"Színház az egész világ,

És színész benne minden férfi és nő:
Fellép s lelép: s mindenkit sok szerep vár"
(Ahogy tetszik. II. felvonás 7. szín. Szabó Lőrinc fordítása)

Feljegyzések a ruhatárból

 

Furcsa helyzetben vagyok, mert ez a színházi beszámolóm most formabontó lesz, nem is annyira az előadásról fog szólni, sokkal  inkább a ruhatárról.

Velem ugyanis  23 évnyi színházba járás alatt soha nem forult elő, hogy a szünetben  való távozáskor a ruhatárban sorba kellett volna állnom a kabátomért. Mentem már  haza előadásról, más nézőkkel együtt is, de hogy kisebb sort kellett volna kiállni  a szünetben való távozáshoz, na, az még nem fordult elő. Az Ahogy tetszik premier utáni első előadása közben mégis ez történt.
Felmerül a kérdés: hogyhogy? Hogy lehet az, hogy az igazán birkatürelmű budapesti közönség, az,  amelyik  megbízhatóan és  türelmesen átköhög, átalszik, átásítozik, és fruttis zacskókkal halkan, privátim, de megbízhatóan bármikor szétoffol  unalmas előadásokat, most egyszeriben ilyen kurtán-furcsán forradalmian dacos lesz, és néhányan tüntetően távoznak is a szünetben?!
Úgy vélem, ennek két oka volt.

Az egyik megoldáshoz hunyjuk be egy pillanatra a szemünket, de ne túl szorosan, és képzeljük el  magunk előtt a konzervatív nemzetis közönséget manapság.  Azokat, akiket a jó Kerényi Imre Vidnyánszkyval a balján biztosított harcos sajtótájékoztatókon arról, hogy az új Nemzetiben "buzulás" aztán nem lesz.
Megvan?
Erre az első Shakespeare darab első felvonásának a zárójelenete egy férficsókba torkollik. Szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik, ajtó mögül sápadt alak, a ruhatáros emelkedik.
Ez kis malőr nyilván csakis úgy történhetett meg, hogy Silviu PURCĂRETE-nek, a rendezőnek valahogy elfelejthettek arról szólni, hogy itt most nemzeti kulturkampf van. Itt nincsenek most kísérletező művészi látomásos megoldások. Itt nem lehet összevissza, szabadosan rendezgetni mindenféléket, ami Shakespeare-ről az embernek eszébe jut.


Megvan még mindnekinek ugye az is, hogy indult ez az évad a Nemzetiben?

Rögtön az elején tessék megszállni. - mondta Kerényi. Azt is kifejtette, bízik benne, hogy Vidnyánszky „meg fogja tenni, amit megkövetel tőle a haza”. Kerényi szerint Vidnyánszky Nemzeti Szinháza ugyanolyan sikeres lesz, mint Alföldié, „csak nem a buzikról fog szólni, hanem a szerelemről, meg a barátságról. Az  is lehet, hogy még a hűségről is szó lesz, meg a becsületről, meg ilyesmikről”. (Kerényi Vidnyánszky Attilával tartott sajtótájékoztatón)

Vidnyánszky belenavigálta magát a nyiltakozataival és az Alföldi-féle modern színház ezerszeri el és kiátkozásával, a művészi kísérletezésekre kimondott igencsak leegyszerűsítő, sommás ítéleteivel, egy elég nehéz színházi helyzetbe. Konkrétan ebbe: hogy a 21. században az ő közönségének egy része kellemetlenül meg fog lepődni azon, ha nem vélt vagy valós konzervatív színházat csinál. Vagy ha nem éppen ő, akkor a rendezői. Azok meg elég önjáró fajták, hiszen művészek. (Pláne, ha még nem is magyarok, és nem függnek a mi kis bepálott hazai viszonyainktól )
Sőt, a közönsége egy része magában ab ovo kijelöli a határokat, hogy mettől meddig terjedhet a művészi szabadság, mert politikusok -és persze maga Vidnyánszky is - elhitették, hogy innen kell nézni a színházi élményt. Most a fagyi visszanyal.



Talán
kínosnak is érezte volna azt mondani PURCĂRETE -nak, aki mégiscsak egy európai színházi nagyágyú, hogy legyen olyan kedves, majd úgy rendezzen már  Shakespeare-t Budapesten, hogy az kompatibilis legyen a magyar belpolitikával, meg avval, amiket ő és az őt támogató kulturális potentátok Alföldi előadásait gyalázva összenyilatkozgattak különböző rendezvényeken. Úgyhogy  jött lelkesen Silviu Purcarete a Nemzetibe, és rendezett  összevisza mindenféléket, ami az Ahogy tetszik-ról eszébe jutott. Ahogy neki tetszett, és neki így tetszett:

"Az Erzsébet-kori színházi szokásoknak megfelelően a Nemzeti Színházban is férfi színészek alakítják a női szerepeket. A rendező elmondta: nem szokatlan a színháztörténetben, hogy csak férfiak, vagy csak nők játszanak minden szerepet. A szerelmeseket is. Úgy gondolom, hogy ha kicsit eltávolodunk attól a tárgytól, amit vizsgálunk, jobban meg is tudjuk érteni, nagyobb esélyünk van a pontosabb értelmezésre. Ez a színházban is jó módszer lehet - jegyezte meg, hozzátéve: ha például férfi színész játszik női szerepet, pontosabban láttathatja, hogy mi mozgatja az adott szereplőt.

Silviu Purcarete szerint Shakespeare zseniálisan játszik a nemekkel, az álöltözettel, a szerelmi vággyal és a csalódással. Az Erzsébet-kori játékmódot idéző koncepciót a rendező egy csavarral megtoldotta: Jaques szerepére Udvaros Dorottyát kérte fel.
A színház honlapján a színésznő szerepéről úgy nyilatkozik: nem az a fontos, hogy Jaques nő vagy férfi."

Így lettek aztán a férficsókok, (egyébként  erotikus töltet nélkül), no meg harisnyás, szoknyás, affektálva tipegő férfiak. Mert igen, a Tudor-korabeli színházi stílus az ilyen "buzulós" volt.
És most akkor még egyszer csukjuk be szemünket. Ismét ne túl szorosan, és képzeljük el, ha ugyanezt a tudoros-női ruhás színházat Alföldi Róbert engedte volna meg magának a Nemzetiben.

A ruhatárban állók egy részének az  érzései erről szólhattak azon az estén:
Vidnyánszky közönségből többen megöbbenhettek azon, hogy férfiak körömcipőben, kifestve, férficsókokkal átszőve vannak a Nemzeti színpadán. Nekik  ugyanis nem az lett ígérve, hogy odasereglenek zsinóros mentében, bocskaiban, és erre egy művészi kísérlet keretén belül  neccharisnyás férfiakat mutogatnak majd nekik.

A hazamenők másik felének az indokai, így az enyémek is, viszont merőben más természetűek lehettek.
Maga az előadás sem jó.

Az Ahogy tetszik-nek elég szövevényes,  töredezett és bonyolult a cselekménye. Nem  is a nagy mesterművek között foglal helyet a Shakespeare életműben. Sok jellegzetes és kész Shakespeare panelből építkezik a darab, amit a  mester itt kissé másként kotyvasztott össze, de azért mégiscsak kicsit sablonos darab. Az egyes dramaturgiai megoldásai más darabokban is megvannak: a Szent Ivánéji-ben, a Viharban, vagy akár a Vízkeresztben is. (Száműzött szerelmesek, narrátor bohóc, erdőben való mesés bolyongás, álöltözetek, szerepcserés félreértések, szolgálók körüli kavarodások, szerelmi félreértések.) Alapvetően vígjáték az Ahogy tetszik, és akkor jó, ha erre a vonalra, a szórakoztatásra akar épülni. A túl mély filozófia és főleg a túl sok komolyság nem áll jól ennek a darbanak, nem bírja el.(Mint ahogy amúgy semelyik Shakespeare komédia sem.)  De ez a rendezés most valami rendkívül bonyolult és komoly, látomásos rendszerré akarta szervezni a darabot. Annyira, hogy valószínűleg csak a rendező maga érthette egyedül a hozzárendelt kódrendszerét, meg még esteleg az, akinek  akinek felfedte. Az előadás nem fogja. Ez biztos. A  ruhatár viszont sejtetett belőle valamit. Ez a mostani  Ahogy tetszik nagyjából olyan lett, mintha   tudatmódosító hatása alatt kissé szaggatottan pulzáló lipótmezei látomás közepén üldögélnénk egy nem is túl kényelmes bársonyszékben. Szétesett az előadás. Azaz nem is, mert az feltételezne előtte valami összeállást, az meg nem volt; inkább töredezett lett, és ezen az sem sokat segített, hogy a régi és az új színészek láthatóan nem tudtak még összekovácsolódni egy heterogén társulattá.
Szóval,  nekem így és ezért ezért kellett a  kabát.

Ezektől  függetlenelül, nem ártana, ha most az Ahogy tetszik kapcsán elindulna a "Na, ez nézzük meg!" típusú turizmus a Nemzeti irányába,(annak ott már úgyis vannak már hagyományai...) mert a nézőszámra igazán ráférne egy löket. Horgászszékkel azért valószínűleg így sem kell majd a jegypénztárhoz készülni.

Várom viszont érdeklődve, sőt, tűkön ülve, hogy a magyar sajtó eddig harsányan buzizó, alföldiző vagy éppen vidnyánszkyzó része mit ír majd erről az előadásról. Mit írnak majd azok, akik azonnal elfeheredő és összszorított szájjal szentségtörést hörögtek eddig minden a Nemzetiben történő művészi kísérletezés kapcsán, pláne, ha az még urambocsá' nemi identitásokat is érintett. A szokott panelek, sablonok itt most nem érvényesek, nem fognak működni. Újak kellenek majd.

Érzem én ám, hogy ezen legalább annyira jól fogunk majd szórakozni, mint a ruhatárban az arcokon.

.


szerző: Pajer Hajnalka
(előadás fotók: Ahogy tetszik, Nemzeti színház honlapja- katt)





















































































.