlyozott az aprólékos karakterkidolgozás és a történet egyben tartásának, a sodró erejének a megtartása között. Általában egyik a másiknak a rovására szokott történni, de a Kispolgárokban mind a kettő maradéktalanul tökéletes.

Máté Gábor cinikus, részeges kóristája, az egyetlen, aki beismeri a történetben, hogy  ő szerepet játszik és pózőrködik, önmagában is egy egész estét betöltő élmény lehetett volna, ha mindenki más csak némán tátogott volna mellette. A cinizmusnak, a szarkazmusnak, a tisztánlátásnak egy olyan keverékét nyújtja át, ami felejthetetlenné teszi ezt részeges, toprongyos figurát.

Rezes Judit Jelenája freudi magasságokba (mélységekbe?) pozícionálja a könnyelmű, ostoba, erotikusan túlfűtött, de mégis rafináltan számító, manipulatív, kiszámított, de mégis ösztönlény nőalakot. Tökéletesen a helyén volt minden mosoly, minden kisujjrezdülés, az olcsó igézés és mégis erőteljes racionalitás a figurájában.

Fullajtár Andrea tragikusan szomorkás, tehetetlen, sodródó és éppen ezért mindig egy sorshelyzetben toporgó Tatjanája szívszorító volt. Nem tudom, hogy csinálta, de ha nem is volt szövege a színpadon, csak állt azzal a szomorkás lemondó nézésével, és a néző rá sem nézett, akkor is pontosan érezhető volt a nézőtéren a jelenléte és a  pillantása.

Bezerédi Zoltán apája és Szirtes Ági anyája a maguk megtestesült kispolgári szűklátókörűségében, a tradicionális ostobaságában tökéletesen illettek egymáshoz.
Pálmai Anna (Polja) és Ötvös András (Nyil) szerelmespárja a lázadás és a kereteket széttörő generációs lét megtestesítőjeként, szenzációs volt.

És  a többi szereplő: Bán János madarásza, Kovács Lehel Siskinje, Kocsis Gergely, Pjotrje, Kiss Eszter tanítónője, Lengyel Ferenc doktora is tökéletesen illeszkedett ebbe a nagyszerű előadásba.
Csehov és a klasszikus orosz irodalom rajongóinak természetesen ez egy kötelező  darab.
Minden más színházrajongó nyugodtan hagyja ki a Kispolgárokat. Feltéve, ha vállalja magában  annak a lehetőségét, hogy pár év múlva majd verheti  a fejét a falba, hogy ő nem láthatta egy színházi legenda: a Katona József színház Gorkij-jelenségének a születést.  Pedig akár láthatta  volna.

Ön vállalja?

 

szerző: Pajer Hajnalka






















































.