"Minden műfaj jó, kivéve az unalmast." (Voltaire)

 

Huszti  Péter most nyolcadszadszor rendezi  meg a Komámasszony, hol a stukker?-t
Az este elején még nehezen elképzelhetőnek tűnik, hogy erről a meglehetősen középszerű darabról,  amin hatalmas és már soha be nem hegedő dramaturgiai sebek tátonganak,  mi újat  lehet  nyolcadik alkalommal is elmondani?
Az est végére azonban már biztosan tudjuk: semmit.
Ha azonban lassan közeledne felénk az a bizonyos stukker,  és hirtelen a fejünkhöz szorítanánk egy válaszért: akkor arra, hogy miért állították ismét színpadra,  azt válaszolnánk, a magyar színházi életben még jó sokszor be lehet bizonytani ezzel a darabbal, a repertoár és mondanivaló-hiányos színházakban, hogy egy középszerű dolgot is el lehet adni sokadszorra is újdonságként nagyszerű színészi tolmácsolásban.

Az, hogy ez a most bemutatott  változat valamennyire is  nézhető, a remek színészi játéknak köszönhető.
Kétségbeejtően unalmas a rendezés, teljesen hibás tempójú az előadás, minden egyes dramaturgiai hiányosságra egyenként, nagy műgonddal rávilágít. A dramaturgiai és rendezői hibák úgy erősítik fel egymást, mintha kifejeztetten csak ez lett volna az előadás célja és semmi egyéb.
Ezt a szociodrámának álcázott, középszerű kamaravígjátékot a karikatúra irányba vitte el a József Attila színház mostani előadása, úgy, hogy karika túrázás lett belőle.  A színészek ragyogóan túráztatták magukat,  hogy elfedjék a  drámai és rendezői hiányosságokat, de  mégis: unalmas körbekarikázás lett az egész.

Remek Rékasi Károly otromba Cuki ura, aki viszonylag korszerű figurának hatott még ebben a furcsa, poros rendezésben is. Ez persze csak Rékasi érdeme volt, aki már bele tudott csempészni valami halvány érzetet  a modern, csak talmi figyelmre ácsingozó, tartalom nélküli, harsány de üres  (média)cukiságból az ő stukkeres tirpákjába.
Szerednyey Béla
minden aktuális kurzust csúszósan, tapadósan  meglovagoló Müller ura, egyrészt hátborzongatóan ismerős lehet mindneki számára, másrészt zseniális gegparádéra nyújtott neki alkalmat, amit ő a teljes színészi eszköztárával, profin, - és veterán lúzerkarakteres esztrádiparosként - maradéktalanul ki is aknázott.  Persze, mint Rékasi esetében, nála is elmondható: kizárólag hozott anyagból dolgoztak, amit máshonnan már eléggé jól ismertünk belőlük...

Újréti László Méltóságosa- habár enyhén szólva is poros karakternek tűnt- színtén veretes alakítás volt. Azonban Nemcsák Károly nem kariktaúrának szánt  paraszt-alakja annyira eltúlzott, hogy attól jó ugyan nem  lett, de   "hogyan ne játsszunk, soha,  semmiképpen el egy parasztfigurát?"-ként okvetlenül említésre méltó


Huszti Péter és Görgey Gábor ki tudja hol és miért rekedtek meg a magyar időfolyosókon, de 2014-ben a rendező a következőket találta mondani a premier előtt:

„Öt jellegzetesen magyar karakter -egy régről itt maradt arisztokrata, paraszt, egy értelmiségi, egy lumpen és egy furcsa csúszómászó figura- be vannak zárva egy légtérbe. Nálunk nagyon érdekes raktárszerű helyszínen játszódik a történet. Itt a harc, mint ahogy az a címből is kiderül, egy stukkerért folyik. Akinél a stukker van, annál van a hatalom és akinél a hatalom van, az a saját képére akarja gyúrni azokat, akik fölött hatalma van.”

A problémák már itt el is kezdődtek, ugyanis ilyen "jellegzetes magyar karakterek", ahogyan ebben a darabban meg vannak írva,  nincsenek. Még az is  kétséges, hogy évtizedekkel ezelőtt, a darab megírásakor voltak-e, de hogy 2014-ben láthatóan elveszítette a mai magyar társadalomperszonális valóságvektorokkal a kapcsolatát az, aki ezeket itt és most érvényes figuráknak gondolja, az biztos.
Pláne, ha ezt tetézi azzal, hogy ezeket így megrendezendő aktualitásnak is gondolja.
Nyolcadszor is...
Némi dramaturgiai utómunkával, rendezői bátorsággal feljavítható lett volna a  karatkterértelmezés a  Komámasszony szereplői esetében is akár, de erre láthatóan semmiféle rendezői igény, sem szándék nem mutatkozott.

Sok más mellett például nem derül ki az előadásból, hogyan és miért kerülnek ezek a figurák  egy pajtaszerű helyiségbe,  ahol ugyan pottyantós budi van, de az mégis vízöblítéssel működik… Ahol mezőgazdasági szerszámok, rámás csizmák lógnak a szérű falán, de teljesen berendezett, ételekkel gazdagon felszerelt IKEA kredenc van, sőt, szalonzongora is, rögtön a tyúkszaros pajta ajtaja mellett….
Anouilh, a kitűnő francia drámaíró egyik darabjában – Beckett, avagy az Isten becsületében – azt mondja a Bíboros a Pápának: „Nekünk, Szentatyám, nagy erőt ad, hogy nem tudjuk pontosan, mit is akarunk. A szándékok teljes bizonytalanságából bámulatos manőverezési szabadság születik.”

Na ezen aztán itt is bámulhatunk eleget...

 

 

 

szerző: Pajer Hajnalka

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

.