Köztünk élő heddaság

 

"Ha  a késztetéseidet mindig elfojtod, ragacsos váladékként végzed. Amikor aztán kiköpöd a csomóba gyűlt anyagot, ami te voltál, teljesen kiüresedsz, és csak évekkel később ébredsz rá, hogy az a csomó volt az igazi önmagad. Ha ezt elveszíted, örökké kísértetek üldözte tébolyultént bolyongsz majd a sötét utcákon. És akkor teljes őszinteséggel mondhatod:
Fogalmam sincs, mit akarok az élettől!
(Henry Miller)


Különös, hogy drámairodalomban két olyan alkotó is volt majdnem kortársént, akik habár férfi testbe születtek, mégis páratlan értéssel, érzékenységgel közelítették meg és mutaták meg, máig érvényesen hatóan a nagy női sorsokat és tragikumokat: Ibsen és Garcia Lorca.
A Hedda Gabler kulcskérdése éppen ezért a színpadra állításnál az, hogy a rendező milyen nőalakot személyesít meg benne. Habár Ibsen elég egyértelműen ábrázolta  a darabjában,  mégis, a feldolgozásokban és elemzésekben  sokféle Hedda-variációkat lehet látni:

Vannak, akik Hedda Gablerben az emancipáció-mozgalom előfutárát látják  (mint ahogy egyébként Ibsen néhány más nőalakjaiban is).  Mások az erős, ám a társadalmi kötöttségeket nem bíró érzékeny nőt látják benne, aki emiatt omlik végül össze és lesz öngyilkos.
Ismét mások az antihős nőt látják  benne, a tudatosan nem-nőt,  az otthonteremtésre képtelen,  anyaságra nem  vállalkozó hisztérikát.

Hedda Gablerben mindegyikből van is valami, csak éppen az marad ki, ami Hedda Gabler létezésnek a központja, amilyennek Ibsen megalkotta őt, és amit most a Radnótiban Valló Péter feldolgozása tűpontosan meg is mutat: Unatkozó, élni nem tudó, de ezt másoknak sem engedő,  nagyravágyó, üres és a létezését önmaga előtt igazolni nem tudó, jegesen hidegszívű manipulátornak.

És mellette persze valóban antinő is, hiszen minden nagy női princípiumot tudatosan elutasít. Valóban a társadalmi kötöttségeket nem bíró, emancipált nő is emellett.
Ezek mind-mind csak kiegészítő elemek a jellemében. A lényeg az, hogy Hedda Gabler legnagyobb életproblémája, hogy semmi sem igazolja  létezését. Önmaga előtt főleg.  Ettől szenved ő is, és azok is, de azok is, akik vele élnek. Nekik mondjuk annyival könnyebb  a helyzet, hogy erről mit sem tudnak. Sem arról, hogy Hedda játszik velük, mert unatkozik és nem talált célt magának a életben, sem arról, hogy  valójában ők szenvednek Hedda hálójában. Talán nem kifejezetten jó emberek, akik a környezetében élnek. Viszont mindenképpen hétköznapiak, és ezért megkapják azt a kegyelmet, hogy nem látnak és nem értenek semmit Hedda  bonyolult, mélyrétegű, önmaga által teremtett és magában a végletekig kiéleződő szenvedéseiből.  Hedda nem tud értelmet  találni a létezésben, de azt sem tudja elviselni, hogy a hozzá közel állók értelmet találhassanak a sajátjukban.

Nélküle.
Vele meg nem megy.
És a kör itt bezárul.

Hedda Gabler története látszólag nem egy bonyolult és sokrétű sztori, sem a cselekményszálakat, sem az idősíkot tekinteve. Lényegében néhány nap alatt és csak Hedda szalonjában lejátszódik az egész történet. Mégis, hihetetlenül bonyolult belső történéseket mutat meg.

Mi ott csöppenünk bele, amikor  a nászútjáról -unatkozva- hazatér, és kiderül, boldogtalan a házasságában. Visszavágyódik a régi szeretőjéhez, de azért jól elszórakozik az új ostromlójával is, a bíróval. A férjét megveti, sőt, tulajdonképpen mindenkit megvet maga körül. Viszont alapvetően  hősi tettekre szeretné serkenteni társasága férfitagjait, az exszeretőt épp úgy, mint a férjét, hogy szórakozhasson, hogy "éljen". Rajong a nagy, végletes gesztusokért.
Öngyilkos  akkor lesz, amikor látja, élete és környezetének élete egyaránt kicsinyességbe fullad.  Az "igazi", általa kiosztott, sötét, önző kis drámák eljátszására valamennyien képtelenek. Az viszont  fel sem merül benne, hogy minden rossz okozója az, hogy másokban keresi a megoldást, méghozzá úgy, hogy eljátszadozik velük, mint macska az egérrel.

A megváltásáért...


Valló feldolgozásának az érdekessége, hogy nem is titkoltan Hedda Gabler alakjában a mai magyar értelmiség elé akart tükröt tartani. A rendező így nyilatkozott erről:
"Totális képet fest arról a manapság nagyon is ismerős, fojtogató közegről, amiben egy ország értelmiségi rétege képtelen bármilyen épkézláb ötlettel előállni arra nézve, hogy hogyan kéne ebben az országban értelmesen létezni. Hiszen azt természetesen senki sem gondolja komolyan, hogy nem baj, mert majd elmegyünk innen. Ez indított engem arra, hogy megrendezzem a Hedda Gablert. "

A darabban ez a párhuzam így konkrétan  nem fedezhető fel.
Szerencsére.
Ha ez is vitte rá Valló Péter a Hedda megrendezésére, nem akart erőszakosan aktualizálni, szájbarágni, áthallatni az ő Heddáján keresztül.

Egyszerűen csak mesterien felfest egy  portét arról, hogy valaki képtlen értelmesen létezni és ezért elpusztít maga körül mindent, beleértve a saját életét is. Ennyi látszik Valló eredeti inspirációjából. Az pedig  a továbbiakban mindenkinek az egyéni megítélésére van bízva, hogy tud-e és akar-e a mai magyar valósággal párhuzamot vonni magának.
Jelen sorok íróját például ilyen gondolatok egyáltalán nem  bántották az előadás közben. Sokkal erősebbre sikeredett és ezért sokkal hangsúlyosabb is volt a mesterien ábrázolt  lélektani vonal. Lenyűgöző pontossággal mutatja be Heddában azt a a legrosszabb emberi kombinációt, ahogyan a saját dolgaiban betegesen túlérzékeny, de a jóságot,  a másik felé való empátiát teljesen  nélkülöző, ám ragyogóan intelligens Hedda Gabler mindent és mindenkit tönkretesz maga körül.


Petrik Andrea Heddája, jó volt, de nem tökéletes.
Külsőben és gesztusokban hozta a nordikus, hideg szépséget. Ugyanakkor azokat  a finom egyensúlyokat nem találta meg, amikkel igazán megmutatható Hedda Gabler bonyolult alakja. Túl darabos, túl mesterkélt és helyenként bántóan otromba is volt  egy-egy gesztusa. A felkacagásai annyira erőltettek és mesterkéltek voltak helyenként, hogy valószínűleg egy jól megkreált hideg mosollyal lényegesen többre  ment volna, mint ezekkel  a  bántóan csikorgó manírokkal. Az egyéb megoldásaiban is elég gyakori mesterkéltségből az látszódott, ő még nem érett meg Hedda Gabler szerepére, a hiányzó dolgokat pedig technikával akarata kipótolni. Ezekkel a megoldásokkal a néző rendre kizökkent az előadás ritmusából.


Adorjáni Bálint férje viszont tökéletes volt. A hétköznapi értelmiségi, aki a kis otthoni kabátkájában, a hímzett papucskájában, a könyveitől körülölelve nem nagyon van zavartatva sem  a való világtól, sem  a körülötte élők problémáitól, tökéletes volt.

Weber Kata közönséges, butácska Elvstedné-je is nagyon rendben volt, hiszen általa emelődött ki Hedda bonyolult alakja.

Pál András Ejlert Lövborg, az exszerető szerepére talán nem volt a legszerencsésebb választás. Az ő kedves, mackós, jófiús karakterének nehezen volt elhihető, hogy ő egy  lecssúszott lumpentróger lenne, aki két végéről égeti  a gyertyát. Aki egykor úgy megdobogtatta Hedda szívét, hogy képes volt felfesteni az életnek azt a heddai perspektíváját, miszerint az élet az a szenvedély maga, ahogyan meg lehet őrülni valakiért, és minden más csak ez előtti, vagy ez utáni pótcselekvés. Aki nélkül Hedda nem tud létezni, de vele sem. Ez Pál András mackós jófiús karakterének igen nehezen volt elhihető.  A szerepe és ő maga eléggé külön életet éltek a színpadon.

Hirtling István Brack bírója tökéletesen volt felépítve. Ő az egyetlen a drámában, aki elég hideg, elég okos ahhoz, hogy a teljes valóságában érzékelje Heddát, aki átlát rajta,  és aki mindezt  a tudást arra akarja felhasználni, hogy megkaphassa őt.  Ő a férfi párja Heddának azzal a különbséggel, hogy  ő  Heddával ellentétben erős, számító és hideg, simán tud a maga kis ócskaságaival lubickolni az életben. Még élvezi is. Hirtling Istvánt alkatánál fogva  gyakran kényszerítik bele a snájdig úriemberek szerepébe, de bízvást elmondható, kifejezetten jól áll neki egy ilyen sötétebb karakter is.

A Radnóti Hedda Gablerje tökéletesen kidolgozott Ibsen-interpretáció, egy lebilincselő lélektani dráma.
Akinek esteleg  lenne halvány, vagy nem is annyira halvány gyanúja arra nézve, hogy ő egyfajta unatkozó Heddaként lézengene az életében -nemtől függettlenül, hiszen ugyanezt a portrét férfiban is tökéletesen fel lehetne rajzolni-, az okvetelnül menjen el és nézze meg, hogy ez a típusú professzionális önsorsrontás hová is vezethet, ha nem vigyáz.

Akinek esetleg arra lenne gyanúja, hogy ő viszont a hétköznapi és a köztünk nagyon is élő heddaság áldozata lenne, az is okvetlenül nézze meg ezt a darabot, hiszen neki sem lehet érdektelen az itt hozzá (olcsón és tét nélkül) megkapható tanulságok sora. Erre a darabra kötelező jegyet váltani a köztünk élő Heddáknak, azok áldozatainak, sőt, még azok környezetének is.

Azaz valamennyiünknek.






szerző: Pajer Hajnalka





































































.
: