Egy pszichopata álma

 


Na, tegye csak fel a kezét az, akit  izgalom bizserget meg a "Makrancos Kata" cím láttán, egy színház műsorát böngészve! Olyan sok alkotó dolgozta már fel a nehéz természetű, shakespeare-i hölgynek a  történetét több filmben, színházban, alig pár éve éppen a Vígszínház is, hogy a darab  műsorra  tűzése,  finoman szólva sem  hozza tűzbe különösebben az embert.

Nem tudom, a  Vígszínházat  mi vitte rá, hogy bevállalja, ismét feldolgozza. Talán most Shakespeare szériájuk van (a Rómeó és Júlia után ez következett benne). Talán újfent meg akarták csillogtatni Varró Dániel és a Vígszínház Shakespeare újrafordítási/dramatizálási potenciálját, hagyományteremtő szándékkal, - amire amúgy  láthatóan nagyon büszkék is. Ki tudja? Mindenesetre a végeredmény lényegesen jobban sikerült, mint a Rómeó és Júlia újrafordítása és újraértelmezése korábban.

A legfontosabb ebben a Makrancos Katában, hogy nem a makrancos hölgy a főszereplője az előadásnak.

Ebben a feldolgozásban a súlypont Petruchiora, a makrancos hölgy kérőjére került.
Egy másik merész dolog az előadásban, hogy Petruchio figurája nem -a viszonylag ifjú kora ellenére is- bölcs, a női praktikákon átlátni tudó, és azokat jól manipulálni tudó, furmányos, de igen kellemetes férfiú, (ahogy általában megszoktuk a Makrancos feldolgozásokban), hanem egy már-már a nárcisztikus személyiségzavar jegyeit mutató, pszichológiai értelemben vett nehézfiú. Előadás közben  nem is azt latolgatja az ember, hogy vajon sikerül -e és mikor sikerül Petruchionak betörnie az igencsak hárpia természetű Katát, hanem azt, hogy: meddig megy el ez a pszicho
patának ható nehézfiú az eszközökben, a pszichológiai hadviselésben?  Már-már aránytalanul Petruchio személyisége, az ő eszközei kerülnek a középpontba. Ettől nagyon izgalmas és újszerű a Vígszínház  feldolgozása.

És ez a legnagyobb hiányossága is egyben.

Többször  elhangzik a darabban utalásként,és van hozzá egy - két kis  vértelen, sápatag  jelenetecske is, hogy:  "ez a Kata, de makrancos", de ezek igazából eltörpülnek Petruchio nehéz természete, és igen csak szélsőséges hajlamai mellett. Ebben a Makrancos Katában az ember komolyan aggódik szegény kis Katáért, aki állítólag nehéz természetű, de akit Petruchio már - már szadisztikus kéjjel kínoz, megtörni akarván a természetét. A néző nem igazán van arról meggyőzve, hogy ez a Kata tényleg akkora sárkány, mint ahogy azt állítják róla.

Mint említettem, itt nem a hagyományos Jékely Zoltán fordítással van dolgunk, még csak nem is a Nádasdy Ádám újabb fordításával, hanem Varró Dániel legújabb ferdítésével. Ez lényegesen jobban sikerült, mint a Rómeó és Júliával kapcsolatos hasonló "manőver", de még mindig rengeteg a hatásvadász,  olcsó poénokkal megtűzdelt, erőltetett nyelvi játékokkal megfuttatott szöveg.Jó-jó, értem én, hogy ezer nézőt  leültetni egy elkoptatott Shakespeare témával nem igazán könnyű egy színházban, főleg évekre tervezve ezt, anyagilag minden szempontból, és mindenkinek nehéz években, de én soknak éreztem a jópofáskodást ebben a szövegben (is). Mintha nem isShakespeare tolmácsolása lett volna a fő célja a fordítói szándéknak, hanem a nézők röhögtetése. Azt is lehetőleg a  térdeket csapkodva, esetleg még a szomszédunk és  mögöttünk ülő sor térdét is megcsapkodva, netán ötösöket  osztogatva egymásnak a nézőtéren egy "frankóbb beszólás" után. Ahol viszont Varró nem adta el a lelkét  egy -egy poénért, ott csak a nyelvi eszközökkel is egészen újszerű megvilágításokat kapunk  Shakespeare művéhez. Az azonban így is nehezen feledhető, hogy a  legfőbb poénja az volt a fordításnak - és az előadásnak, amit számtalanszor elmondanak: "Katus, a puskatus". Vagy  poén, hogy Shakespeare művében az Anyeginből Tatjana levelének egy  részletét olvassa fel az egyik szereplő, mert  a fordítás az igen,  ilyen jópofa...Varró a saját gyerekversikés könyvéből, az "Akinek a lába hatosból" vett át szöveget, és azt Shakespeareként nyomja le az előadás szövegében a torkunkon. Ezek azért elég ócska dolgok voltak.


Gothár Péter rendezéséről azt írta egy újság (még előzetesen, a bemutató előtt):  "Lehet, hogy nem Shakespeare írta, de az egészen biztos, hogy Gothár Péter rendezte és Varró Dániel fordította  A Makrancos hölgyet, melyből a Vígszínházi premierre Makrancos Kata lett."

Mindenben meg tudom erősíteni ezt látnoki mondatot. Az korántsem biztos, hogy Shakespeare ezt írta (csak Varró ezt fordította), de biztos, Gothár Péter ezt rendezte. Nagyon jól, nagyon élvezhetően. Talán van egy-két olyan pillanat, ahol kicsit leül az amúgy elég hosszú előadás, de azért kitűnő volt. Keretbe helyezi a Makrancos Katát. Az egész történet nem is történet, hanem egy álom. Petruchio álma. Amit a színpadon mindvégig látunk, az egy álom, amiből az előadás végén felébred. És az álom dolog magyarázhatja azokat a már-már szürrealisztikus jeleneteket, amik például Petruchio palotájában játszódnak, és amik az előadás legjobb pillanatai voltak.

Hogy a rendezés ezt a Petruchio középpontú Makrancos Katát alkothatta meg, az köszönhető  Nagy Ervinnek, aki  a Katonából ugrott át erre  a szerepre  a Vígbe. Nyilván ezért is pont őt hívták meg,  benne volt valami plusz ehhez a speciális Petruchiohoz.Színésze amúgy a Vígnek is lett volna a szerepre. Nagyon jó volt ebben  a szerepben (is), talán túl jó is, én el tudtam volna képzelni egy fékezettebb habzású Petruchiót is.


Börcsök Enikő nagy nyílt színi tapsot kapott Kata gyönyörű, az alázatról szóló monológjáért a végén. Valóban, az előadásnak az volt a legcsodálatosabb pillanata. Börcsök Enikő  nagyon jó volt ebben a szerepben is, csak valahogy nem volt elég makrancos... Azt hiszem, ez elsősorban nem az ő hibája, és  talán nem is hiba volt, hiszen a darab címében is vállaltan nem "A" makrancos hölgy volt, talán csak egyszerűen így alakult a szerep a Petruchio túlsúly miatt. De még így is nagyon jó volt.

Számomra még Harkányi Endre Vincentioja volt kiemelkedő. Mészáros Máté Tranióként, és Lucentióként Rétfalvi Tamás (egyetemi hallgató) volt emlékezetesen jó. Lukács Sándor kicsit olyan sablonosan lukácssándoros volt. Talán ideje lenne ezt újragondolnia.

Külön bekezdést érdemel a díszlet, amit a rendezés mellett szintén Gothár Péter alkotott meg. Egy fehér és egy piros, széles, rugalmas vászonnal gyakorlatilag minden nehézkes átdíszletezést bravúrosan megoldott. Mint egy mesebeli, mágikus világban, vagy mint egy álomban: bármivé át tudott  lényegülni  a két darab textil, méghozzá hitelesen.  Gothár Péter nagy varázsló.
Aki nem tette fel a kezét az elején, az legközelebb - egy ilyen kérdésre - nyugodtan megkockáztathatja. Lehet izgalmas egy Makrancos Kata előadás is. Itt van nekünk a bizonyíték rá a Víg új előadásában: bizony-bizony, lehet még mindig újat mutatni  A makrancos hölgy kapcsán is. Érdemes személyesen meggyőződni róla.

A Vígszínházban.