Istenek a tankban

„Miért nincs az isteneknek tankjuk?”.
(Sen Te songja az elős felvonás végén)

 

Bertolt Brecht drámáinak számos olvasata lehetséges, attól függően, hova kerül a dramaturgiai hangsúly a feldolgozásban. Ennek a darabnak jellemzően már a címe is hol ez, hol az szokott lenni, attól függően, mi a hangsúlyosabb: az általános jóság feletti moralizálás, vagy Sen Te  saját, a jósággal vívott küzdelme. Néha Szecsuáni jólélek címen megy, néha Jó embert keresünk címen, sőt, ez esetben Jóembert keresünk lett a címe. Mivel Brecht ezernyi kérdést és morális aspektust vet fel a darabjában, a maga meglehetősen sajátos, epikus színházi eszközeivel, mindig  a rendezőnek kell eldöntenie, melyiket emeli az ő feldolgozásának a  középpontjába és hová helyezi majd a mellékhangsúlyokat.

A Vígszínházban MICHAL DOČEKAL rendezésében most bemutatott  Jóembert keresünk -nek alaptézise, amit az egyik fő momentummá tett ebben a feldolgozásban: a jó nincs rossz nélkül,  de a rossz létezése sem lenne lehetséges a jó nélkül. Összetartoznak.  Ahhoz, hogy valaki jó lehessen, kellenek a rossz emberek is, vagy legalábbis rosszabb emberek is. Ugyanakkor a rosszaság létezéséhez is kell legalább egy jó ember. A másik főhangsúly arra esett, hogy lehetséges-e úgy jónak lenni, hogy magunkhoz és másokhoz egyaránt jók legyünk? (Tehát Sen Te esetében, akár a saját anyagi leromlása, csődbe menése árán is segíteni másokon.) Mi is a jó  egy emberben? A darabbeli küldetésükkel lényegében ezt boncolgatják az istenek.  Hol végződik az önzetlen jóság és hol kezdődik a butaság? Van-e teljesen önzetlen jóság?Megilletik-e ugyanazok az emberi létezési jogok a rossz embereket és a jó embereket? Netán létezik egyfajta „morálnácizmus” ? Lehet létjogosultsága olyasminek, hogy az emberi érték/élet szempontjából a rosszak nem érnek annyit, mint  a jók? Sen Te az első felvonás végén énekli el a „Miért nincs az isteneknek tankjuk?” songot. Aminek a mondanivalója, hogy a világ rossz, a rosszak sokan vannak, sokkal többen, mint a jók, és „12 rosszat kell eltaposni ahhoz, hogy egy jó boldoguljon!” Erős mondat...

Azonban mielőtt még valaki nagyon komolyan venné ezt az ál-morálnácizmust, azt mindenképpen vegye számításba, hogy Brecht epikus színházában csak kérdések vannak mindig, és hozzá eljátszott dolgok. De sohasem végső kijelentések. A válaszok mindig a nézőn múlnak. Megindítja-e őket Sen Te története annyira, hogy eljutnak-e az első felvonás végére a songban megénekelt  12:1-es elpusztítási  arányig, netán azzal a nézőponttal rendelkeznek, amivel vélhetően megérkeztek a színházba is: hogy az emberi életek értéket nem lehet rangsorolni? És nem lehet csak azért életeket elpusztítani, hogy egy "jó" boldoguljon.

Maga Brecht úgy gondolta, hogy az ő előadásai (és a drámái), akkor jók, ha a néző valamilyen hatás alatt távozik, ami kritikus gondolkodásra serkenti. Nem egy konkrét, általa előre elképzelt és megcélzott hatás alatt, hanem akármiylen hatás alatt. Ehhez minden eszköz megengedett.  A jó Brecht előadásokban nincs katarzis, nincs beleélés, csak kívülálló szemlélődés és ezernyi cikázó kérdés. És ez nagyon jó Brecht előadás lett. Megannyi megválaszolandó kérdést vet fel, amit mindenkinek magában  kell átszűrnie, és megadni a lehetséges válaszokat. Önmagának.

"E kínos ügyből egy ösvény vezet ki:
Önöknek kell a megoldást keresni.
Tűnődjenek, jó emberünk miképpen
Juthat jó sorsra itt e földi téren.
Tisztelt közönség, kulcsot te találj,
Mert kell jó végnek lenni, kell, muszáj!"

(II. felvonás: Epilógus)


A történet szerint Megvilágosodottak járnak a földön, hogy jó embereket keressenek. Csak épp nem találnak. Mindenütt az önzés, a gonoszság, az erőszak, vagy egyszerűen csak a közöny, a jóra  való restség bűne (ami a hét főbűn egyike, ugye.) Elvetődnek útjuk során a kínai Szecsuán tartományába, ahol összetalálkoznak Sen -Te-vel a prostituálttal, akinek a személyében megtalálják azt a bizonyos „jó embert”, akit keresnek.  Sen Te cserébe, hogy  szállást ad önzetlenül,  pénzt kap tőlük. Valójában azonban csőbe húzzák őt az istenek ezzel, -mégha  nem is ez a céljuk -,így piszkálják ki a tét nélküli életből, és egyszeriben lesz tétje a  dolgoknak. Hiszen ha pénze van, "tényező" lesz a nyomornegyedben, aki adni tud, vagy éppen nem adni.  A pénzén Sen Te  vesz egy kis dohányboltot. És ezzel a nyomornegyedbeli fellendüléssel kezdődik a kálváriája, hiszen az eddigi tét nélküli élete nem volt valódi.

Vagy igen? Sőt, az a legvalódibb?

A „rossz emberek”, az élősködők szinte ellepik Sen-Te életét.  Tud-e jó maradni ebben a világban is? Jó-e attól még, hogy maga s em bír el az önön jóságának a következményeivel? Mert bármennyire jó és naiv, valahol a lénye legmélyén tudja, hogy ez a jóság önsorsrontás. Mi az ember kötelessége: önmagához és másokhoz egyformán jó legyen? "Hogy jó legyek másokhoz és magamhoz is együtt, nem sikerül" - mondja valahol az előadásban Sen Te.Amikor már  végképp nem tud már mit kezdeni a következményekkel, mert ő maga válik teljesen védtelenné a saját jósága következményeitől, kitalál magának egy képzeletbeli nagybácsit, Sui Tát. Eztán, ha összecsapnak a feje fölött a hullámok, akkor ez a „nagybácsi” kerül elő megvívni Sen Te csatáit. Su-Ta lép fel Sen Te nevében: ő zavarja el az élősködőket, a kellemetleneket. Su-Ta távolról sem gonosz. Nem Sen-Te gonosz ellentétpárja. Sui Ta  maga a racionalitás. Ami ott van Sen-Tében is, hiszen Su-Ta tulajdonképpen  ő maga. De akkor jó ember-e ő, ha mégis mérlegelni tudja a jósága következményeit? Sőt, ha önvédelemből akár kegyetlennek is tud lenni a rossz emberekkel, akik amúgy a víz alá nyomnák? Van-e joga a jóságnak a mérlegelésre? Önvédelemre? Vagy ha mérlegel, akkor az már nem is jóság? Lehet-e relatív a jóság? LÉTEZIK-E a jóság?

A Sen-Te/Sui-Ta párost Eszenyi Enikő alakítja parádésan. Mondjuk azt az attrakciót csak nagyjából Eszenyi Enikő tudja hozni a magyar színházi életben, hogy túl az ötvenen, hamvas húszévest hitelesen tudjon alakítani. Eszenyi Enikő káprázatosan sokszínű, mély, megrázó és gyönyörű ebben a dupla szerepben. A női szerepeket férfiak játsszák a darabban, de ez nem öncélú jópofaság itt, hanem része az epikus színház elidegenítő effektusainak. Kiemelkedik még Telekes Péter, Lukács Sándor és Fesztbaum Béla alakítása az előadásban. Lengyel Tamás Sun-ja, aki Sen Te szerelme, Mészáros Máté Vang narrátor-vízárusa és Kerekes József Su Fu fodrásza szintén kitűnő volt

A rendezés (MICHAL DOČEKAL) talán egy kicsit többet markolt a kérdésekből, mint amennyit végül ki tudott bontani az előadásban, de ettől függetlenül, nagyon rendben volt az egész.

Mindazonáltal számítunk önökre,
Hogy figyelmüket művünk lekötötte.
Mert nem titkolhatjuk önök előtt:
Ha nem dicsérnek minket itt a csőd.
Tán félelemből oly üres az elménk.
Megesik az. Megoldást merre lelnénk?
Aranyért sem találtunk ideát.
Más főhősünk legyen? Vagy más világ?
Más istenek? Vagy jobb ha nincsenek,
Nem játék ez , agyunk már szétreped.
*

Sen-Te a búcsúmonológban, kicsit tréfásan, és úgy igazán Sen Tes-en azt kéri a nézőktől – természetesen itt is  a brechti elidegenítő effektus része a kibeszélés a nézőkhöz,- hogy ajánljuk másoknak is a darabot, hiszen csődbe megy másképp a színház. Nos, a játékos kérésének én jó szívvel tehetek eleget:  annál is inkább, mivel az utóbbi évtized egyik legfontosabb Brecht-előadása készült most el a Vígben. Aztán meg ki tudja, talán lesz, aki még tényleg talál is egy ( szünet!) embert, ha nagyon figyel.

 

szerző: Pajer Hajnalka

 

 

 

* A felhasznált műrészletek Nemes Nagy Ágnes fordításából valóak, a Vígszínház most Térey János újabb, és szintén nagyon jól sikerült fordításában mutatta be a darabot.


 


 

"(...) nem a sajtónak írok, hanem neked meg nekem, meg a japánoknak? Torkig vagyok az Újjal. Nekifogok a munkának az Egészen Régivel, az Ezerszer Kipróbálttal, és azt csinálok, amit akarok."

(Bertolt Brecht színházi programadó kiáltványa - részlet)

 

 

 

 

 

 


 

 

 

 

.




























































































.