Behajózva

Nemzeti Operett kritika

"Az értelmiségieknek két típusa van: akiket nem rúgtak seggbe és akiket seggbe rúgtak.
Az utóbbiak az okosabbak.
"

(Operett, II. felvonás)

Vidnyászky Attila a 2014/15-ös Nemzeti évadot a talányos "újra gondolva" szlogennel látta el.  Így különírva.

Felmerül a kérdés, hogy ha most újra gondolják, akkor eddig mit csináltak? Az előző évadban mi alapján hívták életre az előadásokat, ha nem gondolva? Szó, ami szó, a nézőtérről tényleg úgy tűnt az előző évadban, hogy nem is annyira gondolva, mint inkább inkább ideológizálva hozták létre az előadásokat; az azonban még most is minimum  kétséges, hogy  Vidnyánszky Attila önkritikát kívánt volna gyakorolni ezzel a talányos évadkereszteléssel.  Sokkal inkább valami bonyolult tematizálási üzenete lehet, amely azonban jelen sorok írójához még sajnálatosan nem jutott el, akármennyire igyekszik az ujját a Nemzeti pulzusán tartani. Ő egyelőre  csak annyival van ellátva,  így vagy úgy: a Nemzetiben újra gondolják
Az igazgatóváltás utáni első évad kötelező  ideológiai piruettjeit és  kűrjeit letudva néhány fájdalmasan érdektelen és rossz előadással, végre a második évad első bemutatója, az Operett, megfelel ennek a gondolós felütésnek.

Színház volt. Gondolva. Át és erősen.

Gombrowicz utolsó darabja  az Operett. Nem egy könnyen emészthető darab. Eleve félkésszé írta a darabot, csak a szövegkönyvét,  a konkrét cselekményt  kötötte ki, a mindenkori zenét, dalszövegeket, azok műfaját, koreográfiáját  minden egyes bemutatóra külön-külön meg kell komponálni. A rendezők dönthetnek úgy is, hogy direkt íratnak zenét a saját rendezői koncepciójukhoz, vagy inkább kész dalokat válogatnak össze. Nincs szerzői megkötés. Tág a határ, zenében, zenei műfajban.  A mostani Operett-előadás lengyel rendezője (Andrzej BubienBáthory Lóránt és Pjotr Salaber hangsúlyos, erre hangszerelt előadás-zenéjével dolgozik, élőben elmuzsikálva, az Óbudai Danubia szimfonikus zenekarral, akik kitűnőek voltak.
Sajnos azonban a zeneiség gyakran a szöveg érthetőségének  a rovására ment, ami azért  a legnagyobb jóindulattal sem fogható csak a Nemzeti -amúgy tényleg gyalázatosan rossz- akusztikájára.

A zene nagyon hangsúlyos ebben a dramaturgiában. A könnyed keringőtől (I. felvonás), a súlyos drámai zenén át (II. felvonás)  a gépzenéig eljutva (III. felvonás) festődik fel az Operett  groteszk- cselekménye és az "eszme" fejlődése.
Egy abszurd operett paródiát látunk. Kelet-európai hercegek, Himaláj herceg és hercegné, a kastélyukba várják Fior mestert a divatdiktátort, hogy alkossa újra a férfi és női sziluettet. A régiek nem érvényesek,  elhasználtak, unalmasak. Új kell.
A kastély fontos vendégei még: Charme gróf és Firulet báró, az enervált, degenerált arisztokraták, akik a pórázon hordott  házi bűnözőikkel azon versengenek, ki hány nőt tud meghódítani, és akik végül egy egyszerű lányon, Albertinkán buknak el a "sármjukban".
Bált adnak Himaláj hercegék Fior mester tiszteletére, az arisztokrata vendégeikkel, divatbemutatóval egybekötve. A bálon a két degenerált arisztokrata szabadon ereszti a puszta mulatság kedvéért a pórázon tartott házi gonosztevőit. Kiszabadítva ezzel a gonoszság és a forradalom pusztító szellemét.
Ez annál is inkább virágba tud borulni a nagyszabású divatbemutató közepette, mivel ott tartózkodik Hufnagel, az elcsapott szolgáló, aki forradalmat szít, az addig émelyítően szolgalelkű hercegi lakájok segítségével.

Az előadás legerősebb pillanata az ideológiai divatbemutató, ahol a kifutón elvonulnak előttünk a XX. század véres és/vagy meghatározó eszméi, irányai: a vegyi háború, sztálinizmus, a nácizmus, a szépségideál-kultusza Marilyn Monroe-val, a terrorizmus, Jézus, a XX. századhoz kapcsolódni már nem teljesen tudó kereszténység, no és a szélsőséges liberalizmus Conchita Wurst-tal megjelenítve. A kereszténység kezét fogva...
A divatbemutató azonban a megcsömörlött arisztokraták számára már semmit nem jelent. Fior mestertől várják, hogy új irányzatot adjon nekik, amiért lelkesedhetnének. Ám ekkor kitör  az a bizonyos  forradalom. A forradalom, ami aztán mindent elsöpör. A katartikus végben, ami persze távolról sem annak hat, hanem sokkal inkább montóniának ( a monoton, lélekidegen zenének is köszönhetően): divat-diktátumok helyett lecsupaszítva, fehér, egyforma, puritán ruhában inkább a tisztaságot választja minden szereplő a társadalmi szerepek helyett. Persze csak azért, hogy a történelem körforgásában majd újra kezdődhessen a nulláról a "fejlődés".

Az előadás mindvégig zenés, egyetlen hosszabb prózai betét sincs benne, tánccal, énekkel, zenével mesélik el ezt a különös operettet: a forradalomba torkolló ideológiai divatbemutatót.
A szereplők Anrdzej Bubien Operett-felfogásában énekelve beszélnek, akár egy operában (!), miközben mégis egy operett koreográfiájának a nagy táncjeleneteit  mutatják be belépőkkel, karral, szólótáncokkal. A zene is ezt húzza alá a Danubia zenekar kitűnő tolmácsolásában.

Minden szereplő tökéletes választás volt. Erős alakítások, erős jelenlétekkel. Charme gróf szerepében Szatory Dávid, átütő és karizmatikus volt a raccsoló idióta, elfajzott nemes szerepében.
Fior mester Trill Zsoltja nagyon erős kisugárzással mutatja,  hogy az ideológia  az bizony divat, rajzolható, alakítható.
Bánsági Ildikó Himaláj grófnéja nagyon jelen van a színpadon.
Fehér Tibor forradalmat kirobbantó Hufnágelje szintén elsöprő erejű.
Összességében az is nagyon érezhető volt először ebben az előadásban, hogy  a társulat, a régi, alföldis időkből maradottak, és a Vidnyánszkyval érkezett újak, végre egységes, kiforrott csapatként tud a színpadon működni.

Katona Gábor táncos koreográfiája jól illeszkedett Pjotr Salaber zenéjéhez és Bubien rendezői felfogásához. Ez a együttes, az egyébként a kicsit hosszú, három felvonásos előadás alatt sehol nem bicsaklik meg, összhangban vannak mindvégig.
Annyi hiányosság felróható okvetlenül az előadásnak, hogy igen bonyolult szimbólumrendszerrel, pergő gyorsasággal dolgozik, és ezért valamilyen átkötő narráció, az érthetőség és a nézőbarátabb előadás kedvéért igencsak elkelt volna.

Annál is inkább, mivel a Hvg Nemzeti évadnyitóját elemző cikke szerint, már a bemutató utáni második előadás után a karzatot teljesen lezárták, oda a következő hónapban nem is értékesítenek jegyeket az Operett-előadásra. A nézői érdeklődés finoman szólva sem elsöprő. Ami nyilván összetett jelenség: benne van Gombrowicz viszonylagos ismeretlensége, az Operett-előadás nehézségének az ígérete már a szinopszis alapján, a Nemzeti elmúlt egy évada. Szóval sok dolog.  Az általam látott estén is csak  erős félház volt.
Ám mégis, én most azt ajánlom mindenkinek, menjen el és nézze meg ezt a darabot. Szánjon rá bátran egy estét.  Nem lesz könnyed este, nem a felhőtlen  szórakozásról fog szólni, és nem is egy hibátlan előadást fog látni, de okvetlenül erős nézői élményt kap.

Nehéz volt kivárni az előző évadban, amíg a Nemzeti végre Nemzeti  színház lesz megint. Az igényesebb művészdarabok zászlóshajója,  az ásatag ideológiai dafke-pöffetegség helyett. Talán ezzel  a darabbal majd a hajókürt   megszólal, a vitorla kibontódik, a zászlóshajó vízre bocsátódik.

 

 

.

szerző: Pajer Hajnalka

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

.