“ A semmi semmi lesz. Próbáld csak meg!“
(Lear király. I. felvonás )

 

Alföldi előadásai még mindig nem egyszerűen csak teltházat vonzanak a színházakba, hanem a pótszekeken túl a földön is emberek ülnek, akik képesek azért például majdnem 3 órát a Radnóti szűk terében, a lehető legkényelmetlenebb helyzetben állni, lépcsőn ülni, hogy Shakespeare-t, a Radnóti társulatát és Alföldit láthassanak.
A kérdés az, megéri-e akár ezt a kényelmetleséget is egy előadás?
A Radnóti Lear királya esetében: de még mennyire!
Shakespeare-t ilyen feszesen, pontosan, sallangmentesen, mégis nagyon gazdagon értelmezni és eljátszani csak  nagyon ritkán láthatunk

Gyönyörű előadás,  tökéletes, belülről
építkező, mély színészi játékok káprázatos sora, pisszenésmentes, és a drámával teljesen elsodort nézőtér.

Tulajdonképpen itt meg is állhatnánk, ennyi pont elég a darabról, és aztán  mindenki, akit érdekel a Lear király, menjen a Radnótiba megnézni, akár többször is. Spájzoljon be alaposan a pillanataiból.Mégis, néhány szót talán érdemes még szentelni az előadásnak,  csak magáért az ünnepért.


Az alapkoncepció szerint egy frissen renovált, a régi patináját ugyan még nyomokban őrző, de azért már láthatóan megroggyant nagypolgári ebédlőben vagyunk, ahol Lear és a családja éppen dönt Lear birodalmának a felosztásáról.
A zsarnok elfáradt.
A zsarnok már csak apa szeretne lenni - azt hiszi, ilyen egyszerű az átjárás az életszerepek között-, már csak szeretetre és nyugalomra vágyik a lányaitól, és adja hozzá (cserébe? érte?) a hatalmat nekik. Furcsa párosítás. Lear noha azt hiszi,
ő oszt birtokot, kegyet, jövőt, életet, valójában neki osztanak jövőt, ő mérettetik meg arról, vajon mennyire látja és látta eddig a vele élőket, a szeretteit? Tudja-e őket értelmezni a jó és rossz vonatkozásában? Elég volt-e erre neki egy élet?

A teret uraló egyetelen díszlet mindvégig a hatalmas, kör alakú ebédlőasztal, ami a dráma újabb és újabb kibomló szál
aival mindig más, mindig súlyos mondanivalót kap.  A díszletek pedig  nem egyszerűen csak kellékek ebben az előadásban a drámai mondanivalóhoz, hanem szerves részei is annak.Az asztal kezdetben Lear felosztásra váró birodalma, de az asztal lesz a börtön, ami foglyul ejti Lear-t, erről az asztalról majd azt is elhisszük később, hogy Dover fehér sziklája. Az asztal széttolásával keletkező tér lesz a senki földje is, ami Leart a két lánya árulása után még megtartja, ha megtartja.
Menczel Róbert egyszerű és mégis drámaian mély díszlete tökéletes egységben van Alföldi nagyon feszes, nagyon pontos és nagyon erős Lear-koncepciójával. Ez pedig az, hogy, ha nem tudjuk értelmezni az érdekek és szeretet relációját önmagunkkal kapcsolatban, akkor nem egyszerűen csak bukásra vagyunk ítélve, hanem nincs is semmiféle emberi megtartó erő többé számunkra: se józan
ész, se vér, se becsület, se erkölcs, se mások odaadása. Akkor ezek is buknak velünk.
A Lear az egyik legvéresebb Shakespeare-
dráma, noha a szeretet erejéről szól. Alföldi pedig nem is spórol a vérrel.

László Zsolt Lear-je nagyon mély, nagyon belülről felépülő, megrázó erejű portré a zsarnoki ap
áról, aki elbukik és ebbe beleőrül. Aki az egész sorsát csak bukás és az őrület látszólagos értelmetlensége közben érti meg, akkor viszont, dacára  a bomlott elmének, tűpontossággal. Gazdag, pompázatos, megrázó erejű László Zsolt Lear-je.

Cordélia Sodró Eliza alakításában kezdetben egy vihogó tinilány, aki nem igazán ért semmit a hatalmi osztozkodásból, mégis ő már ekkor tudja ösztönösen, amit az apja, Lear, csak töménytelen szenvedés, gondolkodás, vér és élet elfolyta árán tud majd csak meg: a legfontosabb dolgok soha nem elbeszélhetőek, csak megélhetőek.
Sodró Elza méltó Cordéliája volt László Zsolt Lear-jének.


Kováts Adél szomorú, törékeny, de szikáran filozófikus bohóca Lear kíséretében szintén nagyon fontos Shakespeare-karatker ebben az értelmezésben, és mindenképpen egy új választahtó igazodási pont a Lear-bohócok esetében, mert annyira más, mint az eddig megszokottak voltak. A narrálóból fontos Lear-sorskiegészítővé lép  elő ez a bohóc Kováts Adél szomorú, törékeny és mégis oly súlyos alakításában.
(Shakespeare Cordelia szerepmegkettőzésének képzelte eredetileg a bohócot, és leggyakrabban ma is így játsszák. Itt most nem hogy nem Cordelia lényegének a szerepkettőzése a figura, hanem Lear személyiségéhez teljesen más síkon hozzáférkéző szereplő a bohóc.)


A lányok: Goneril  és Raegen és Szávai Viktória és Andrusko Marcella olyan mélységet és minőséget mutatnak be egy-egy gesztussal az ember átal bejárható - csak éppen általuk pont be nem járt- önismereti drámából, amitől nem egyszerűen csak elszorul a torok a nézőtéren, hanem életre szóló, nehéz súlyos pillanatokat lehet és kell vele tovább vinni magunkkal a gonoszságról.

Pál András gonosz családi intrikusa mesteri volt. Ő volt maga a megtestesült Shakespeare-i intrika,ahogy egy macska puhaságával szőtte, gombolyította a velejéig romlott, mindnekire -magára is- kárhozatot hozó intrikáit.

Csomós Mari a kortalan, nemtelen Kent-ként, eleven lelekiismerteként szintén nagyon erősen jelen van úgy az előadásban, mint Lear sorsában.


Schneider Zoltán Gloucestere ugyanazt a tragédiát éli át, mint Lear, bizonyítva, hogy Lear tragédiája ember-függő és nem hatalom-függő. Az előadás legmegrendítőbb pillanatai pedig Schneider Zoltánhoz fűződnek. Ahogy látjuk őt Dover fehér szikláin a halálba készülődni (a valóságban egy asztalon áll), ahogy a nyílt színi megvakítása után mi is érezzük a vak bozonytalanságot.

Szatory Dávid, mint embelematikus Alföldi márkaszínész, aki majd minden Alföldi darabban játszik, korántsem dohosodott bele ebbe a minőségébe. Itt ismét új arcát látjuk: a gazdagság és szegénység Jing-Jang kettőségű filozófikus értelemezését herceg és
Rongyos Tamás sorsa közötti átjárhatóságban. Szatory őserővel mutaja meg ezt nekünk, és ebben az is segítségére van, hogy mind Shakespeare-től, mind Nádasdy Ádám fordítótól ő kapja a legköltőibbb szövegeket hozzá, amit veretesen tolmácsol is.

Az előadásnak egyébként nagyon fontos kelléke volt Nádasdy Ádám új fordítása (2010). Könnyedebbé, maibbá tette Shakespeare Lear-jét, de ezt olyan nyelvi gazdagsággal, finom költői nyelvezettel, hogy szinte minden sora egyenként emeli fel az előadást, még akkor is, ha a vérmennyiség szaporodtával a nyelvezet is brutálisabbá válik néhány szereplő szövegében.
A Lear királynak talán az egyik legfontosabb filozófiai tételmondta ez:
„Az idő az, mi titkainkba belelát,
s leleplez minden titkolt hibát“
Ennek a Lear-előadásnak  nem kell az idővel számolnia.
.



Szerző: Pajer Hajnalka

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

.