Kincs, ami nincs.

 

 

"A feleség olyan, mint a monokli: elegáns viselet, de nélküle jobban lát az ember"

(Molnár Ferenc)

 

 

Molnár Ferenc megjelenésének  elegengedhetetlen kelléke volt a monokli. Szinte minden képen így örökítették meg, számtalan szellemes mondása, anekdotája kapcsolódik a monoklijához. Vélhetően a darab ezért is kapta a Monokli címet.

De nem Molnár Ferenctől!

A darab úgy lett beharangozva a színlapon, minden ismertetőben, hogy ez "Molnár Ferenc: Monokli" c. darabja, Molnár Ferenc írásaiból alcímmel, és ez egy "igazi  Molnár ősbemutató".  Nem szeretnék így mindjárt az elején a kukacoskodás gyanújába keveredni, de Molnár Ferencnek ilyen darabja nincs, ilyet nem írt, de főleg nem is képzelt el soha ebben a formában. (Ez fontos, és erre még visszatérek*)
A valóság ezzel szemben az, hogy Fesztbaum Bélának, aki összeállította és rendezte az előadást, volt egy képe Molnár Ferenc világáról. Az ehhez tartozó mindenféléket  -kéretik ezt szó szerint érteni!- az író munkásságából összefűzte egy előadássá. Tehát ez a darab egészen pontosan ezt takarja:

Fesztbaum Béla: Monokli. Jelenetfűzérek Molnár Ferenc írásaiból.

Ezek a fent említett „mindenfélék” nem is mindig színházi felhasználásra íródott dolgok voltak:  cikkek , kis krokik, vagy apró novellák, esetleg kis színházi jelenetek, ötletek. Ez önmagában még nem is lenne gond, sőt ...Ám itt egy meglehetősen inkoherens válogatásban a Molnár-írások  összefércelését elkeresztelték "Monoklinak".  Aztán ez a további pályafutását már "Molnár Ferenc: Monoklija-ként" folytatja  Pesti színházban. Ha  összevágok Dosztojevszkij regényekből részleteket, és azt kiadják könyv formájában, az nem egy új Dosztojevszkij regény lesz, még akkor sem, ha Dosztojevszkíj szövegek vannak benne. Ha Molnár Ferenc különböző írásait összevágják, az sem egy új Molnár darab lesz, főleg nem egy Molnár ősbemutató.

A darab színlapja: link Hm... És még egyszer: hm....Mindezektől az erőteljes csúsztatásoktól függetlenül még persze lehetne szenzációs is az előadás, de  túl ezen, sem minden szempontból lett meggyőző, bár a színészi játéktól nagyon élvezetes. Hullámzó dramaturgiai színvonalú, zavaros tematikájú, össze nem tartozó, de összefércelt  Molnár-írások, cikkek, apró jelenetek laza  halmaza, két felvonásban, kicsit orfeumosan, de apró kis szépségflastromként tényleg kitűnő színészi előadásban. Tulajdonképpen a nagyszerű színészi játék és persze Molnár szövegeinek  a zsenialitása kárpótol  minket.

Történetet, cselekményt, keretet ne várjon senki Fesztbaum  Monoklijától (mert ugye ez az ő darabja, amiben felhasználta Molnár írásait), olyanja nincs neki. A válogatás fonala is mindvégig titok marad az egyszeri néző előtt, még akkor is, ha amúgy lelkes Molnár- rajongó. Az egyik jelent nem kapcsolódik a másikhoz, nincs átvezetés, dramaturgiai vezérszál, koherens koncepció, kerettörténet semmi! Oda van elénk hányva egy sereg Molnár-dolog. Az egyik pillanatban még kisgyerekek beszélgetnek a tengerparton, a másik pillanatban már Tisza István párbaja körüli korabeli botrányról hallunk egy monológot, úgy hogy az előző színész még színen van, vagy épp ballag ki a színpadról. Minden átvezetés nélkül indul a következő valami. Ez  az egész előadásra jellemző is ebben a formában. Vannak azonban nagyszerű pillanatai/jelenetei az előadásnak, de rendkívül laposak is. Amik nem a színészi játéktól lesznek ám laposak, mert azok mindvégig nagyon magas színvonalúak!

Maradjunk  a nagyszerű pillanatoknál.
Szegedi Erika, mint Sári a színésznő, - vélhetően Fedák Sári volt  eredetileg  Molnárnál-, szóval Sári, aki éppen elhiteti egy megcsalt asszonnyal, hogy minden, az egész megcsalás csakis az ő érdekében történt, fantasztikus volt. A jelenet élvezeti értéke arányosan nő azzal, ha a néző ismeri Fedák és Molnár Ferenc szerelmi történetét. Kettejük későbbi, a korabeli  nyilvánosság előtt zajló csatározásait és azokat az anekdotákat, ami e nem mindennapi botrányos szerelmi históriához kapcsolódnak.

Megismerkedhetünk Kern András és Venczel Vera tolmácsolásában egy jelenetben a "zsúrapacs" fogalmával és megélhetési nehézségeivel a korabeli szalonok világában. Erre a jelentere (II. felvonás közepe), nem is árt bekészíteni egy zsebkendőt , mert a könnyei is folyhatnak az embernek a nevetéstől.

Kővári és Sárközi, a két civódó szerelmes színész jelenete (Tahi Tóth László és Halász Judit tolmácsolásában)  szintén nagy pillanata volt az előadásnak.
Rajhona Ádám egész este briliáns volt, talán a legjobb a kiöregedett hősszerelemesként volt Halász Judittal.Amiben Molnár örök témáját: a férfi és a nő szerelmi csipkelődését, párviadalát örökíti meg.


Nagyszerű volt, amikor a színpadi kellékek életre kelnek és elmesélik a saját kis történetüket egy kis jelenetben. A színpadi fazék, aki meleg családi életre vágyott. Ehelyett "felfedezték őt" az edényboltban, amikor kelléket keresett a rendező, és a világot jelentő deszkákon álldogál azóta. Csillogásban, fényben, de örökké siratva az  családi fazék elveszett, szeretetteli szerepét.  Aztán a színpadi levél öntelt vallomása önmagáról, hogy őnélküle nélkül nincs előadás, sőt egyenesen meg is bukna, ha nem hoznák be a megfelelő pillanatban. A színpadi tükör, ami mindent lát. És a kalap, ami 30 évvel ezelőtt sztár volt, mikor először jött be  a színpadra, de ma már csak a mulatság forrása, ha szerepel az előadásban. Harminc éve ugyanazon a fejen...

Több jelenteben megismerkedhetünk Molnár Ferenc közéleti filozófálgatásaival is. Érdekes, ha nem is teljesen hibátlan az a jelenet, amikor Kern András elmondja Budapestről, hogy az mennyiben része a nemzeti karakternek.Megismerkedhetünk Venczel Vera előadásában a Tisza-párbaj óriási korabeli botrányával. A jelenet élvezeti értéke itt is erősen nő, ha az ember tisztában is van azzal, hogy ki is volt ez a Tisza és miért párbajozott. Az előadásból ugyanis nem fogja megtudni a dolgot, csak Molnár véleményét a dologról.Lukács Sándor és Kern András egy zseniális jelenetben megmutatja a korabeli bulvárhírgyártást.
És nagyszerű  Harkányi Endre előadásában egy kabát sorsát elbeszélő, -szerintem eredetileg novellának készült- jelenet is.

Tulajdonképpen az elején kellett volna megemlítenem az állandóan feltűnő fantasztikus gyerekszereplőt, aki elképesztően bájos jelenség a darab során, és gondolom, hogy a játékosságot, a bohókásságot hivatott megjeleníteni az előadás során azzal, hogy a legváratlanabb pillanatokban felbukkan.Zenés kísérettel megy mindvégig az előadás, ami egy kicsit olyan orfeumi - jelleget kölcsönöz az előadásnak.

A díszletről (Horesnyi Balázs) nehezen lehet eldönteni, hogy mi is: egy pesti palota előcsarnoka, egy színház kupolaterme, egy divatos szálloda előcsarnoka. Bármelyik lehet, és éppen ezért mindegyik. Nagyon jól illet a darabhoz, és tökéletesen illeszkedett a darab majdnem mindegyik jelenetéhez.
* Most térjünk vissza egy pillanatra ahhoz,  miért lényeges, hogy Molnár ilyen formában nem képzelte el színpadon az írásait soha: Molnár Ferenc  rendkívül kényes volt a darabjainak a színpadi megjelenítésére. Általában személyesen végig is ülte a próbafolyamatokat, amikor kellett még a próbák során is igazított a cselekményen, hogy jobban hasson a nézőtéren. Nagyon sokat adott a szcenikai dolgokra, a darab koherenciára, az előadás dinamikájára, egységére. Ízig-vérig színpadi szerző volt. Nem  a papírnak írt és nem is nagy eszméket akart közvetíteni. "Csak" a színpadon nagyszerűen ható színdarabokat akart írni. Éppen ezért nem tudom, mit  szólna egy ilyen egyveleghez, amit színdarabként az ő neve alatt "Monokliként" adnak  most a Pestiben.
(Ha mindenképpen egy igazi Molnár-darabra vágynak, javaslom, nézzék meg ugyanitt  „Az egy, kettő három” c. nagyon jól sikerült előadást. )

Kifelé jövet a színházból elképzeltem, Molnár mekkora vígjátéki jelenetet, vagy akár egész darabot tudott volna írni erről az egész ügyről: Írói munkásságban soha nem létező, soha meg nem alkotott című darab  úgynevezett "ősbemutatójá-ról...” Igazán Molnár tollára kívánkozna a szituáció! (Játék a kastélyban stílusban.)


Legfeljebb csak akkor esett volna ki az a bizonyos monokli az elkerekedett szeméből, ha megtudja: ő maga a szóban forgó szerző...

-----------------------------------------------------------------------------------

 

Molnár Ferenc: Egy, kettő, három - Az Ibolya linkje