"A naivságomat megőrizve"

 

Pap Vera 1956. január 27-én született Budapesten Pap János és Richter Mária gyermekeként. Gyerekkorában bohócnak készült, de rendezői ambíciókat is dédelgetett. „Gyerekként még voltak rendezői ambícióim – irányító-vezető szerepet töltöttem be az óvodában, én döntöttem el, hogy a homokozóba menjünk-e vagy a babaházba" – nyilatkozta gyermekkoráról egy, a Magyar Narancsnak adott interjúban. Ugyanakkor csak a véletlennek köszönhette, hogy nem vegyész lett belőle, ahogy az apja tervezte.

„Emlékszem, ahogy leszálltunk a buszról, belefújt a szél egy üvegszilánkot a szemembe. Egyből a kórházba mentünk, ahol egy nagy kötést kaptam, és úgy írtam meg a dolgozatot. A nagy sietségben elfelejtettünk kitölteni egy papírt, így nem kértem kollégiumi elhelyezést. Néhány hét múlva megkaptam az értesítést, hogy felvettek, de nem tudnak kollégiumot biztosítani. Mivel nagyon szegények voltunk – Kőbányán nőttem fel –, az albérlet szóba sem jöhetett, így aztán megmenekültem, a Jóisten közbeszólt, és nem kellett vegyésznek tanulnom" – nyilatkozta egy másik interjúban.

Ezután Kőbányán érettségizett, majd jelentkezett a Színház - és Filmművészeti Egyetemre, ahova egyből fel is vették – pedig saját osztályfönöke sem hitt benne. „Ezen vélhetően a gimnáziumi osztályfőnököm lepődött meg leginkább... Egy szőke, rettenetesen kövér asszonyt képzelj el, aki annyira nem hitt bennem, hogy amikor beadtam a jelentkezésemet a főiskolára, kijelentette az egész osztály előtt: 'Pap Vera, ha téged felvesznek a színművészetire, akkor én elmegyek Hawaiira hastáncosnak.' Mondanom sem kell, ezzel a megjegyzésével mélyen a lelkembe taposott. Miután sikeresen túljutottam a felvételi harmadik rostáján, bementem az első utamba eső IBUSZ irodába, kértem egy Hawaiiról szóló prospektust és elküldtem a tanárnőnek azzal az aláírással: „Szeretettel és tisztelettel: Pap Vera, a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója"

Fősikolán harmadévesként kapta meg Molnár Ferenc, Az üvegcipő című darabjának főszerepét, majd az iskola befejezése után 1979-ben a Vígszínházhoz szerződött és egész pályafutása alatt hű tagja maradt.

Kezdetben naiva szerepeket kapott, majd váltott. „A váltás abból a szempontból volt nehéz, hogy amíg nem kaptam olyan szerepet, amiben be tudtam bizonyítani, hogy van humorom, nehéz volt az életem. Hiszen mindenki azt gondolta, hogy naivának már öreg vagyok, öregnek meg túl fiatal" –mondta a Fideliónak 2010-ben. A váltás olyannyira sikerült, hogy a naviaságbóol kibújva olyan szerepeket kapott az évek során, mint a Szentivánéji álom Hermiája, Kornis Kozmájának Hédije, az Úri Muri Rozikája, Amadeus Konstanzája, Fejes Endre Cserepes Margit házasságának címszerepe, a Leonce és Léna Lénája, a Györgyike drága gyermek Györgyikéje, a Salemi boszorkányok Proktornéja, a Kurázsi mama Yvette-je, A revizor Polgármesternéje, Az ember tragédiája Évája, az Augusztus Oklahomában és a Mikve főszerepe.

Színházi szerepei mellett rengeteg filmben (többek között a Csapd le csacsi-ban is) játszott, erről így nyilatkozott: „Borzasztó sok tévéjátékban is szerepeltem egy időben. Az én generációm még ahhoz szokott, hogy a tehetsége alapján hívják. Van bennem egy belső szemérem, ami megakadályozza, hogy kínáljam magam, castingokra járjak, ahogy az ma szokás. Horvai István és Kapás Dezső osztályában végeztem, a tanáraimtól azt tanultam, hogy bármit csinálok, a minőség a legfontosabb. Hogy soha ne adjak ki a kezemből olyan munkát, amiért nem dolgoztam meg maximálisan. Szóval abban nevelkedtem, hogy a tehetség határozza meg a minőséget, ami manapság sajnos nem így van."

 


Eszenyi Enikő: "Pap Verát már harmadéves színművészetisként főszerepre hívta Várkonyi Zoltán a Vígbe, az Üvegcipő főszerepére, diploma után, 1979-ben a színházhoz szerződött és azóta megszakítás nélkül a társulat tagja volt. Eredeti humorához és drámai erejéhez olyan különleges mozgáskultúra párosult, ami színésznőknél ritkaság:
Vera lehetett volna bohóc és artista is, bármit meg tudott csinálni. Nagyon jó barátnőm volt, sok időt töltöttünk együtt színpadon és színpadon kívül is”
Eszenyi az első rendezésének női főszerepére is Pap Verát kérte fel. Büchner Leonce és Lénájában kellett Lénát játszania, de úgy érezte, 37 évesen már nem elég fiatal a szerephez. „Dehogynem – mondtam. Ott is két és fél méter magasról ugrott le Kaszás Attila karjaiba” – idézte fel az igazgató.

Eszenyi Enikő rendezte Pap Vera egyik utolsó nagy szerepét is. „Az egyik legcsodálatosabb alakítását az Augusztus Oklahomában című darabban nyújtotta” – idézte fel, hozzátéve, hogy az utóbbi időben ezt a szerepet már nem tudta játszani a betegsége miatt. „De továbbra is együtt játszottunk a Mikvében” – mondta.

Pap Vera betegsége alatt is megszakítás nélkül játszott, utoljára 2015. február 8-án állt színpadra.
(Eszenyi Enikő, Hír 24)

 


 


Hegedűs D. Géza: "1975-ben végeztem a színművészeti főiskolán, Pap Veráék a következő évben felvételiztek, azóta lehettem tanúja a színészi kibontakozásának. Nagy szerencsére Verácskát is a Vígszínház szerződtette, számtalanszor játszottak együtt, egészen az utolsó pillanatig. Utoljára az Augusztus Oklahomában című darabban, amelyet öt évvel ezelőtt mutattunk be. Amikor szembesült a betegségével, egy ideig nem játszottuk, majd felújítottuk és újra műsorra tűzték. Utoljára fél éve álltunk egy színpadon, akkor is fantasztikus alakítást nyújtott
Vera nagyon önazonos, hihetetlen mély és őszinte volt. Ő volt az egyik legkifinomultabb, legarisztokratikusabb személy akit ismertem, minden alkalommal hihetetlen pontossággal és igazsággal jelenítette meg az alakokat. Ráadásul azon kevés színészek közé tartozik, akiktől sosem hallottam egyetlen hamis hangot sem a színpadon. Egyszerűen mindent tudott, talán ezt nevezik őstehetségnek. Emellett szívós, makacs és szenvedélyes igazságkereső is volt. Addig nem mozdult tovább, amíg nem talált választ a kételyeire, igazán odaadó munkát végzett" -
(Hegedűs D. Géza, Hír 24)

 


 

Szabó Lőrinc:

"EZ VAGY TE!"
Ne sirass, fiam, Szvétakétu! Én se
sírok már érte:
nem olyan fontos dolog a halálom.
Semmi sem vész el ezen a világon,
egy a lélek és ezer a ruhája
s a valóság csak ez a könnyü pára.
Ne sirass, Szvétakétu!

Száz virágból hordják össze a méhek
a drága mézet,
száz illatot és száz színt elkevernek,
így találják meg a sokban az egyet:
egy a valóság s ezer a ruhája,
a lélek az egy, ez a könnyü pára,
hiszed-e, Szvétakétu?
Folyamok futnak keletnek, nyugatnak
és megnyugodnak;
melyik melyik volt, nem tudja a tenger.
Én is megteltem már az örök eggyel:
egy az anyag s minden más csak ruhája,
lelkünk öltözik, ez a könnyü pára,
érzed-e, Szvétakétu?
Vágd meg e fügét! Mi van benne? Csak mag?
Vágd szét a magvat!
Mit látsz? Semmit? - Ez a semmi a magban,
ez nő meg fává, ez a láthatatlan:
ez a lélek, a mindenség csirája,
ez a valóság, ez a könnyü pára,
tudod-e, Szvétakétu?
Eltűnik, mint ha sót teszel a vízbe,
de ott az íze:
mindenen átcsap az örök lehellet:
az isten él, az isten A Te Lelked:
ez a valóság, melynek nincs halála,
ez a mindenség, ez a könnyü pára:
Ez Vagy Te, Szvétakétu!












































































































































































































































.