Senki
Ne higgyen többé a bűvész pokolnak:
Kétértelmű káprázattal vakít
S amit fülünknek ígér, megszegi,
Reményeinknek!

V. felvonás, VII. szín

Irodalomtörténeti anekdota szerint azért a Macbeth az egyik legrövidebb Shakespeare dráma, mert I. Jakab nem szerette a túl hosszú színházi előadásokat. Egy másik anekdota szerint  pedig azért olyan gazdag és sejtelmes a képi világa a Macbethnek, - a leggazdagabb a Vihar mellett a Shakespeare drámák közül-, mert nem a letisztázott példány maradt fent és került bele az első Shakespeare-kiadásba, hanem csak egy korabeli súgó-rendezői példány instrukcióstul, középkori szcenikai elképzeléstül.
Mivel az irodalmi pletykák alapjai általában a valóságból eredeznek: a Macbeth tényleg a legrövidebb Shakespeare tragédia. A szövegben kifejezetten sok színpadi instrukció, zörej, hang, látványelem van eleve rögzítve, és tényleg nagyon gazdag a képi világa. A cselekménye pedig még nem túl intenzív nézői figyelemmel is igen jól követhető, fordulatos és izgalmas. Így innen már talán olyan nagyon nem lehet a dolgot elrontani.
El lehet.
Nem kicsit, nagyon.
És aki erről maga szeretne meggyőződni, az látogasson el a Magyar színház Macbeth-előadására, amiben mindent, de tényleg mindent felvonultatnak majd neki, amivel egy drámát el lehet rontani.
Helyette kap viszont egy királydráma látványshowt.


Az előadás hangulata olyan, mint egy filléres képregényből vett gótikus rémdráma, Micheal Flatley showba oltva. Ízléstelenségektől, felszínes túlzásoktól hemzsegő, zenés, szcenikai horror és giccsparádé.
Shakespeare Való világ showja, a skót villában.
A rendező (Horgas Ádám) szinte egyetlen jelentben sem érezte meg, hol van az a határ a látványban és vizuális eszközökben, amit még elbír a dráma. Mindig rátett  pár lapáttal, amitől mindenfajta elmélyülés és kidolgozottság odaveszett. Felszínes és helyenként kifejezetten giccses, rém-látványshowal akarta elleplezni a mélyebb drámai mondanivalója érezhető hiányát.
A Macbeth eredeti hangsúlyai, a bűn,  a bűntudat, a misztikum egybefonódása és ennek a mély lelkisége sehol nincs ebben az előadásban. Csak horror és akciófilmekből kölcsönzött vizuális effektek rogyásig.
A Macbeth heroizmusából annyi maradt meg, hogy a színészek nagyon derekasan igyekeztek a túlzásokból kilátszani, de ez többnyire nem sikerült senkinek sem. Az előadás néhány jelenetét, és a gyönyörű kelta zenéket leszámítva egy szörnyű nagy kisiklás az egész.


A Macbeth első nagy drámai pillanata az, amikor a amikor a banyák megjövendölik neki  a királyságot. Macbethben, az addig hősiesnek, becsületesnek, hűségesnek látszó lovagban pusztán csak egy jóslat úgy felcsigázza a hatalomvágyat, hogy azért megtagad mindent,  és ölni is kész.
Izgalmas kérdés, amire általában az előadás egésze épül: hogy egy már meglévő hatalomvágyat csigáz-e fel, vagy a lehetőség, a körülmények megcsillanása  szüli-e meg a hatalomvágyat?  Izgalmas kérdés még az is, hogy a bűn és  a bűntudat függ-e  a bebiztosítottnak hitt körülményektől, vagy az személyiségfüggő? (Lady Macbeth és Macbeth megélt, és Shakespeare által párhuzamba állított bűntudata).
Pavletits Béla Macbethje ebben is és másban is teljesen kidolgozatlan és hiteltelen. Nincs színészileg sem, rendezőileg sem kidolgozva az, hogy Macbeth hogyan jut el a királygyilkosságig, és főleg, miért. A rendezőt annyira lefoglalták a látványelemek, az üres vizuális lufik egyfolytábani szünet nélküli kieregetése, egy igen zavaros koncepció mentén, a színészeket pedig az ehhez való igazodás, hogy drámai  kidolgozásra már  nem sok energia és szándék maradt. Azt láthatóan a horrorelemektől, zenétől és látványeffektusoktól vélték kikölcsönözni.

Duncan skót király  itt valamiért királynő.
Szalay Krisztina annyira bámulatosan pocsék, annyira színtelen,  annyira szürke, hogy néző az első néhány perc után önkéntelenül is tétován körbenéz a sötétben: nem  egy eltévedt háziasszonyt lát-e aki tévedésből felment a Macbeth színpadára a kuponnyereményét átvenni? A királynő azonban korán meghal, viszont még fájdalmasan sokszor kísért,  így aztán még sokáig, de már szöveg nélkül élvezhetjük a sajátos kuponszínészetet.
Nem csak az ő előadásában.



Balsai Móni Lady Macbethje az egyetlen, aki nem csak  belecsempészett valami igazán igényeset  ebbe az értelmezésbe is az eredeti drámából, hanem azt hatásosan képes is volt megjelenteni is.

Azon az estén, a nézőtér egy szektorának egy komplett gimnáziumi tinédzserosztály mellett volt szerencséje az előadást megtekinteni, annak valamennyi hangi, képi elemével és következményeivel.
Az erőteljes hormonális behatás alatt álló tinik  voltak a tragédia alatt a szórakoztatás visszafogottságának az  igényével fellépő képviselői a végtelenül hosszúnak tűnő, és végtelenül fárasztó színházi estében.
Pedig ők sem spóroltak az effektjeikkel.


.


Szerző: Pajer Hajnalka

Fotók: Juhász Melinda és Dóka Attila fotói













































































































































.